‘Krimi’ kategória archívum

Autós üldözés és baleset a Völgy utcánál

2010. október 14. csütörtök

Gyerekek is megsérültek!

Csepel.info

Egyes hírek szerint autós üldözés, mások szerint súlyos baleset történt csütörtökön délután háromnegyed négy óra körül a Völgy utcánál – értesült a Csepel.info.

A Kossuth Lajos utcán két szirénázó rendőrkocsi száguldott végig egészen a Völgy utcáig, ahol leállították és a 159-es vonalára terelték a 35-ös és 36-os buszokat – értesítették lapunkat olvasóink. Az egyik 36-os buszon a sofőr azt jelentette be, hogy baleset miatt kellett megváltoztatni az útirányt. A TV2 esti híradójában elmondták: gyerekek is megsérültek egy baleset utáni autós üldözés során, amikor egy hat más bűncselekmény miatt is körözött férfit a rendőrök elfogtak. (tovább…)

Vádemelés Szilvásyék ellen

2010. október 14. csütörtök

Magyar Nemzet

A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF-elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen – értesült lapunk.

Az ügyészség szerint Dávid és Herényi egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogtatott hangfelvétel segítségével követte el a kényszerítés bűntettét. (tovább…)

“Végre el vagyunk foglalva” – újraindul a Mal ajkai gyára

2010. október 14. csütörtök

Kilencre nőtt az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma

Origo, Inforadio.hu, TV2

Nem estek pánikba az ajkai timföldgyár dolgozói, amikor leállt a termelés az iszapkatasztrófa miatt, de nagy kő esett le a szívükről, amikor kiderült, nem zárják be a gyárat. A Mal Zrt.-től közvetlenül vagy közvetve háromezer ember megélhetése függ. Egy gyári munkás a tragédia másnapján a gyárba dolgozni érkező kolontáriaktól tudta meg, hogy mi történt a gáttal, egy másik pedig maga kérte, hogy munka helyett részt vehessen a segélyosztásban. Így látták a katasztrófát a Mal alkalmazottai.

“Nagyon meg voltunk rémülve. Magunkért, meg a kolontáriakért is aggódtunk” – mondta a Mal Zrt. egyik dolgozója az [origo]-nak arról a napról, amikor a múlt héten átszakadt a gát. Az asszony a katasztrófa napján, hétfőn délután ment dolgozni, amikor azzal fogadták, hogy le kell állítani az üzemet. “Az előző műszak elkezdte, a teljes leállást mi csináltuk meg” – mondta. (tovább…)

Elloptak egy Audit Csepelről

2010. október 13. szerda

Totalcar, Csepel.info

A kép illusztráció, nem az ellopott gépkocsi látható rajta

Szeptember 27-én elloptak egy bézs színű Audi A4 típusú személygépkocsit Csepelen.

A gépkocsi a Szabadság utcából tűnt el. Rendszáma IVW-782, alvázszáma WAUZZZ8E94A029799alváz. A jármű 2003-as évjárat, motorja benzines, 1,6 literes. (tovább…)

Életfogytiglant kapott a baltás gyújtogató

2010. október 12. kedd

MTI, Index

A most 44 éves férfi három embert, köztük egy kisgyereket ölt meg 2008-ban Csepelen. Leghamarabb 35 év múlva szabadulhat.

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Bíróság első fokon azt a férfit, aki 2008-ban Csepelen baltával agyonütötte 89 éves szomszédasszonyát és rágyújtotta a házat volt élettársára, annak gyermekére és az új élettársra. A kisgyermek és a nő a lángok között lelte halálát, az új élettárs életveszélyesen megsebesült a tűzben, és maradandó fogyatékosságokat szenvedett. (tovább…)

Őrizetbe vette a rendőrség az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. igazgatóját

2010. október 12. kedd

Origo


szólj hozzá: Előzetesben a MAL Zrt.vezére

Őrizetbe vette a rendőrség az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. igazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását – közölte Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Orbán bejelentését a képviselők megtapsolták. A rendőrség hétfő reggel állította elő a cégvezetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az igazgató vallomást tett, de panaszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen.

Őrizetbe vette a rendőrség az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. vezérigazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását – közölte Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Orbán bejelentését a képviselők megtapsolták. (tovább…)

Ilyen büntetésre számíthatnak a vörösiszap-katasztrófa felelősei

2010. október 10. vasárnap

Illés Zoltán: Hamarosan “bekövetkezhet a tragédia!”

Origo, Inforadio.hu


szólj hozzá: Aki teheti, segítsen!

A jogszabályok szerint a veszélyes üzemet vezető személy tartozik kártérítési felelősséggel károkozás esetén – mondta az InfoRádiónak a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese a vörösiszap-katasztrófa kapcsán. Kovács Kázmér hangsúlyozta: ha a büntetőjogi felelősség is megállapítható, akkor öt, sőt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is kiróható a felelősökre. Hozzátette: az eljárás várhatóan évekig eltart majd.

A jogszabályokban veszélyes üzemi károkról és emberi mulasztásból eredő károkról van szó, de nem ismernek olyan fogalmat, hogy ökológiai mulasztás – mondta az InfoRádió által megkérdezett jogász a vörösiszap-katasztrófa kapcsán. Kovács Kázmér kiemelte: a hétfői tragédia esetében mindkét tényező szóba jöhet. (tovább…)

Demszky ment, de jön a hatalmas botrány? + Videó

2010. október 10. vasárnap

Mno.hu

Hagyó és Demszky

Úgy tűnik nem csak Hagyó elvtárs szerette a közpénzeket a maga javára fordítani

Demszky Gábor „közpénzből” újította fel horvátországi nyaralójának tetőszerkezetét – ezt állítja a Célpont birtokába került hangfelvételen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. egyik vezető beosztású munkatársa.

A férfi kijelenti: a felújítást a fővárosi cég egyik alvállalkozója végezte, miután egyik munkájukat a közbeszerzési eljárást semmibe véve 30 millióval túlszámlázták. Állítólag a faanyagot is az FKF biztosította, Bielek Péter vezérigazgató szerint azonban nem történt ilyen.

Tekintse meg a HírTV összeállítását (tovább…)

Meggyengült a gát, hajnalban kiürítették Kolontárt

2010. október 9. szombat

Két újabb holttestet találtak a devecseri vörösiszapban

Origo

További képek itt

Szombaton kora hajnalra tovább gyengült az ajkai vörösiszap-tározó hétfőn átszakadt gátja, a védelmi bizottság ezért úgy döntött, hogy kiüríti Kolontárt. A devecserieknek is fel kell készülniük a menekülésre.

Kolontár kiürítéséről döntött a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével szombat kora reggel a helyszínen összeült védelmi bizottság. Kolontárra reggel Orbán Viktor miniszterelnök is megérkezett, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató. (tovább…)

Megtalálták az iszapömlés hatodik áldozatát

2010. október 8. péntek

Origo, Index

Hatra emelkedett a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak száma, miután péneteken újabb holttestet találtak. A hatodik áldozat valószínűleg az egyik eddig eltűntként keresett személy – közölte a katasztrófavédelem az [origo]-val.

Újabb holttestet találtak péntek délután az iszappal elöntött térségben; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma – közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő. A bejelentés alapján a hatodik áldozat nem kórházba szállított sérült, hanem a kárelhárítási munka közben talált újabb holttest. (tovább…)