csepel.hu
2020 január 21-én délelőtt Borbély Lénárd polgármester és Bercsik Károly önkormányzati képviselő születésnapja alkalmából köszöntötték a 100 éves Szkala Pál Péterné nénit .
csepel.hu
2020 január 21-én délelőtt Borbély Lénárd polgármester és Bercsik Károly önkormányzati képviselő születésnapja alkalmából köszöntötték a 100 éves Szkala Pál Péterné nénit .
Magyar Nemzet
Az új főpolgármester arra a legbüszkébb, hogy nemzetközi vállalások megtorpedózásával zsarolva sikerült választási ígéretének megvalósításához forrást szerezni. Folytatás »
Blikk
Most ünnepelné 62. születésnapját a csaknem húsz évvel ezelőtt elhunyt Zámbó Jimmy, akinek sírjára születésnapján nagy rajongója, Peter Srámek egy szál sárga rózsát is vitt a csepeli temetőbe.
Peter Srámek, aki öt évvel ezelőtt a TV2 Rising Star című tehetségkutatójában tűnt fel, egy igen megható fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán hétfő délután. A fiatal szlovák énekes Zámbó Jimmyről emlékezett meg, a csepeli temetőben található sírjára egy szál sárga rózsát is vitt, példaképe ugyanis éppen ma, január 20-án ünnepelné a 62. születésnapját.
Peter Srámek korábban elmondta: már kiskorában is imádta a Jimmy-dalokat, s mint kiderült, Peter a 19 évvel ezelőtt elhunyt énekes miatt tanult meg magyarul is.
“Boldog születésnapot… Odafent… Jimmy” – írta a fotóhoz Peter Sramek.
Magyar Demokrata
Ezerötszáznál is többen lépték át engedély nélkül a határt az év első napjaiban. A kormány megkétszerezte az itt szolgálatot teljesítő honvédek számát. Egyebek mellett erről beszélt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Demokratának.
Mr. Gabee, Csepel.info

Koccanásos baleset történt Csepelen a Szent István út és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében.
Sérültekről nem érkezett jelentés. Köszönjük a képet olvasónknak.
Magyar Nemzet
– Akkor is megfelelő a gyöngyöspatai helyzet rendezése, ha a cigány diákokat nem pénzzel, hanem képzéssel segítik – jelentette ki a hét végén a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István emlékeztetett: arra biztatják a helyi roma családokat, hogy fogadják el a kormány javaslatát, és a pénz helyett válasszák gyermekeik oktatását és fejlesztését. A politikus hozzátette: arra kérik a Soros-hálózatot, hogy ne akadályozzák ennek a javaslatnak az elfogadását. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tegnap a Hír TV-nek arról beszélt, hogy a Soros Györgyhöz köthető szervezetek üzletággá teszik a perindítást a magyar állam ellen. Folytatás »
Vélemény – Forgács István, Mandiner
„Igen, megbántam. Elsősorban rajtam múlt, de a körülmények is nagyban meghatározták, hogy mi és hogyan történt. Nem, egyáltalán nem voltam kitartó, más dolgok érdekeltek, sokszor csak megvontam a vállam. Ha lehetne, újrakezdeném, és teljesen máshogyan csinálnék mindent. De nem lehet. Nem, fogalmam sincs, hogy merre és hogyan alakul majd az életem.”
Csendben hallgatjuk kolléganőmmel az ormánsági kisváros szakközépiskolájában a velünk szemben ülő 19 éves lányt, ahogyan maga elé meredve beszél. Ő már nem tanul itt, de ismerősek neki a falak: tudja, hogy hol vezet a lépcső az udvarra, ismeri a járást az ebédlőhöz. Talán még a tablóját is megtalálná, ha lenne. Pontosabban tabló van, amire ő is felfért volna, ha maradt volna, és befejezte volna.
Pesti Srácok
Nagy fölénnyel győzött Csiszár Zsuzsanna, a Fidesz-KDNP jelöltje a XXII. kerületben tartott időközi választáson. Csiszár Zsuzsannával a PestiSrácok.hu készített exkluzív interjút a választások előtt, melyben a kerület polgármesterével, Karsay Ferenccel közösen felidézték, 2009-ben Nagytétényből indult a Fidesz első kétharmadát hozó kampánya, ezért a vasárnapi választásnak szimbolikus jelentősége lehet.
Budafok-Nagytétényben a Fidesz-KDNP jelöltje, Csiszár Zsuzsanna a voksok 55 százalékát kapta meg, míg ellenfele, Nádor Iván a voksok 45 százalékát nyerte el. Így a XXII. kerületben a kormánypártok kerültek többségbe. Az eredményről Csiszár Zsuzsanna számolt be Facebook-oldalán. A voksolást azért kellett megrendezni, mert október 13-án szavazategyenlőség alakult ki az élen végzettek között. A választáson 3.793 jogosultból összesen 1298 fő vett részt. Folytatás »
Mr. Gabee, Csepel.info
Olvasónktól kapott információk szerint a képen látható papagájt találtak Csepelen.
A gazdi a szekeresferenc83@gmail.com címen veheti fel a kapcsolatot a megtalálóval.
Mr. Gabee, Csepel.info
Szombaton délután kerültünk egyik lakója, Szilágyi Zoltán, a Magyar Rekordok Szövetsége által hitelesített rekordot hajtotta végre:
Mátrafüred – Kékes-csúcs oda-vissza -2 celsius fokban (hőérzet – 10celsius fok), 12km/h szél, félmeztelenül, frissítés nélkül futotta 2:05:30 alatt.
Gratulálunk