‘Társadalom’ kategória archívum

Hatha Yoga

2016. november 7. hétfő

CSMOA

Az alaptörvény módosításáról szavaz a parlament

2016. november 7. hétfő

Fidesz.hu

Az alaptörvény módosításáról szavaz a parlament

Az őszi ülésszak eddigi leghosszabb ülésével folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőtől hat napon át üléseznek a parlamentben, kedden az alaptörvény Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt hetedik módosításáról szavaznak, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órán keresztül interpellációk, egy órában pedig azonnali kérdések hangozhatnak el. Az esti órákban kedden elfogadni tervezett javaslatok módosító indítványairól tárgyalnak, a képviselők így ekkor szólhatnak hozzá utoljára például az alaptörvény hetedik módosításához.

(tovább…)

Minősített vízórával foglalkozó vállalkozók elérhetősége

2016. november 7. hétfő

Vízművek:

Az alábbi listában szereplő minősített vállalkozók a Fővárosi Vízművek mindenkori szolgáltatási területén a lakás-mellékvízmérők és a locsolási vízmérők felszerelését (új mérőhely létesítését), valamint a meghibásodott vagy lejárt hitelességű lakás-mellékvízmérők üzembe helyezésére jogosultak.

A minősített vállalkozók a kivitelezést követően ellenőrzik a mellékvízmérők műszakilag helyes beszerelését, és az ezt igazoló biztonsági záróelem felszerelését, valamint a cserét követően a dokumentumok leadását is elvégzik. A minősített vállalkozó által végzett üzembe helyezés díja 2 700 Ft, melyet – a korábbi gyakorlattól eltérően – a Fővárosi Vízművek felé kell megfizetni. A díjat a Fővárosi Vízművek vagy megbízottja számlázza ki.

(tovább…)

A Vízművek munkálatokat végez Csepelen

2016. november 6. vasárnap

Vízművek, Mr.gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint 2016. november 11-ig az Árpád utca és a Bajcsy Zsilinkszy utca kereszteződésében Csapózár javítási munkálatokat végez a Vízművek.

Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszíneket.

Tarlós: Minden hajléktalannak jutna ellátás és szállás

2016. november 6. vasárnap

MTI, Mandiner

Mindenkinek lenne hely, de szállón nem tudnak koldulni, és az együttélési szabályokat is be kellene tartani

Minden hajléktalannak jut ellátás és szállás, a közterületeken csak azok élnek életvitelszerűen, akik elutasítják a segítséget, hiszen 7535 szálláshely van számukra a fővárosban – nyilatkozta Tarlós István.

Budapest főpolgármestere kiemelte: a nappali és éjszakai szállások mellett étkeztetési, lakhatási, foglalkoztatási és egészségügyi programok, szolgáltatások is segítik a hajléktalanokat. (tovább…)

A Gyógyító kód – hatékony öngyógyítás: Oszetzky Nóra előadása

2016. november 6. vasárnap

FSZEK, Mr.Gabee, Csepel.info

A Sétáló utcai Szabó Ervin Könyvtár Szeretettel vár minden érdeklődőt 2016. november 9-én, pénteken, 17 órára a Gyógyító kód című könyvről szóló előadásukra, amelyen egy hatékony, gyors és egyszerű öngyógyítási eljárást ismerhetnek meg a résztvevők. Az előadást tartja: Oszetzky Nóra

A könyv 2013-ban jelent meg először Magyarországon, olvasói rengeteg pozitív tapasztalatról számolnak be. Ezekről és a könyvben lévő egyszerű és gyors technikáról is szó lesz az előadáson, ahol kedvezményes könyvvásárlásra is nyílik lehetőség. A belépés ingyenes.

Elérhetőség: Sétáló utcai Könyvtár  (1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 106. – Tel.: 276-3512, e-mail: fszek2101@fszek.hu)

Baba-mama börze és hiperaktivitási fórum

2016. november 5. szombat

Csepeli Városkép

Újra nyitott a Csepeli Strandfürdő

2016. november 4. péntek

Csepel.info, Mr.Gabee

2016.november 2-án, a téli átállás után újra megnyitotta kapuit a Csepeli Strandfürdő.

A téli időszakban 2 medence várja a látogatókat. A módosult nyitva tartásról és az aktuális árainkról az alábbiakban tájékozódhatnak:

(tovább…)

Németh Szilárd az Echo TV Szorító című műsorának a vendége volt

2016. november 4. péntek

Echo TV

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo TV Szorító című műsorának a vendége volt.
Műsorvezető: Csúri Ákos

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

(tovább…)

Tasnádi: Nem hittem volna, hogy Vizoviczki rács mögé kerül

2016. november 1. kedd

Pesti Srácok

Maffiafőnöknek tartották, ő mégis üzletembernek nevezné magát. Tasnádi Péter 13 évet ült börtönben, szabadulása után pedig több kisebb politikai párt is megkereste, de ő határozottan visszautasította ezeket a felkéréseket. Tasnádi a szervezett alvilág és a rendőrség kapcsolatáról, Portik Tamásról és a halállistáról, valamint a Vizoviczki és a közte kirobbant konfliktus hátteréről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában.

Bizakodva tekint a jövőbe Tasnádi Péter, aki 13 évet töltött a rácsok mögött. A börtönévek nem szegték kedvét attól, hogy újabb vállalkozásba kezdjen, energikus és szerencsésnek mondja magát, mert a barátai végig mellette álltak és most is számíthat rájuk. (tovább…)