‘Egészségügy’ kategória archívum

Mától emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére

2015. július 1. szerda

Inforadio.hu

emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére

Júliustól az alapbérbe építve emelkedik az orvosok és szakdolgozók mozgóbére, és változás, hogy a rezidensképzésről szóló rendelet szerint a rendszerbe újonnan belépők foglalkoztatása már a központilag történik, illetményüket ennek megfelelően a központi költségvetés biztosítja. 

Nagyobb fizetést vihetnek haza az orvosok és szakdolgozók júliustól. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár korábban elmondta: a béremelés azt jelenti, hogy a 2012-ben meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és így arányosan megemelik a mozgóbér-elemeket, mint például az ügyeleti, a készenléti és a túlmunka után járó díjakat. (tovább…)

Semmelweis-napi elismerő okleveleket adtak át a Dél-pesti Kórház legkiválóbb dolgozóinak

2015. június 25. csütörtök

Csepel.hu

jahn7

A közelgő Semmelweis-nap alkalmából rendezett ünnepségen megköszönték az egészségügyi dolgozók egész éves kitartó munkáját, a kitüntetettek elismerő oklevelet vettek át a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben június 25-én. Idén az igazgatói dicséretekkel járó jutalmak kiosztását a XX. és a XXIII. kerületi önkormányzat támogatta. A rendezvényen az intézmény ellátási területéhez tartozó települések (Csepel, Gyál, Pestszentlőrinc- Pestszentimre, Soroksár) részéről a XXI. kerületet Morovik Attila alpolgármester képviselte.

A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén nem csupán az orvosok és ápolók kitartását, munkabírását és elhivatottságát méltatjuk, hanem ilyenkor köszönjük meg minden egészségügyi dolgozó egész éves munkáját, a legkiválóbbakat pedig elismerésben részesítjük, büszke vagyok rájuk – fogalmazott köszöntésében dr. Ralovich Zsolt főigazgató. (tovább…)

Július elsején zárva tartanak az egészségügyi intézmények

2015. június 25. csütörtök

Csepel.hu

semmelw

Július 1-jén a Semmelweis-nap alkalmából, a korábbi évekhez hasonlóan, országosan munkaszüneti nap lesz az egészségügyi szolgáltatóknál és gyógyszertárakban. Ennek megfelelően ezen a napon  Csepelen sem nyit ki a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat, a háziorvosi-, gyermekorvosi- és fogorvosi rendelők, a patikák pedig a vasárnapi nyitva tartás szerint dolgoznak.

Természetesen a háziorvosi ügyelet a sürgős háziorvosi ellátást változatlanul biztosítja. Elérhetőség: 06-1-427-5120

 

Csütörtökön a Tesco előtti parkolóban lehet vért adni

2015. június 23. kedd

veradas.hu

Véradás a polgármesteri hivatalban

2015. június 25-én (csütörtökön) 14:00 és 18.00 óra között a Csepeli Tesco előtti véradó kamionban lesz véradás.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.

Június 25-én szünetel a rendelés a tüdőgondozóban

2015. június 22. hétfő

Csepel.hu

aramszunet

Tisztelt Csepeli Polgárok!

2015. június 25-én 8 és 16 óra között a tüdőgondozó épületében (Kis János altábornagy utca 30.) áramszünet lesz, ezért a rendelés technikai okok szünetel.

 

Megértésüket köszönjük.

Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat

Gyógyászati segédeszközöket adtak át a Déli utcai rehabilitációs osztályoknak

2015. június 8. hétfő

Csepel.hu

unnamed

Gyógyászati segédeszközöket adományozott a csepeli önkormányzat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Csepeli Weiss Manfréd Telephelyén működő Déli utcai I.-es és II. számú rehabilitációs osztályok részére. Mindkét részleg négy-négy darab rollátort, öt-öt darab szobai vécét és öt-öt darab járókeretet kapott.

A mozgásukban korlátozott betegek gyógyulását szolgáló eszközöket az I. számú Rehabilitációs Osztály tornatermében június 8-án vette át dr. Kovács Matild és dr. Mező Róbert osztályvezető főorvos az önkormányzat képviselőjétől, Szuhai Erikától, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottság elnökétől. (tovább…)

Bevándorlók táborait számolták fel Franciaországban

2015. június 4. csütörtök

Válasz

Bevándorlók táborait számolták fel Franciaországban

Afrikai bevándorlók illegális sátortábora Észak-Párizs egyik felszíni metróvonala alatt

Három, bevándorlók lakta táborhelyet számolt fel néhány óra különbséggel a francia rendőrség Párizsban és az észak-franciaországi Calais-ban.

Az utóbbi település a La Manche-csatorna partján fekvő kikötőváros, ahol a bevándorlók a megfelelő alkalomra várnak, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.

(tovább…)

Ősztől építik a tanuszodákat

2015. június 3. szerda

Hirado.hu

Ősztől építik a tanuszodákat

Ősztől kezdik el építeni huszonhárom településen a tanuszodákat, amelyeket a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra-fejlesztési Program keretében hoz létre a kormány – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A napilap Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó, szocialista képviselők írásban benyújtott kérdésére adott válasza alapján azt írta: az uszodák típustervei már megvannak, ezek alapján elkészülnek a kiviteli tervek, majd kiválasztják a kivitelezőket.

(tovább…)

Itt adhatsz vért a héten

2015. május 25. hétfő

veradas.hu

Véradás a polgármesteri hivatalban

2015. május 27-én (szerdán) 9:00 és 12.30 óra között a MOL csepeli telephelyén (1211 Budapest Petróleum utca 3.), illetve május 28-án (csütörtökön) 14:00 és 18.00 óra között a csepeli Curvesben (1211 Budapest II. Rákóczi F. u. 69. ) lehet vért adni.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.

Egészség nap a Nyugdíjas klubban

2015. május 15. péntek

Csepeli Nyugdíjas Klub

6,14 milliárd forint plusz az egészségügyi alapellátásban

2015. május 18-án, 14:30 és 15:30 között Dr. Oláh Ilona szakorvos az idős kort érintő problémákról tart előadást. Az előadás után- igény szerint vérnyomás és vércukor mérésre jelentkezhetnek azok akik szeretnék megmérni cukor és vérnyomás szintjüket.

Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.