‘Közlekedés’ kategória archívum

FRISS! Terelve közlekedik a 35 és a 36-os busz

2014. november 16. vasárnap

BKK

800px-35-ös_busz_(BPO-242), wikipedia.hu

A BKK-tól kapott információk szerint forgalmi okok miatt a 35 ös és a 36os autóbuszok jelen pillanatban nem érintik Mesgye utca megállót.

A Margit híd története

2014. november 16. vasárnap

Origo

A Margit híd története

1903-ban még nem volt nehéz elcsípni egy-egy ilyen forgalommentes pillanatot. Ekkor már állt a 70 m-es szigeti szárnyhíd is

Még a tervek sem léteztek, máris komoly akadályba ütközött a Buda és Pest közötti új híd ötlete.

Egy új híd építését az 1870. évi X. törvénycikk írta elő, de 1840-ben az Országgyűlés jóváhagyta azt az 1930-ig érvényes monopóliumot, ami a magántulajdonú Lánchíd bevételeit volt hivatott garantálni. A gőz- és lóvasút korában nem jósoltak nagy jövőt a közúti közlekedésnek, az automobilra, a városi villamosvasútra senki sem gondolt. Széchenyi főműve hitelből épült, ennek visszafizetését, az üzemeltető társaság a hídpénzből fedezte, ezért a Lánchídtól északra és délre, 8-8 km távolságban másik átkelőt nem lehetett építeni, de a főváros végül megváltotta a jogot.

(tovább…)

Halálos baleset a Helsinki úton

2014. november 16. vasárnap

Langlovagok.hu

szirena

 Felborult személyautó vezetője halt meg szombaton este. A Honda Accord a pesterzsébeti Helsinki út fővárosból kifelé vezető oldalán, a Csepeli átjáró felüljárója alatt szenvedett balesetet.

A kocsi felhajtott a HÉV-átjáró melletti terelőszigetre, ott egy betontalapzatnak ütközött, amit kidöntött. A személyautó a feje tetejére borulva állt meg. A sofőr a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki.

Traffipax a temetőnél

2014. november 15. szombat

Mr. Gabee

Valósággal ellepik Csepelt a traffipaxok

Mr. Gabee információja szerint traffipax van Csepelen, II. Rákóczi Ferenc úton a temetőnél.

Ne menj kocsival délután a városközpontba!

2014. november 14. péntek

HVG, Csepel.info

Szombaton délután ne menj kocsival a városközpontba

A komédiába fulladt lánchídi útlezárás után pénteken kora délután újra, most azonban már a törvényeknek megfelelően, előre bejelentve bénítja le a főváros közlekedését a PM-től elszakadt Együtt – a Korszakváltók Pártja csoportosulás álcivil, lopott nevű álmozgalma.

A lengyel Szolidaritástól lopott nevű, ám a lengyeltől eltérően nem keresztény, nem nemzeti érzelmű, nem civil és nem tömegeket mozgósító Magyar Szolidaritás Mozgalom autós felvonulása úgy lett megtervezve, hogy az autós és buszos közlekedést a lehető legjobban akadályozza. A lopott nevű “mozgalom” a balliberális pártokhoz, ez esetben az Együtt – a Korszakváltók Pártja csoportosuláshoz kötődik, így jó eséllyel ott lesz Csepel-Soroksár Gyulán lakó képviselője, Szabó Szabolcs is. Az alábbiakban a pontos útvonalat és a tervezett menetrendet is olvashatják – reméljük ez a mozgalomtól eltérően valódi. (tovább…)

FRISS! Torlódás az M0-s halászteli csomópontjában

2014. november 13. csütörtök

BKK, Mr. Gabee

Forrás: Google Maps

Forrás: Google Maps

A BKK információi szerint a 38-as és a 238as autóbuszok forgalmi okok miatt megnövekedett menetidővel közlekednek jelen pillanatban visszavonásig.

A Google Map oldalon jól látható, hogy fennakadások vannak az M0-s autópálya halásztelki le és feljárójánál.

 

Ma éjjel terelve közlekedik a 979

2014. november 13. csütörtök

BKK

o007-979-1201[1]

A BKK közleménye szerint ma éjjel 23:45-től egészen hajnali 4 óráig építkezés miatt a 979-es autóbuszok terelt útvonalon közlekednek.

A terelés következtében az autóbuszok nem érintik a Újpalota, Nyírpalota út megállót.A járat felszállóhelye ideiglenesen a Nyírpalota útra, a végállomási behajtó elé kerül áthelyezésre. (tovább…)

Budapesten már járnak az Uber autói

2014. november 13. csütörtök

INDEX

Fotó: Oli Scarff

Fotó: Oli Scarff

Tegnap elindult Magyarországon is a privát taxizásban utazó Uber, ami egyben a világ legértékesebb startupja. A cég nemrég elindította hivatalos magyar nyelvű blogját is. A Cink szerint már legalább három Uber-autó szeli Budapest utcáit, egyet már mi is kipróbáltunk, és valószínűleg csak idő kérdése, hogy jelentősen megszaporodjanak. 

Az Uber egy okostelefonos alkalmazás, amiben egy gombnyomással hívhatunk magunknak Uber-taxit, térképen látjuk, éppen hol jár, majd ha elvitt a célpontunkhoz, az alkalmazás a GPS által mért adatok alapján kártyás utalással elintézi a fizetést is (borravaló adására nincs lehetőség). (tovább…)

2015-ben hibridbusszal utazhatunk Csepelen

2014. november 12. szerda

BKK

A kép illusztráció

A kép illusztráció

2015 májusától a főváros közlekedésszervezője, a Budapesti Közlekedési Központ által lefolytatott buszüzemeltetési tender eredményeként több ütemben mintegy 200 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt MAN Lion’s City A21 és Mercedes-Benz Conecto G autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta. 

A buszok érkezéséről szóló szerződést Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, valamint Dósa Mátyás és Szepesi Péter a VT-Arriva Kft. ügyvezetői írták alá. A fejlesztés az új autóbusz-üzemeltetési modell része, amellyel a BKK autóbuszvonalain közlekedő járművek immár több mint 70 százaléka alacsonypadlós lesz. Az új buszok összértéke megközelítőleg 19 milliárd forint. Az új járművek a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján Budapest déli városrészeiben közlekednek majd a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében. (tovább…)

Infokommunikációs forradalom a közlekedésszervezésében – Budapest a világ élvonalában

2014. november 12. szerda

 

Forrás: BKK

Forrás: BKK

Bekapcsolta a Google az új szolgáltatását: mostantól a FUTÁR valós idejű információi is megjelennek a Google térképén – jelentette be Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az Infotér Konferencián, Balatonfüreden.

Ugyanis egy széles körű megállapodás eredményeként a BKK FUTÁR adatait és a Google rendszereit összekötöttük. Ennek köszönhetően az eddigi – kizárólag  menetrend szerinti adatok alapján történő – utazástervezés helyett a rendszer a valós forgalmi helyzet, a BKK műholdas nyomkövetési rendszere, a FUTÁR alapján azt mutatja, hogy ténylegesen mikor ér az adott megállóba egy-egy jármű, és hogy valóban melyik a leggyorsabb útvonal A-ból B-be. Ezenkívül a BKK INFO szöveges információi is láthatók majd. (tovább…)