Épül a Pöltenberg utca

2021. május 31.

Csepel.hu

Miközben gőzerővel zajlik a Napközis tábor építése, tovább építjük az utakat is. Ma reggel elindulnak a munkálatok Pöltenberg utcában, ahol nemcsak aszfaltozunk, hanem járdaépítést és a csapadékvíz-elvezetést is megoldjuk – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.

Csepelen évek óta kiemelten kezelik az útfejlesztéseket. A polgármester emlékeztetett: két hete ugyancsak elkészült a Túróci Balázs utca Tiborc utca és a Martinász utca közötti szakasza.

Folytatás »

Bajnokot avattak a Laurencz László Sportcsarnokban

2021. május 31.

csepel.hu

Már az NBII déli csoportjának bajnokaként lépett pályára utolsó mérkőzésén a Csepel DSE női felnőtt kézilabda-csapata szombaton, s bár vereséget szenvedett, örömteli hangulatban telt a meccset követő ünneplés. A Laurencz László Sportcsarnokban telt ház előtt játszottak a lányok.

Nem találják Karácsony Gergely szakdolgozatát

2021. május 31.

A főpolgármester szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül újabbról derült ki, hogy elérhetetlen.

Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy keresnie kellene – írja a Magyar Nemzet.

Folytatás »

Néma főhajtás a magyar hősök emlékünnepén

2021. május 31.

csepel.hu

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából néma főhajtással tisztelgett a Szent Imre téren található I. és a II. világháborús, valamint az 56-os emlékműnél Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek május 30-án. Az emlékünnepet május utolsó napján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik életüket áldozták Magyarországért.

Folytatás »

Hetvenévesen is a vízen tölti a napjait az olimpiai ezüstérmes

2021. május 31.

Magyar Nemzet

Hetvenévesen az emberek többsége már nyugdíjas tempóban éli az életét. A ma hetvenedik születésnapjához érkezett olimpiai ezüstérmes (München, 1972) kajakozó, Rátkai János a kisebbséghez tartozik.

A sokáig Csepelen versenyző sportember a Római-parton saját egyesületében a mai napig szervezi a vízi életet. Folytatás »

Május 31 – Dohányzásmentes világnap

2021. május 31.

Wiki, Mr.Gabee, Csepel.info

A Magyar Kardiológusok Társasága a dohányzás veszélyeire hívja fel az orvosok és a lakosság figyelmét ezen a világnapon. Magyarországon a nők 28%-a, míg a férfiaknak pedig 40%-a dohányzik. Ezzel a világranglistán dobogós helyen állunk. Csak hazánkban évente 30-35000 ember hal meg a dohányzással összefüggő betegségek miatt. 3000 szálra tehető fejenként az éves cigarettafogyasztás országunkban.

A rosszindulatú daganatos megbetegedéseken kívül érrendszeri és szívproblémákat is okozhat. Ezeken kívül különböző szembetegségek, gyomorfekély, csontritkulás, fogínyvérzés kialakulásában is szerepet tulajdonítanak ennek a káros szenvedélynek. A krónikus obstruktív tüdőbetegség, azaz COPD erős összefüggést mutat vele. A várandósok 16%-a dohányzik, melynek következtében egyrészt nagyobb a spontán vetélés esélye, a gyermekek alacsonyabb súllyal születhetnek, nagyobb százalékban lesznek végtaghiányosak. De a születés után késői hatásokkal, valamint a dohányos környezet miatti passzív dohányzással számolva, nagyobb az esélye az asztma kialakulásának, értelmi fejlődésben való elmaradásnak is.

Csepel történelme

2021. május 30.

v39endre

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Amikor az illetékesek eldöntötték, hogy Csepelen lakótelepet kell építeni az akkor még jól prosperáló gyárak dolgozói részére, Csepel történelmi belső területét ítélték lebontásra. A lebontás megtörtént, a lakótelepeket felépítették, de a gyárak időközben megszűntek, vagy összezsugorodtak. A munkások már máshol dolgoznak – ha van mit dolgozni. Itt csak egy alvó város maradt.

De a régi, kedves Csepel már nincs többé. Sajnos azóta is időnként lebontanak egy régi épületet, mint legutóbb az 1911-ben épült Takarékbankot. Pedig ez jó lett volna egy Csepel-múzeumnak. A fentiekben néhány fénykép látható a bontásról. E képek filmjei a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény tulajdonából került hozzám, szkennerezés által.

Forrás: v39endre

Napra pontosan két éve volt a Hableány katasztrófa

2021. május 29.

MR. Gabee, Csepel.info

Napra pontosan két évvel ezelőtt történt a Hableány katasztrófa.

Mr.Gabee szerkesztőnk a Napi.hu segítségével összegyűjtötte a legfontosabb információkat az esettel kapcsolatosan: Folytatás »

Szép hétvégét és jó pihenést kívánunk

2021. május 29.

Mr.Gabee, Csepel.info

K. István által küldött képpel kíván Mr.Gabee és a csepel.info szerkesztősége nagyon kellemes hétvégét és jó pihenést az oldal minden látogatójának.

Elhunyt Jankovics Marcell, az MMA tiszteletbeli elnöke

2021. május 29.

MMA, Mr.Gabee, Csepel.info

80. életévében elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. Jankovics Marcell népszerűségét – a mindenki által ismert animációs filmjei mellett – közösségépítő, pozitív lelkiségének is köszönheti.

Oldott előadói stílusa és magabiztos szakmai tudása miatt méltán lett közkedvelt, a magyar kultúra meghatározó személyisége. Jankovics Marcellt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti. Folytatás »