Repülőrajt: munkába állt és szivárványt hozott “Kacsa”, a csepeli locsolókocsi

Csepel.hu

Nem csak frissít, de szivárványt is csinál: ő Kacsa, a csepeli locsolókocsi

Ilyen a szivárvány a kocsiból, persze kötelezően szivárványos zenével

Kacsa a gazdi lábánál – a Csepeli Városgazda Zrt. a csepeli polgárok, az önkormányzat tulajdonában van

Az első “fröccs” viccesre sikerült a Városgazda juniálisán

Kacsa bevetésen a Táncsics Mihály utcában

Pénteken délelőtt fél 12-kor érkezett meg a csepeli önkormányzat első utcai locsolókocsija, ami egy feltöltéssel 6000 liter vízzel tudja majd felfrissíteni a kánikulában tűzforróvá váló csepeli önkormányzati utcákat. A víztartályos tehergépkocsit, amin több vízsugár-erősségi fokozat és állítható locsolóberendezés, a vezetőfülkében pedig klíma van, 3,8 millió forintért vette az önkormányzat. A kánikula miatt a locsolókocsi háromnegyed kettőkor már munkába is állt.

A használtan vásárolt, de megfelelő műszaki állapotú kocsi először a Csepeli Városgazda Zrt. juniálisán jelent meg, ahol gyors keresztségben a “Kacsa” nevet kapta. Csakhogy nem a kocsit locsolták le a keresztség jegyében, hanem a kocsi adott egy “fröccsöt” a munkahelyi juniális résztvevőinek, locsolta le a 36 fokos melegben felfrissülésre vágyókat.

A rendkívüli forróság miatt a locsolóautó – igaz még tesztüzemben – azonnal munkába állt, és első körben 5000 liter vízzel frissítette fel a Táncsics Mihály utcát. A locsolópróba közben jutott víz a Kossuth Lajos utcára is, ahol a vízsugár már szivárványban pompázott.

A fővárosi utak – a BKV-buszok és járművek által használt úthálózat – locsolása kánikula idején éjjel-nappal folyamatos, azonban a locsolás a kerületi fenntartású utakra már nem terjed ki. A Csepeli Városgazda Zrt. ezért vásárolta a locsolóautót: ez az első ilyen jellegű kocsi a járműparkban.

2010 óta a csepeli önkormányzat a korrupció-gyanús szerződések, visszás kifizetések megszüntetésével és a működés gazdaságossá tételével kétmilliárd forinttal csökkentette a kiadásokat. Mindezt úgy sikerült megtenni, hogy a szolgáltatások köre közben folyamatosan bővül – ennek köszönhető “Kacsa”, a locsolókocsi is – és sikerült a eladósodást is megállítani.

Forrás: Csepel.hu

9 hozzászólás “Repülőrajt: munkába állt és szivárványt hozott “Kacsa”, a csepeli locsolókocsi” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Roppantul örülök a locsolókocsinak. Azonban miért kacsa? A kacsa elöl nyel, hátul ürít. A locsolókocsi nem így működik.
    A kacsa a tökéletes madár. Fut, repül, úszik, csak mindent rosszul.
    Szeretném tudni, milyen vallás szerint keresztelték az autót?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. ... Grün szerint:

    … Grün szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2013. június 21., péntek – 22:34
    Jó akkor link nélkül! 😛
    .
    “Orbán Mesterházyval egyeztetett Horn Gyula temetéséről”
    Attila!Te hozod a zásót én meg a kapát!

  3. admin szerint:

    Kedves nagyapó, úgy hallottuk, hogy a locsolókocsi vezetője volt a “keresztapa”.

  4. felix szerint:

    Nocsak a keresztapa már locsolókocsit is vezet? 🙂

  5. túróscsusza szerint:

    Az ivóvíz kincs. Nem arra való, hogy csak úgy szétlocsoljuk mindenfelé. Egyébként sincs sok értelme az utak locsolásának, mert 10 perc alatt elpárolog a víz és marad a forróság, olyan ez, mint amikor egy forró vasdarabot csak egy pillanatra merítünk bele a hideg vízbe. A miénknél jóval melegebb éghajlatú országokban sem szokás az utak locsolása. Célszerűbb lenne inkább a növények gyakoribb öntözése és a közlekedők között zacskós vizeket osztogatni…

  6. lolka szerint:

    Az utolsó videón vitte a kacsa a dob szerelést is?…Az ívó víz egy fényűzés egy kicsit…esetleg szűrt Duna víz…

  7. "?!" szerint:

    Remek ötlet volt ennek a kocsinak a 3,8 millió forintért történt beszerzése, mert a klímával ellátott vezetőfülkében két fő hatékonyan “megvédhető” a kánikula hatásától!

    Már csak a többi (kb. 76 ezer fő) csepeli “védelmét” kell megoldani, de azoknak csak annyit segít ez a locsoló-kocsi, mint halottnak a csók!

  8. nagyapó szerint:

    Eetásak! Beírásukra eszembe jut egy csepeli anekdota. A por ellen vásárolni akartak egy lovas locsolókocsit. Kocsi, meg egy ló. Az egyik képviselő felszólalt “Ná jóó,jóó, de mi ván, ha zesik a zeső és sár ván, két ló kell!”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te már akkor is képviselő voltál?
    A fene sem gondolta volna.

Itt lehet hozzászólni !