Csepel.hu
Nemzetközi sikereket értek el a Csepeli Szabadkikötő SE területén működő Strandröplabdázásért Sportegyesület férfi versenyzői az utóbbi hetekben. A Hajós Artúr és Stréli Bence páros egy ezüst- és bronzérmet szerzett két versenyen, a Tari Bence és Veress Ákos duó pedig bronzérmes lett az U20-as korosztályú Európa-bajnokságon.
Augusztus végén, egy afrikai tornán rendezték meg a Beach Pro Tour (BPT) Futures nevű nemzetközi pontszerző versenyt, amelyen a hatszoros magyar bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence párosa fantasztikus játékot mutatott, s a döntőben végül csak a brazil páros bizonyult jobbnak ellenük. Ezzel az eredménnyel így nagy meglepetést okoztak a csepeli fiúk. A torna következő eseményét szeptember elején rendezték meg Budapesten. Ezen összesen huszonnyolc csapat indult, s a selejtezők után tizenhat együttes került a főtáblára. Hajós Artúr és Stréli Bence egészen az elődöntőig jutott. Hatalmasat küzdöttek a döntőbe jutásért, de a későbbi bajnok norvégok ellen szoros meccsen vereséget szenvedtek, végül bronzérmesek lettek. A magyar páros számára ez volt az első éremszerzés hazai környezetben BPT versenyen.
Augusztus végén Madridban rendezték meg az U20-as korosztályú versenyzők Európa-bajnokságát, amelyen a Tari Bence és Veress Ákos páros bronzérmet szerzett. Rendkívül izgalmas meccset játszottak az olasz kettős ellen: az első szettet az olaszok nyerték meg 21-16-ra, de utána a csepeliek fordítottak, és győztek a következő két szettben 21-18 és 15-11 arányban.
Hamarosan újabb komoly versenyek várnak a csepeli strandröplabdásokra. Október elején rendezik meg az U18-as korosztályú versenyzők világbajnokságát Katarban, amelyen Pongrácz Vince és Ritter Bálint párosa vesz részt. Olaszországban lesz az U18-asok Európa-bajnoksága, amelyen Pongrácz Vince és Kiss-Bertók Levente áll rajthoz. Októberben rendezik az U21-es korosztályúak világbajnokságát Mexikóban, amelyen Tari Bence és Veress Ákos képviselik a magyar színeket.
Buday Balázs, a Strandröplabdázásért Sportegyesület elnöke így értékelte lapunknak a csepeliek teljesítményét: „Maximálisan elégedett vagyok a csepeli fiúk teljesítményével. Hajós Artúr és Stréli Bence másfél évig nem játszottak együtt; most ismét összeálltak, újra megnyerték a magyar bajnokságot, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan helyt álltak. Korábban mindketten kisebb sérülésekkel bajlódtak, de a visszatérésük jól sikerült. Esetükben nagy várakozással tekintek a jövőbe. Abszolút elégedett vagyok Tari Bence és Veress Ákos játékával is. Korosztályuk tehetséges párosa, már felnőtt szinten is jól teljesítenek. Az U20-as korosztályban elért eredményükkel megismételték azt, amit korábban az U18-asok között nyújtottak, vagyis bronzérmet szereztek.”
Cs. A.