POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.
| Budapest többi kerületei Pest megyei települések és autópályák |
|
POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.
| Budapest többi kerületei Pest megyei települések és autópályák |
|
Automotor.hu
Április 1-i számunkban írtunk utoljára a Csepel Autógyárról. Arról a mindent átfogó lelkesedésről számoltunk be akkor, amellyel elérték, hogy felszabadulásunk nagy ünnepére útjukra bocsájthatták az első három teljesen Magyarországon készült Diesel-teherautót. S azóta mind nagyobb számban jelennek meg az utcán a Csepel teherautók. A legutóbbi hetekben is 50 darab érkezett a TEHERFUVAR Köztelek-utcai garázsába, tizesével kapják a KÖZÉRT telepei és sorra jelentkeznek már a magyar gépkocsikért a mezőgazdasági állomások, termelőszövetkezeti csoportok.
Úgy érezzük: az egész ország építi ezt a gyárat, az első egyikét azok között az üzemek között, amelyek teljesen az új ország arculatát formáló Ötéves Tervünk szülöttei. Állványok ölelik még körül a soronkövetkező építmény „csontvázait” – de néhány nappal ezelőtt, július 1-jén – egy hónappal az eredetileg kitűzött határidő előtt! – átköltözhettek új munkahelyükre a 10. számú üzem: a Járműgyár dolgozói. (tovább…)
Index, Mr. Gabee, Csepel.info

Az iho.hu vasúti szaklap szerint az esztergomi vonal villamosításának befejeztével felszabaduló dízel Siemens Desiro motorvonatok kerülhetnek a Soroksári HÉV vonalára. Megkérdeztük a MÁV-ot, ahol azt mondták, hogy egyelőre csak próbajáratról van szó.
Mint arról a napokban beszámoltunk, egyre jobban feszíti a MÁV-ot a budapesti HÉV-ek helyzete. A BKV-ból kivált, előbb önálló BHÉV-ként működő, majd a MÁV által bekebelezett (MÁV-HÉV-vé avanzsált) vonalakon 41 év átlagéletkorú NDK-s szerelvények közlekednek. A csepeli a múzeumvonal: itt zakatol néhány 52-53 éves példány is.
POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.
| Budapest többi kerületei Pest megyei települések és autópályák |
|
Origo, Csepel.info
Bizarr üldözősdi lett egy igazoltatási kísérletből Ukrajnában. A videó úgy kezdődik, hogy a rendőrök valamiért nekirongyolnak a felújítás alatt álló körforgalom közepének, ám az üldözött autós elkezd hülyét csinálni belőlük.
És ez még csak a kezdet, a java ez után jön: pedig a rendőrök láthatóan nem viccelődnének, többször rálőnek az autóra. Videó a kattintás után 😉 (tovább…)
POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.
| Budapest többi kerületei Pest megyei települések és autópályák |
|
Midián nevű olvasónktól kapott információk szerint kedden 16:25-kor Az NCA-419-es forgalmi rendszámú autóbusz a 148-as vonal Szarka utcai megállójában tartózkodott. Egy VW Transporter az autóbusz előzése közben letörte annak visszapillantó tükrét.
A balesetben senki sem sérült meg. Köszönjük a fotót Mr. Gabee és Midián olvasónknak.
Autonavigator, Mr.Gabee, Csepel.info
Csak a dízel drágul e hét szerdán a Holtankoljak.hu információi szerint, utóbbi sem vészesen: literenkénti 2 forinttal. Ezzel a gázolajért már átlagár szerint is literenkénti 410 forintot kell fizetni a hét derekától, míg a 95-ös benzin ára továbbra is a lélektani határ alatti szinten, 398 forinton marad.
Az elemzők szerint az év további részében is áremelkedésre számíthatunk, s az sem zárható ki, hogy a 2012-ben adódott 450-451 forintos csúcsszint után újabb rekordot tapasztalhatunk majd a töltőállomásokon. A kutakon természetesen igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árkülönbségekkel is találkozhatunk, így aztán örök érvényű tanács, hogy a tankolásnak nem is elsősorban az idejére, hanem sokkal inkább a helyére ajánlott figyelni.
POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.
| Budapest többi kerületei Pest megyei települések és autópályák |
|