‘Társadalom’ kategória archívum

A Vízművek munkálatokat végez a Szent István úton

2016. szeptember 8. csütörtök

Csepel.info, Mr.Gabee

fovarosi_vizmuvek

Mr. Gabee és a Vízművek információi szerint a Szent István út 95 előtt hibaelhárítási munkálatokat végez a Vízművek egészen 2016. szeptember 13-ig.

Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt.

Mozgósítási főpróba is lesz októberben

2016. szeptember 6. kedd
Magyar Hírlap
 Mozgósítási főpróba is lesz októberben
Megkezdődött a politikai nagyüzem a Fideszben. Elindult a népszavazási kampány, frakcióülést tartanak Balatonfüreden, és szombaton a kötcsei találkozót is megrendezik.

A fideszes választókerületi elnököknek is nagy vizsgája lesz az október 2-i kvótaellenes népszavazás a Fideszben. Mint ahogy azt már korábban lapunk megírta, a 106 egyéni választókerületet vezető politikusnak a központi kampányon kívül is motiválnia kell majd a választókat, hiszen egyben a 2018-as választás főpróbája is lesz a kvótareferendum. Akár az egyéni jelöltek választási indulása is múlhat a következő hetek munkáján, ezért is tesz majd meg minden politikus mindent a jó eredmény érdekében. „A mostani felmérések szerint ötven százalék felett lesz a részvétel, csakhogy a referendum nem ezen, hanem az érvényes szavazatokon múlik majd. Tehát aki elmegy, annak érvényesen is kell majd szavaznia” – magyarázta egy választókerületi elnök. A pártban negyvenöt és ötvenöt százalék közé teszik a részvételi arányt.

(tovább…)

Németh Szilárd a Heti Mérleg vendége volt

2016. szeptember 4. vasárnap

Echo TV

Németh Szilárd a Heti Mérleg vendége volt

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Heti Mérleg című műsorának a vendége volt.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!  (tovább…)

Találtak egy telefont a 138-ason

2016. szeptember 3. szombat

Csepel.info, Mr.Gabee, CSEPEL HOL-MI

Találtak egy mobiltelefont szeptember 1-jén a 138-as autóbuszon.

A megtaláló leadta a BPI-634-es forgalmi rendszámú autóbusz vezetőjének.

Rendszeresek a nők elleni zaklatások a mühlhauseni pályaudvar környékén

2016. szeptember 3. szombat

Hirado.hu

Rendszeresek a nők elleni zaklatások a mühlhauseni pályaudvar környékén

Szinte mindennaposak a szóbeli zaklatások a mühlhauseni pályaudvar környékén, ahol a napokban három eritreai menedékkérő megerőszakolt egy 26 éves miskolci nőt – nyilatkozta egy németországi taxisofőr az M1 aktuális műsorában. Azt mondta, hogy hajnali két-három óra körül különösen sok migráns üldögél ott, unatkoznak és a mobiltelefonjukat nyomkodják. A környék a helyiek szerint különösen gyanús.

Az áldozat szintén magyar állampolgárságú barátjánál volt látogatóban a türingiai városban, ahol takarítóként munkát is vállalt. Egy szabadtéri fesztiválról tartott hazafelé, amikor az afrikai férfiak rátámadtak és megerőszakolták.
(tovább…)

Garázsvásár Csepelen

2016. szeptember 3. szombat

Csepeli Városkép

Sóbarlang Csepelen

2016. szeptember 2. péntek

Csepel.info, Mr.Gabee

so

“Csepel párttitkára voltam”

2016. szeptember 2. péntek

Eddig ismeretlen Ernszt Antal interjú került elő

Csepel.info

Ernszt Antal

Különleges dokumentumok, köztük egy Ernszt Antal interjú került elő Tóth Mihály 1994-2010 közötti csepeli polgármester egyik iratszekrényéből – értesült a Csepel.info. A szöveg alapján az interjú nyers leiratáról lehet szó, ami cenzúrára várhatott. Mivel az ezredforduló után a helyi szocialistáknak érzékeny téma volt már az egykori első titkár visszaemlékezése, a cikk végül nem jelent meg. Így viszont átírás nélkül maradt az utókorra.

A 19 oldalas interjú a szöveg alapján 2005 tavaszán – kora nyarán készült, vagyis 11 évig feküdt a cenzúrás dossziéban. A letiltás oka gyaníthatóan az volt, hogy az 1956-ot Biszku Bélához hasonlóan ellenforradalomnak tekintő egykori politikus kedves szavakkal emlékezett meg “Tóth Misiről”, aki az MSZMP első titkári pozícióját örökölte tőle Csepelen. De azért beszélt Biszkuról, Kádárról, Hobó apjáról és a többi egykori “nagykutyáról” is – természetesen inkább dicsérve őket, kisebbítve  szerepüket az 1956-os forradalomban és a megtorlásokban. (tovább…)

Garázsvásár Csepelen

2016. szeptember 1. csütörtök

Csepeli Városkép

Jó kezekben van az emberek biztonsága

2016. augusztus 30. kedd

Fidesz.hu

Jó kezekben van az emberek biztonsága

Napról napra nő az illegális bevándorlók száma, 3000 fővel bővítik a rendőrség határvadász egységét – mondta Németh Szilárd.

Dr. Takács Tibor vezérőrnagyot, a rendőrség bűnügyi főigazgatóját jelölte a belügyminiszter a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) főigazgatójának, a bizottság egyhangúlag támogatta a döntést – tájékoztatott a fideszes országgyűlési képviselő a nemzetbiztonsági bizottság ülését követően. Németh Szilárd hozzátette, a vezérőrnagy hamarosan megkapja kinevezését, munkájához sok sikert kívánnak.
(tovább…)