‘Társadalom’ kategória archívum

Legyünk fegyelmezettek!

2020. augusztus 19. szerda

A koronavírus második hulláma már jelentősebb mennyiségű megbetegedést okozott több országban. Magyarország augusztus közepéig a határokon kívül tartotta a vírust, azonban itthon is újra nőttek az esetszámok.

A járványügyi készültség továbbra is érvényben van Magyarországon. Cél, hogy a vírust a határokon kívül tartsuk, és a további korlátozásokat elkerüljük. A helyzet azonban a napokban megváltozott. A Nemzeti Népegészségügyi Központ kimutatása szerint ugyanis enyhén növekedett a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a hazai szennyvizekben. Ez annak az előjele, hogy hamarosan újra növekedni fog a tünetes megbetegedések száma.

(tovább…)

Elkészült és a köznevelési intézmények megkapták a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt

2020. augusztus 19. szerda

koronavírus.gov.hu

A járványügyi adatok nyomon követése alapján látható, hogy Magyarország jelenleg biztonságos, ezért szeptember elsején a hagyományos nevelés-oktatás megkezdése indokolt. Ugyanakkor a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre, továbbá ki kell dolgoznia olyan eljárásrendet, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén célzott beavatkozásokkal beazonosíthatók és fokozottabban támogathatók legyenek a veszélyeztetett intézmények.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Operatív Törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve összeállította és az Oktatási Hivatal segítségével valamennyi óvoda, iskola részére eljuttatta a 2020/2021. tanév kezdésére és lebonyolítására vonatkozó részletes intézkedési tervet.

(tovább…)

100 éves nénit köszöntött Csepel polgármestere

2020. augusztus 18. kedd

Csepel.hu

„Nagy örömömre szolgált, hogy 100. születésnapja alkalmából felköszönthettem a csepeli Püschl Vilmosné, Magdi nénit” – írta ma Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.

A polgármester szerint Magdi néni jó egészségnek örvend, noha családja főz rá, segítik mindenben, de az alapvető dolgokban ellátja magát.

(tovább…)

Taroltak a csepeli strandröplabdások

2020. augusztus 18. kedd

Csepel.hu

A csepeli Szabadkikötő SE pályáján rendezték az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság küzdelmeit, ahol a csepeli Strandröplabdázásért SE versenyzői több aranyérmet is szereztek.

Augusztus 13. és 16. között a Magyar Röplabda Szövetség által rendezett versenyen a négy nap alatt mintegy 200 sportoló állt rajthoz, 116 felnőtt és 98 utánpótlás korú versenyző. Csütörtökön az U-22-es országos bajnokság döntőjében csepeli aranyérmek születtek. A férfiaknál Hajós Artúr és Stréli Bence, míg a nőknél Vasvári Eszter és Vasvári Zsófia alkotta duó aratott győzelmet. Pénteken az U-16-os fiú országos bajnoki döntőt rendezték, amelyet szintén csepeliek nyertek: Tari Bence és Veress Ákos párosa.

(tovább…)

Mosogatószer adomány csepeli intézményeknek

2020. augusztus 18. kedd

Csepel.hu

Csaknem ötmillió forint értékű folyékony mosogatószer adományt nyújtott át Schönek Alfréd és Schönek Márta, a Segítség Köve Alapítvány vezetői a csepeli önkormányzat javára Borbély Lénárd polgármesternek. Az összesen 2400 doboz mosogatószert a csepeli önkormányzat intézményei között osztják szét.

Borbély Lénárd megköszönte a felajánlást, és nagyra értékelte a csepeli Schönek házaspár több évtizede tartó jótékonysági tevékenységét. A mosogatószereket az előzetes felmérések alapján óvodáknak, iskoláknak, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának és más intézményeknek juttatják el.

(tovább…)

Mi a büszkeség?

2020. augusztus 17. hétfő
Vélemény – Ábel Attila

A képen a csepeli önkormányzat babazászlója látható. Gyerekrajz. Kifejezi egy közösség örömét, amikor új élettel gyarapodik. Egy gyermek születése ugyanis nem pusztán magánügy. Ellentétben a nemi irányultsággal. Ami magánügy. Büszkeségre volna oka annak például, aki homoszexuális? Szerintem akinek ez a büszkeség, és nem az, amit az életében elér, valójában nem tudja elfogadni a homoszexualitását.

Aki pedig közügyet kreál a szexuális irányultságból, célpontot fog mutatni azoknak, akik ezt nem tudják, nem akarják elfogadni. Ezt súlyosbítja, ha a hagyományos értékek, a család, a gyermekvállalás ezzel egy időben szégyenpadra kerül. Lehülyézik az időseket, a gyermeket vállalókat. Akkor jön a zászlótépés, civakodás.

(tovább…)

Munkálatok Csepelen

2020. augusztus 16. vasárnap

Csepel.info, Mr.Gabee, ELMÜ, FŐTÁV, UPC, FŐGÁZ,


Az alábbiakban Mr.Gabee összegyűjtötte a kerületünket érintő felújításokat és egyéb munkálatokat.

Vízművek: 

Postacím: XXI. Szárcsa utca 1 – Szent István út
A munka megnevezése: Hibaelhárítás
Munka tervezett kezdete: 2020-08-14
Munka tervezett vége: 2020-08-22

BKK:

Augusztus 10., hétfő üzemkezdettől –
október 11., vasárnap üzemzárásig

36-os autóbusz terelve közlekedik,
nem érinti az Előd utca és a Vörösmarty utca megállót.

135-ös autóbusz terelve közlekedik,
nem érinti a Vörösmarty utca megállót.

Az autóbuszok az Ábrahám Géza utcán át terelve közlekednek Pestszentlőrinc, illetve a Soroksár, IKEA áruház felé. Ideiglenes megállók az imént megjelölt és a Vörösmarty utcában kerülnek kijelölésre.

Véradás lesz hétfőn a Munkásotthonban

2020. augusztus 16. vasárnap

veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Véradás a polgármesteri hivatalban

2020. augusztus 17-én (hétfőn) 14:00 és 18.00 óra között a Csepeli Munkásotthonban (1215 Budapest, Árpád utca 1.) lesz véradás.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.

Időpontfoglalás a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál

2020. augusztus 15. szombat

TIESZ, MR.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat közleményét olvashatják

Tisztelt Betegeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes szakrendelésekre az alábbi telefonszámokon lehet időpontot kérni: (tovább…)

Keressük a sporttársunkat

2020. augusztus 15. szombat

MKKSZ, Mr.Gabee, Csepel.info

Alábbiakban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség facebook bejegyzését idézzük:

2 nappal ezelőtt kenuzni indult a Gubacsi-hídtól, és azóta nem adott életjelt magáról, már a rendőrség, és a vízirendőrség is keresi. Bányai Péter 60 éves, 184 cm magas, a képen látható hajója, és lapátja sincs meg. Aki bármit tud a hollétéről, vagy látta a sporteszközeit, jelentkezzen!

A család nevében előre is köszönjük a segítséget, és a megosztásokat!