Mocsár Lajos és Mr.Gabee közös történelmi rovatának mai részében a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület facebook oldalán megjelent képpel jelentkezünk.
A képhez annyit tettek megjegyzésként: Vénusz utca 1958-ban (Forrás: Fortepan)
A hétfőtől életbe léptetett új védelmi intézkedési szigorú szabályok a koronavírus terjedésének meggátolását szolgálják – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes az egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozva közölte: azokon a helyeken, ahol a szigorúbb szabályok léptek életbe, hatéves kor felett mindenki köteles orvosi vagy munkavédelmi, textil, vagy más anyagból készült maszkot viselni, úgy, hogy az a szájat és az orrot folyamatosan elfedje.
Tavaly az első csepeli bringás maratonon jótékonysági célért tekertek a résztvevők a Csepeli Szurkolói Arénában a nyár utolsó vasárnapján.
A “Sportolj és segíts!” rendezvénysorozat első állomásán négy órán keresztül negyven kerékpáron bringáztak. Most ismét lehetőség nyílt egy kiváló tekerésre.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Csepel Művek egykori dolgozóinak találkozóját a Királyerdei Művelődési Ház udvarán szeptember 19-én. A járvány miatt kötelező volt a maszkhasználat, a bejáratnál mérték a lázat és biztosították a kézfertőtlenítőt. Borbély Lénárd polgármester köszöntötte a megjelenteket, akik a Csepel Művek dolgozóiként jelentős szerepet játszottak a kerület fejlődésében.
Az immár hagyományos találkozó ötletadója Zombori Béla, aki szintén a gyárban dolgozott, de már nincs közöttünk. Az egész napos programot a csepeli önkormányzat támogatásával a Csepeli Városkép Kft. szervezte.
A XIV. Ars Sacra Fesztivál keretében Füriné Babits Ágnes festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában. Az Ars Sacra Poetika című tárlatot Sipos Endre festőművész, művészetfilozófus nyitotta meg.
A festőművész mögött több évtizedes tanári pálya áll. Negyven éven át igyekezett saját és gyermekalkotásokon keresztül üzenni kicsiknek és nagyoknak, hogy az igaz, a szép, a jó és a szent egybecsengése nagyon fontos. Ez a mi életünk biztos mércéje – mondta el Farkas Enikő intézményvezető-helyettes köszöntő beszédében.
Müller Cecília országos tisztifőorvos (k) beszél a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs utolsó alkalommal megtartott online sajtótájékoztatóján 2020. június 17-én. Mellette Kiss Róbert rendőr alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa (b) és Gál Kristóf rendőr alezredes, az Országos Rendõr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az Operatív törzs testülete szombaton 11:30-kor tart újra sajtótájékoztatót.
A Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs utoljára június 17-én tájékoztatta a közvéleményt a járványügyi intézkedésekről. A péntek esti meghívóból nem derül ki, hogy milyen gyakorisággal rendezik meg az online sajtótájékoztatót. A járvány első hulláma idején mindennap 11 órakor jelentkezett a testület. (tovább…)
A baloldalra egyáltalán nem lehet számítani a védekezésben – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! – című műsorában. A miniszterelnök elmondta, szombaton döntenek a hitelmoratóriumok ügyében, valamint azt is mondta, hogy az egészségügy felkészült a második hullámra.
Miután megérkezett a második hullám, praktikákat kell elővenni. Időnként tartok kórházellenőrzést, elterjedt a hír, hogy a Korányiban nincs elég ágy. Ez nem igaz, van elegendő hely és lélegeztetőgép – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután ellátogatott a Korányi kórházba. Hozzátette: gyorsul a járvány, ahol fogy a kapacitás, arra van egy lépcsőzetes haditerv.
„Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” Gyurcsány ilyen szavakkal mondta el, hogyan csapták be az országot, hogyan hazudtak “reggel, éjjel meg este” a győzelmükért.