‘Ünnepek’ kategória archívum

November 3 – a magyar tudomány ünnepe

2017. november 3. péntek

Wiki, Mr.Gabee, Csepel.info

1825-ben ezen a napon ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét, azaz hatvanezer forintot a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ez a nagylelkűség tette lehetővé, hogy létrehozzák a Magyar Tudományos Akadémiát.

Az ünnep 2003 óta hivatalos, az MTA már 1997-től megemlékezik e jeles dátumról. Több hetes rendezvénysorozaton hallhatnak előadásokat, láthatnak bemutatókat, kiállításokat az érdeklődők, több városban. A tudományos fórumok, témák minden évben másik mottó köré csoportosulnak. 1830-ban kezdhette meg tényleges működését a Tudós Társaság. Az 1870-es évektől vált az ország tudományos életének középpontjává. Napjainkban 11 osztálya működik, melyek közül nyolc természettudományi kérdésekkel foglalkozik, míg a másik három pedig társadalomtudománnyal.

10.000 olvasoja van facebook oldalunknak

2017. október 30. hétfő

Mr. Gabee

Október 30-án érte el a tízezredik olvasót oldalunk facebook oldala. Ez a szám nem jöhetett volna létre Önök, olvasók nélkül.

Nagyon köszönünk minden véleményt, kommentet, megkeresést. Továbbra is várjuk minden hírt információt, eseményt, észrevételt, problémát melyeket egyaránt a facebook odalunkon keresztül, illetve a csepel.info@gmail.com email címen fogadunk a nap 24 órájában. Ha tudunk, természetesen segítünk amiben tudunk. Hajrá Csepel, hajrá csepel.info

A Csepel.info a kerület LEGolvasottabb oldala!
Köszönjük mindenkinek!

Ezen a napon született Kovács Kati előadóművész, színművésznő

2017. október 25. szerda

Wiki, Mr.Gabee, Csepel.info

Ezen a napon ünnepli születésnapját Kovács Kati.

Kovács Kati karrierje 1965-ben a Ki Mit Tud?  vetélkedőn kezdődött, ahova nem is ő, hanem édesanyja adta be jelentkezését. Ő volt mindezidáig az egyetlen énekes, aki háromszor is megnyerte a Táncdalfesztivált (1966,1972, 1982) Néhány emlékezetes száma (nehéz választani) (tovább…)

Isten éltessen: Csepeli Szabadkikötő

2017. október 23. hétfő

IHO, Csepel.info, Mr.Gabee

Nyolcvankilenc éve Bethlen István miniszterelnök ünnepélyesen fölavatta Magyarország új világkereskedelmi kapuját. Kikötőtörténet, Fortepan-fotókkal.

A XIX. század végén a növekvő teherhajó forgalom kinőtte a budapesti rakpartokat, napirendre került a fővárosi kikötő építése. A Minisztertanács a millennium évében, 1896-ban született döntése alapján a kereskedelmi miniszter Gonda Bélát bízta meg a budapesti kikötő tervezésével.

(tovább…)

Október 16 – a kenyér világnapja

2017. október 16. hétfő

FEOL, Mr. Gabee, Csepel.info

A Pékek Világszövetsége 2001-ben döntött arról, hogy minden év október 16-án ünnepeljék meg, elsősorban Európában a kenyér világnapját.

A világnap célja, hogy bemutassák a legfontosabb élelmezési cikk jelentőségét és a kenyeret sütő pékek munkáját. Ezen a napon nem csak a pékeket ünnepeljük, hanem a búzát termesztő, gazdálkodó parasztot is. (tovább…)

Október 9 – Postások nemzetközi napja

2017. október 9. hétfő

Mr.Gabee, Csepel.info

Október 9-én rendezik a postai világnapot, a postás dolgozók nemzetközi ünnepét. Ezen a napon hozták létre százhuszonnégy évvel ezelőtt az Egyetemes Postaegyesületet, az UPU-t.

Jelenleg a nemzetközi postaegyesülethez 189 tagország tartozik, és 1947 óta az ENSZ szakosított intézményeként működik. Az UPU legfőbb szerve a kongresszus – elvben ötévente ülésezik –, melynek az a feladata, hogy a hozzá beérkező javaslatokat megvizsgálja, korszerűsítse az egyesület működésére vonatkozó okiratokat és rendelkezéseket, ezenkívül meghatározza a következő kongresszusig tartó időszak feladatait. (tovább…)

Az aradi vértanúkra emlékeztek a nemzeti gyásznapon

2017. október 7. szombat

Csepel.hu

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúira emlékeztek, emléktáblát koszorúztak az Aradi vértanúk és a Szentmiklósi út kereszteződésében október 6-án. A szabadságharc leverése után ezen a napon végeztek ki 12 magyar tábornokot és egy ezredest Aradon, valamint Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. Ünnepi beszédet mondott Németh Szilárd országgyűlési képviselő. A nemzeti gyásznapon mások mellett megjelent Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármestere.

Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy a kormány 2001-ben nyilvánította gyásznappá október 6-át. Az emberek azonban már a vértanúk kivégzése után, noha titokban, de gyászolták a szabadságharc hőseit; szemtanúk szerint még aznap tömegesen zarándokoltak a helyszínre a népek.

(tovább…)

Térzenét adott az Egressy a Deák téren

2017. október 2. hétfő

Egressybeni.hu

Október 1-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban zenés istentiszteletet szervezett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. 

A rendezvényt megelőzően intézményünk fúvószenekara adott közös énekléssel egybekötött térzenét. A zenekart vezényelte Tóth Tamás karnagy.

Az eseményről készült galériát
ide kattintva tekinthetik meg

Szeptember 27. – A vasút születésnapja

2017. szeptember 27. szerda

WIKI, Mr.Gabee, Csepel.info

1825-ben ezen a napon nyitották meg a Stockton-Darlington vasútvonalat. Ez volt a világ első, személyszállításra is használt vasútvonala, ahol megjelent a gőzvontatás. Stevenson a bányatulajdonosokat győzte meg arról, hogy az ő gépe sokkal alkalmasabb a nagy terhek húzására, mint a lóvasút.

Kissé nehezen, de végül elfogadta a parlament, hogy ezen a jelentéktelen, mindössze 40 kilométer hosszúságú szárnyvonalon a személyszállítás is megvalósuljon. Itt épült először vasúti híd. 33 kocsit vontatott a megnyitó napján a Locomotion gőzmozdony. A vagonok között volt olyan, ami lisztet vitt, volt szénnel megrakodott, és utasszállító is. 600 utast szállított, és helyenként 24 kilométert is képes volt megtenni egy óra alatt. (tovább…)

10 éves a Csepel.info

2017. szeptember 15. péntek

Csepel.info

2007. szeptember 14-én indult el a Csepel.info hírblog. Szerkesztőségünk azóta is lelkes önkéntesekből áll, beleértve számos olvasónkat, akiknek köszönjük a sok-sok fontos információt!

Cikkeinket az MTI, az Index, az Origo, a megboldogult Népszabadságtól a Magyar Nemzetig és a Magyar Időkig pártállástól függetlenül számtalan alkalommal átvették. Az ország nem egyszer a mi segítségünkkel értesülhetett először a csepeli hírekről.

Segítettünk életmentő műtéteknél pénzgyűjtésben, kulcscsomók, telefonok megtalálásában, de mentettünk kutyákat, macskákat – mindig azt, amit az élet hozott. Hírt adtunk bánatról, örömről, a politika bugyrairól, és reméljük, hogy még nagyon sokáig ugyanígy, ugyanezt tehetjük.

Hajrá Csepel! 🙂