Füriné Babits Ágnes képei a Szabó Magda galériában

Csepel.hu

A XIV. Ars Sacra Fesztivál keretében Füriné Babits Ágnes festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában. Az Ars Sacra Poetika című tárlatot Sipos Endre festőművész, művészetfilozófus nyitotta meg.

A festőművész mögött több évtizedes tanári pálya áll. Negyven éven át igyekezett saját és gyermekalkotásokon keresztül üzenni kicsiknek és nagyoknak, hogy az igaz, a szép, a jó és a szent egybecsengése nagyon fontos. Ez a mi életünk biztos mércéje – mondta el Farkas Enikő intézményvezető-helyettes köszöntő beszédében.

Az alkotót rokoni szálak fűzik Babits Mihály költőhöz. Ars poétikája is a magyar író, műfordító „Örökkék ég a felhők mögött” című vallomásához kötődik. „Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít a pontból, a pillanatból, mely katolikussá és a kozmosz polgárává avat…” – idézte Sipos Endre.

Hozzátette: Ágnes sokat tett a IX. kerületben a vizuális esztétikai kultúráért rajztanárként, munkaközösség vezetőként és versenyek rendezőjeként is.

A megnyitón zongorán közreműködött Nagy Csaba, a Fasang Árpád Zeneiskola tanára.

A kiállítás október 26-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9-19 óra között., szombaton 9-13 óráig. Információ: 06-1-355-4032

A.Zs.

 

 

Itt lehet hozzászólni !