‘Társadalom’ kategória archívum

Csepeli strandröplabdások nemzetközi sikerei

2025. szeptember 10. szerda

Csepel.hu

Nemzetközi sikereket értek el a Csepeli Szabadkikötő SE területén működő Strandröplabdázásért Sportegyesület férfi versenyzői az utóbbi hetekben. A Hajós Artúr és Stréli Bence páros egy ezüst- és bronzérmet szerzett két versenyen, a Tari Bence és Veress Ákos duó pedig bronzérmes lett az U20-as korosztályú Európa-bajnokságon.

Augusztus végén, egy afrikai tornán rendezték meg a Beach Pro Tour (BPT) Futures nevű nemzetközi pontszerző versenyt, amelyen a hatszoros magyar bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence párosa fantasztikus játékot mutatott, s a döntőben végül csak a brazil páros bizonyult jobbnak ellenük. Ezzel az eredménnyel így nagy meglepetést okoztak a csepeli fiúk. A torna következő eseményét szeptember elején rendezték meg Budapesten. Ezen összesen huszonnyolc csapat indult, s a selejtezők után tizenhat együttes került a főtáblára. Hajós Artúr és Stréli Bence egészen az elődöntőig jutott. Hatalmasat küzdöttek a döntőbe jutásért, de a későbbi bajnok norvégok ellen szoros meccsen vereséget szenvedtek, végül bronzérmesek lettek. A magyar páros számára ez volt az első éremszerzés hazai környezetben BPT versenyen. (tovább…)

Szigeti Ferenc evezős hatodik az Európa-bajnokságon

2025. szeptember 9. kedd

Csepel.hu

Hatodik helyen ért célba Szigeti Ferenc, a Csepel Evezős Klub versenyzője a Csehországban megrendezett U23-as korosztály Európa-bajnokságán a normál súlyú egypárevezésben a hétvégén. A megméretésen tizenhat evezős állt rajthoz. Szigeti Ferenc teljesítménye mindenképpen dicséretes, hiszen az utóbbi hónapokban egyre jobb eredményeket ért el.

Legutóbb júliusban állt rajthoz az U23-as korosztályú evezősök világbajnokságán, ahol a tizenkettedik helyen fejezte be a versenyt. Most az előfutamában elért időeredménye alapján magabiztosan jutott be a döntőbe, ahol nagy küzdelemben hatodik lett. (tovább…)

Farkas Bertalan nevét viseli a csepeli összevont iskola

2025. szeptember 1. hétfő

Csepel.hu

Tegnap délután ünnepélyes tanévnyitóval indult a 2025/26-os tanév a Tejút utcában található új, összevont csepeli iskolában. Az eseményen az önkormányzat részéről részt vett Borbély Lénárd polgármester, Suller Henrietta, Csillagtelep önkormányzati képviselője, valamint Hajdu Imre, a Köznevelési, Sport és Ifjúsági bizottság elnöke.

Az intézmény mostantól Farkas Bertalan Általános Iskola néven működik. A kerület új iskolája Magyarország első űrhajósának emlékét és példamutató életútját viseli magán: Farkas Bertalan nemcsak a világűrbe emelkedett, hanem kitartásával, bátorságával és elszántságával is példát mutatott a nemzetnek. (tovább…)

Ünnepélyesen átadták a megújult Kölcsey Ferenc Általános Iskolát

2025. augusztus 31. vasárnap

Csepel.hu

Tanévnyitóval egybekötött átadást tartottak augusztus 30-án a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, amely a nyáron teljes körű felújításon esett át. A beruházás során önkormányzati forrásból újultak meg az épület külső és belső terei. Az esemény nemcsak a 2025/2026-os tanév kezdetét jelentette, hanem egy újabb mérföldkövet is a Csepeli Gyermeksziget Program történetében: az Önkormányzat immár a hatodik oktatási intézményt újította fel a kerületben.

Csepel Önkormányzata 2013-ban indította útjára a Gyermeksziget Programot, amelynek első szakaszában az óvodák és bölcsődék udvarai, játszóterei és tornaszobái újultak meg. 2019-ben a képviselő-testület döntése alapján az iskolák felújítása is megkezdődött, teljes egészében saját forrásból. Ez a beruházás az elmúlt évek egyik legnagyobb fejlesztése lett Csepelen. 2020-ra már nemcsak az épületek kaptak új arculatot, hanem az udvarok és játszóterek is megújultak. (tovább…)

Orvosok, tanárok, óvónők veszítenék el, amit az elmúlt 15 évben kaptak

2025. augusztus 29. péntek

Csepel.,info

A progresszív – vagy aránytalan – adózásnál a tanultabb, szorgalmasabb vagy tehetségesebb munkavállalókkal aránytalanul több adót fizettetnek. Jelentősen csökkennek a fizetések az értelmiségi munkakörökben – vagy azoknál, akik többet keresnek a minimálbérnél. Visszatérne Magyarországon a hálapénz is: ellenkező esetben újra nőne az orvosok kivándorlása. Nem véletlen, hogy a Tisza Párt elhallgatta az aránytalan adózás bevezetésével kapcsolatos terveit. Magyar Péter még tagadja, de mostanra többen elszólták magukat. Köztük Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke, valamint Dálnoki Áron és Petschnig Mária Zita, a párt gazdasági szakértői. 

Magyarországon arányos személyi jövedelemadó van. Aki 450 ezer forintot keres, az 67.500 forint jövedelemadót fizet. Aki 900 ezer forintot keres, akkor a jövedelemadóban is a kétszeresét fizeti, vagyis  135 ezer forintot. Tehát minél többet keres valaki, annál több adót fizet – de ez a jövedelemmel arányos marad. Nem meglepő, hogy a progresszív – vagy aránytalan – adófizetéssel kapcsolatban sokan azt kifogásolják, hogy a tehetségesebb, szorgalmasabb vagy tanultabb embereket bünteti. Nem beszélve arról, hogy egy diploma megszerzése nem csak rengeteg tanulás, de pénzben kifejezve is óriási teher: miért kellene ezért egy életen keresztül még büntetést is fizetni? Maradva a példánknál: aki 450 ezer forintot keres, a Tisza Párt kormányra kerülése esetén is ugyanannyi adót fizetne, mint most. De aki ennek kétszeresét,  900 ezer forintot keres, már 168.833 forint adót fizetne havonta. Ez éves szinten 406.000 forinttal magasabb adó mint most, vagyis ennyivel csökkenne a fizetése. Aki kíváncsi, már most kiszámolhatja, mennyivel csökkenne a nettó bére, ha a Tisza Párt megnyerné a választást.  (tovább…)

Elismerés a kiváló teljesítményért

2025. augusztus 29. péntek

Csepel.hu

Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket adtak át a Munkásotthonban augusztus 28-án.

A Csepeli Sportsziget Program keretében azokat a diákokat köszöntötték, akik ebben a tanévben kiemelkedő sporttevékenységük mellett tanulmányaikban is jeleskedtek, valamint 8 illetve 12 éven át kitűnő eredménnyel végeztek és ezzel a teljesítménnyel példát mutattak a tanulás iránti elhivatottságból, szorgalomból, kitartásból. (tovább…)

Ünnepélyesen megnyitották a 2025/2026-os óvodai nevelési évet

2025. augusztus 28. csütörtök

Csepel.hu

Ma délelőtt hivatalosan is kezdetét vette a 2025/2026-os óvodai nevelési év Csepelen. Az ünnepélyes megnyitón Borbély Lénárd polgármester köszöntötte az óvodapedagógusokat, dajkákat és minden olyan dolgozót, akik mindennapi munkájukkal a kerület családjait és legkisebbjeit segítik.

A polgármester külön köszöntötte azokat az intézményeket, amelyek a nyár folyamán a költözéseknél helytálltak. Mint mondta, példamutató összefogásnak lehettek tanúi a csepeliek, amely erősíti a közösséget és megkönnyíti a gyerekek, családok mindennapjait. (tovább…)

Ismét több autót szállíttatott el a Csepeli Városrendészet

2025. augusztus 28. csütörtök

Csepel.hu

A Csepeli Városrendészeti Igazgatóság tegnap ismét akciót hajtott végre a közterületeken hagyott, szabálytalanul parkoló vagy érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkező járművek elszállítására.

A razzia során több helyszínen intézkedtek, különböző szabálysértések miatt. (tovább…)

Megújul a Süsü játszótér

2025. augusztus 28. csütörtök

Csepel.hu

Újabb örömhírről számolhatunk be: szeptember 1-jén megkezdődnek a munkálatok a kerület egyik legnépszerűbb közösségi helyszínén, a Süsü játszótéren. A felújítás célja, hogy a gyermekek egy korszerű, biztonságos és élménydús környezetben tölthessék szabadidejüket.

A felújítás helyszínét Borbély Lénárd csepeli polgármester és Révész Dániel, a körzet önkormányzati képviselője együtt tekintette meg tegnap. (tovább…)

Emmy-díjat kapott a Csepelen élő Bánrévi Gábor fővilágosító

2025. augusztus 6. szerda

Csepel.hu

Első magyarként kapta meg a filmes szakma Kiemelkedő Világosítási Rendezés kategóriájának rangos Emmy-díját a Csepelen élő Bánrévi Gábor. A Hitler és a nácik – a gonosz a vádlottak padján című dokumentumfilm-sorozatot tavaly mutatta be a Netflix, amely rögtön a legnézettebb filmek közé került. A filmet Joe Berlinger rendezte, operatőre pedig Jeff Hutchens, mindketten nemzetközileg elismert szakemberek.

A filmet több kategóriában jelölték az Emmy-díjra, végül csak egyben győzött: fővilágosítóként Bánrévi Gábort és operatőrét jutalmazták. (tovább…)