‘Krimi’ kategória archívum

László Petra: ami velem történt, az a 21. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

2018. november 6. kedd

Pesti Srácok

Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015. szeptemberében Röszkén.

Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1 TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.  (tovább…)

Németh Szilárd: “Szégyen, hogy a teljes ellenzék kiáll Demeter Márta piti, de veszélyes politikai álhírgyártása mellett”

2018. november 5. hétfő

888

Demeter Márta szántszándékkal élt vissza érzékeny nemzetbiztonsági adatokkal csak azért, hogy egy teljesen alaptalan álhírrel támadhassa a sajtóban a miniszterelnök családját – mondta el ma a 888.hu-nak nyilatkozva Németh Szilárd.

A Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára szerint a hírhamisításával az ország biztonságát is szándékosan veszélyeztető Demeter Márta méltatlan a parlamenti képviselőségre. A fideszes politikus felháborítónak tartja, hogy az ország érdekeit semmibe vevő balliberális ellenzék nemcsak nem szavazta meg a parlamentben a honvédség létszámemelését, de még egységesen ki is állt a hírhamisításba belebukott LMP-s képviselőnő mellett. (tovább…)

Orvhalászokat fogtak a Kis-Dunán

2018. november 5. hétfő

Facebook, Csepel.info

Szomorú rekordot döntöttek meg a Ráckevei (Soroksári) Duna halőrei. Az RSD és DVRK kollégái által összevont ellenőrzés során közel 60 pontyot foglaltak le egy régóta figyelt és tetten ért  horgásznál.

A halak megállapított értéke alapján az orvhorgász ellen büntető eljárást kezdeményeztek a Halászati Hatóság bevonásával – számoltak be a történtekről a Facebookon.

Több mint fél kiló kábítószerrel bukott le egy díler

2018. november 4. vasárnap

Balogh Gábor, Csepel.info

A csepeli rendőrök 2018. október 31-én megjelentek Budapest XXI. kerületében egy Zöldfa utcai lakásnál, mert tudomásukra jutott, hogy ott kábítószert árulnak. A nyomozók a kutatás során a lakásban 663,8 gramm kábítószergyanús növényi származékot, 34 darab pakettet, benne kábítószergyanús port, valamint ezek adagolásához szükséges eszközöket (tasakok, digitális mérleg, morzsoló), mobiltelefonokat találtak és foglaltak le. A rendőrök a helyszínen elfogták a 36 éves budapesti L. Lászlót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság 2018. november 3-án elrendelt.

Soroksári gyilkosság – Órákkal a halála után elmozdították a futónő holttestét

2018. október 26. péntek

Bors

Brutális tette után még órákig a helyszín közelében tartózkodhatott, sőt vissza is térhetett áldozatához a soroksári kocogó nő gyilkosa – tudta meg a Bors. A tettes alighanem pánikba esett és bizonyítékokat akart eltüntetni.

Bár a rendőrség szerint egyértelműen R. Szilveszter gyanúsítható a 2013. szeptember 25-én elkövetett soroksári gyilkossággal, akadnak mozaikdarabkák, amelyek még nem kerültek a helyükre. Kérdések sokaságát veti fel az a körülmény is, hogy a keresők milyen pozícióban bukkantak rá Kardosné Gyurik Krisztina holttestére. (tovább…)

Csepelen fogták el a körözött házaspárt

2018. október 20. szombat

nepszava.hu

A nő ellen hat elfogatóparancs volt érvényben, férjét sikkasztás miatt keresték. (tovább…)

Csepeli alapítványi iskolában loptak gitárt a diákok

2018. október 17. szerda

Ripost, Csepel.info

Liberális háttér és pokol Csepelen

A gyanú szerint október 13-án délután egy 12 és egy 13 éves fiú egy csepeli iskola tantermének ajtaját felfeszítette, majd aljas dolgot művelt diáktársaival: egy szekrényből ellopott három gyakorló gitárt és egy tornazsákot.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a lopás abban a balliberális politikai kötődésű Burattino Iskolában történt, ahol pár évvel ezelőtt egy pedagógus végzettséggel sem rendelkező pedofil férfi tornatanárként 28 rendbeli szexuális erőszakot és testi sértést követett el – legalábbis a bíróság előtt ennyit tudtak rábizonyítani.
(tovább…)

Ingatlanmutyis cégcsoport vehette meg a csepeli MSZP-t

2018. október 17. szerda

Csepel.info

Fotó: csepeli MSZP Facebook oldala

A csepeli MSZP-hez és a pártházukként működő Munkásotthonhoz kötődik az az egyesület, ami a szocialisták választási kampányát kezdte “civil szervezetként” segíteni – derül ki a szervezet hivatalos adataiból. Vagyis az MSZP áll az MSZP mögött, csak más néven, önmagát civilnek beállítva. Ez önmagában még tréfás lenne. De sajnos egy másik, jóval sötétebb történet is kirajzolódik a csepeli szocialisták háza táján. Nagyon úgy tűnik, hogy egy sok milliárd forintos ingatlanmutyiban érdekelt, a Csepel SC lebontását és lakóparkká, plázává alakítását tervező offshore cégcsoport pénzelheti a csepeli MSZP-t.

A Csepelért Egyesület standja októberben jelent meg a Csepeli Piacnál az MSZP standja mellett, ahol az európai ügyészséghez való csatlakozásra hivatkozva gyűjtötték a szocialisták a csepeliek adatait. A “civil” szervezet elnökét Takács Mónika Ibolyának hívják, és az egyesület cél szerinti besorolása kulturális tevékenység. Vagyis már a hivatalos tevékenységük átverés, ahogy az is, hogy ez egy civil szervezet. A “civil” szervezet elnök asszonya ugyanis ugyanaz a Takács Mónika Ibolya, aki a csepeli MSZP önkormányzati politikusa és a Csepeli Munkásotthon – csúfnevén “Pártmunkás Otthon” igazgatója is egyben. (tovább…)

Mégsem a soroksári kocogó nő gyilkosát fogták el?

2018. október 16. kedd

Blikk

Hiába gyanúsította meg a rendőrség R. Szilvesztert (40) a soroksári futó nő, Gyurik Krisztina (†36) megölésével, még mindig komoly kérdőjelek vannak az öt éve húzódó gyilkossági ügyben.

A feltételezett gyilkostól szeptember első napjaiban vettek DNS-mintát, ám információink szerint még mindig nem tisztázott, hogy a családanya telefontokján, amelyet a gyilkosság helyszínén találták meg egy fára felakadva, kinek a biológiai anyagmaradványát rögzítették. Úgy tudjuk, a készüléket védő műanyagon spermium volt, míg a holttesten vért és izzadságcseppeket találtak a nyomrögzítők. (tovább…)

A fagyhalál jogáért tüntettek a balliberálisok

2018. október 15. hétfő

Pesti Srácok, Figyelő, Csepel.info

A közrend és a hajléktalanok védelmét egyaránt szolgálják azok az intézkedések, melyek értelmében tilos lett életvitelszerűen az utcán élni, ám minden hajléktalannak szállást biztosít az állam. Az ellenzék szerint azonban nem kellene szállással és fürdési lehetőséggel “támadni” a hajléktalanokat, inkább hagyni kellene, hogy úgy éljenek – és haljanak meg -, ahogy eddig.

A hajléktalanok ellátását jelenleg kétszáznegyven szervezet támogatja Magyarországon. A kormány kiemelt célja, hogy főleg a téli hónapok közeledtével a rászorulók igénybe vegyék a segítségnyújtást, amelyet az ellátórendszer nyújt.

(tovább…)