‘Önkormányzat’ kategória archívum

Repülőrajt: munkába állt és szivárványt hozott “Kacsa”, a csepeli locsolókocsi

2013. június 21. péntek

Csepel.hu

Nem csak frissít, de szivárványt is csinál: ő Kacsa, a csepeli locsolókocsi

Ilyen a szivárvány a kocsiból, persze kötelezően szivárványos zenével

Kacsa a gazdi lábánál – a Csepeli Városgazda Zrt. a csepeli polgárok, az önkormányzat tulajdonában van

Az első “fröccs” viccesre sikerült a Városgazda juniálisán

Kacsa bevetésen a Táncsics Mihály utcában

Pénteken délelőtt fél 12-kor érkezett meg a csepeli önkormányzat első utcai locsolókocsija, ami egy feltöltéssel 6000 liter vízzel tudja majd felfrissíteni a kánikulában tűzforróvá váló csepeli önkormányzati utcákat. A víztartályos tehergépkocsit, amin több vízsugár-erősségi fokozat és állítható locsolóberendezés, a vezetőfülkében pedig klíma van, 3,8 millió forintért vette az önkormányzat. A kánikula miatt a locsolókocsi háromnegyed kettőkor már munkába is állt.

A használtan vásárolt, de megfelelő műszaki állapotú kocsi először a Csepeli Városgazda Zrt. juniálisán jelent meg, ahol gyors keresztségben a “Kacsa” nevet kapta. Csakhogy nem a kocsit locsolták le a keresztség jegyében, hanem a kocsi adott egy “fröccsöt” a munkahelyi juniális résztvevőinek, locsolta le a 36 fokos melegben felfrissülésre vágyókat. (tovább…)

Széchenyi Programiroda: híd az ötletek és a megvalósítás között

2013. június 21. péntek

Csepel.hu

Június 20-án a II. Rákóczi Ferenc út 97-105. szám alatt nyitotta meg kapuját a Széchenyi Programiroda. Az ünnepélyes megnyitón számos olyan dolog szóba került, ami pozitív változást hozhat Csepel életében.

A megnyitón a csepeli önkormányzatot Németh Szilárd polgármester, és Borbély Lénárd alpolgármester képviselték. Az iroda munkatársai közül Benyó Balázs regionális igazgató és Veres László Péter fejlesztési tanácsadó volt jelen.

(tovább…)

Figyelem: június 25-július 7. között lomtalanítás!

2013. június 21. péntek

Máris megkezdődött a lomis-csata

Csepel.info

Néhány évvel ezelőtti felvétel: a lomokra a helyi lakosságból is sokan pályáznak

“Szinte hihetetlen, de ma éjszaka megérkeztek az Erdősor utcába a lomisok. A lomtalanítás csak július 2-án lesz, de a bútorokkal megpakolt öreg kombi már most leparkolt a ház előtt, éjszaka a nyitott ablaknál hallgathattuk a duruzsolásukat. A következő 10 napban farkasszemet nézhetünk egymással. A Merkúr utcában egy táblát tettek a villanyoszlopra: “Lomis! Foglalt!”. Pedig nem hinném, hogy Munkácsy képek fognak előkerülni a pincékből 10 nap múlva” – írta lapunknak egyik olvasónk.

Június 25 –  július 7. között lesz a lomtalanítás Csepelen, és a kerületet idén is kisebb körzetekre osztják. Ez biztosítja, hogy adott időben egy kisebb területről, koncentráltan, nagy erőkkel szállíthassák el a kikészített lomokat. A részletes információkat – azt, hogy ki mikor teheti ki a lomokat – mindenki levélben kapta meg. (tovább…)

„Üzletszerző ember vagyok” – milliókat lobbiztak el a BKV-nál

2013. június 21. péntek

Mno.hu

A BKV Zrt. kilenc és fél hónapra lobbitevékenységért 32,8 millió forintot fizetett ki a GPS Capital Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-nek, melynek egyik tulajdonosát hallgatták ki tanúként a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.

A vállalkozót – aki szavai szerint másodállásban politikai elemzőként is tevékenykedik – a nyomozati szakban nem hallgatták ki, az ügyészség azonban kezdeményezte a törvényszék előtti meghallgatását. A tanú kérte a törvényszéket, hogy nevét és egyéb adatait kezeljék zártan. Homonnai János ügyész kérdésére a tanú elmondta: tulajdonosa annak a gazdasági társaságnak, amely kisebbségi tulajdonosa a GPS Capitalnak. (tovább…)

Az Indotek 110 millióért kiárusítaná, a csepeli önkormányzat átvenné az evezős telepet

2013. június 20. csütörtök

Csepel.hu

Jelképes áron átvenné a csepeli önkormányzat a csepeli evezős telepet, hogy az továbbra is a kerületben élők sportolását szolgálja – erről döntött az önkormányzat képviselő testülete csütörtöki rendkívüli ülésén.

A döntés az után született, hogy kiderült: a telepet máris kiárusítaná a Csepel SC-t az MSZP-s vezetés idején tisztázatlan körülmények között megkaparintó Indotek Group cégcsoport. Az offshore-cégcsoport Podolák György MSZP-s parlamenti politikus irányítása alatt, Avarkeszi Dezső MSZP-s politikus igazságügyi államtitkársága idején tudta megkaparintani a felbecsülhetetlen értékű csepeli sportlétesítményeket. A testületi döntést az MSZP-n kívül valamennyi csepeli frakció támogatta, az MSZP tiltakozásul távol maradt.

(tovább…)

Figyelem: ingyenes napok nagyiknak, kicsiknek a Csepeli Strandon!

2013. június 20. csütörtök

A Csepeli Strand nyitva tartása és árai

Csepel.info

Az önkormányzat jóvoltából a nyári hónapokban a csepeli gyerekeknek és a nyugdíjasoknak is lesznek ingyenes napok, amikor lakcímkártyával – csepeli lakcímmel – térítésmentesen mehetnek be fürdőzni.

Úgy tűnik az uszodai szolgáltatáson kívül is lesznek előnyei, hogy a helyi önkormányzat vette át a strand üzemeltetését. A Csepel.info most megkapta a “bónusz napokat”, de közöljük ismét a strandárakat is. Kellemes(ebb) kánikulát kívánunk! (tovább…)

Víz, játék, csobbanás a csepeli pedagógusnapon

2013. június 19. szerda

Csepel.hu

Különleges pedagógusnapnak adott otthont június 18-án délután a Csepeli Strand, amikor az előzetes tájékoztatás szerint a nagyközönség előtt zárva tartott. A kerületi önkormányzat az általános iskolákban és az óvodákban dolgozó pedagógusok egész évben végzett kitartó munkáját köszönte meg azzal, hogy családtagjaikkal együtt látta vendégül őket a nem mindennapi helyszínen.

A csepel.hu kérdésére válaszolók egyöntetűen elmondták, hogy eleinte ódzkodva fogadták a meghívást, majd az árvízi védekezés miatt elhúzódó újbóli időpontig megbarátkoztak a kedves gesztussal.

(tovább…)

Rendkívüli képviselő-testületi ülés június 19-én

2013. június 18. kedd

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 19-én (szerdán) 08.00 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.).

A meghívót megtekinthetik ide kattintva.

(tovább…)

Figyelem: ingyenes napok nagyiknak, kicsiknek a Csepeli Strandon!

2013. június 18. kedd

Csepel.info

Bár kedden a nagyközönség előtt zárva lesz a Csepeli Strand, mert az önkormányzat jóvoltából a csepeli pedagógusoknak lesznek különböző programok, a nyári hónapokban a csepeli gyerekeknek és a nyugdíjasoknak is lesznek ingyenes napok, amikor lakcímkártyával – csepeli lakcímmel – térítésmentesen mehetnek be fürdőzni.

Úgy tűnik az uszodai szolgáltatáson kívül is vannak előnyei, hogy a helyi önkormányzat vette át a strand üzemeltetését. A Csepel.info most megkapta a “bónusz napokat”, íme! (tovább…)

Figyelem: kedden a strand zárva lesz

2013. június 17. hétfő

Csepel.hu

Csepeli strand

A Csepeli Strand június 18-án (kedden) zárva tart – hívta fel a figyelmet a Csepel.hu.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a kerület iskoláinak tanárait hívta meg a csepeli önkormányzat egy pedagógus-napi rendezvényre, ami a dunai nagyárvíz miatt lett keddre halasztva. A strand június 19-én nyit újra a nagyközönség előtt.