Tegnapi újság: Szent Imre tér 1994-ben

2021. február 15.

Mr.Gabee, Csepel.info

A legnagyobb videómegosztó oldalt böngészve egy gyöngyszemet találtunk, mely 1994. február 14-készült, az egykori Szent Imre térről. A videó a következő van írva: 

Pár jelenet a full Ikarus-os Csepel Szent Imre térről. Nem ezért voltam ott, no de azért pár jelenetet mindenképpen kellett csinálnom. Akkoriban ez nem volt nagy szám, sőt mindennapos látvány volt, semmi extra, ezért csak úgy épphogy filmezgettem sajnos. Pedig ma már órákig el tudnám bámulni ezt a látványt. BKV és Volánbusz Ikarus áradat. BecsVision 2001.

Elhunyt Csóré Béla

2021. február 14.

444, Mr.Gabee, Csepel.info

Forrás: Roviden.hu

Mára belehalt a szerdán kapott agyvérzésébe Csóré Béla mulatós zenész – írta meg a Blikk, miután LL Junior elbúcsúzott az 53 évesen elhunyt kollégájától a Facebookon.

LL Junior a lapnak azt mondta, Csóré Béla „dalaira szerettek szomorúnak lenni, inni, mulatni és együtt is mulattunk nagyokat”. Az énekes szerint Csóré Béla „a tehetségét tekintve nem volt méltó helyen”. (Blikk)

Rendőrök leptek el egy II. Rákóczi Ferenc úti házat

2021. február 14.

Mr. Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee informátorától úgy értesült hogy több rendőrautó vett körül egy II. Rákóczi Ferenc úti házat.

Nem megerősített információk szerint a házban holttestet találtak.

8 éve mutatták be a Die Hard ötödik részét

2021. február 14.

PORT,Mr.Gabee, Csepel.info

2013. február 14-én mutattak be a magyar mozik a Die Hard-sorozat ötödik része, melyet  Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) nevet kapta

A PORT.hu adatbázisa így ír a filmről: régi ismerősünk, a zsaru John McClane megtudja, hogy a fiát, Jacket letartóztatták Oroszországban. Bár elhidegültek egymástól, azonnal a segítségére indul, és Moszkvába utazik. Megdöbbenve szembesül azzal, hogy a fia beépített ügynökként azon dolgozik, hogy megvédje a kormány informátorát, Komarovot. A nézeteltéréseiket félretéve össze kell fogjanak, hogy kimenekítsék a férfit az országból, és megakadályozzák azt a bűntényt, amely katasztrófával fenyegeti a világot. Ehhez Csernobilon át vezet az út. Folytatás »

Autó égett Csepelen

2021. február 13.

FKI, MR.Gabee, Csepel.info

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi Budapest XXI. kerületében, a Lobó utcában.

Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat.

Második lett a női futóversenyen a kétméteres férfi

2021. február 13.

Mandiner

Egy 195 centi magas ír diák második helyen végzett egy 5 km-es női futóversenyen, hogy bizonyítsa a főiskolája által képviselt nemi politika abszurditását.

A 22 éves Con Óg Ó Laoghaire azért jelentkezett – egyébiránt teljesen szabályosan – az egyetem éves futóversenyére, mert korábban látta, hogy egy Zuby nevű angliai férfi rapper megdöntött egy női súlyemelő rekordot azért, hogy megmutassa, milyen igazságtalan előnyt élveznek a férfinak született transznemű sportolók a női sportágakban.

Folytatás »

Emberi csontokat találtak egy lakihegyi telken

2021. február 13.

444, Mr.Gabee, Csepel.info

A feltöltés alatt álló területen gyepszőnyegüzem lesz a tervek szerint.Fotó: Olvasónk

Évek óta sérelmezik a környék lakói a Szigetszentmiklósi Lakihegyen, hogy egy a vízparthoz közeli, ártérben lévő telken rendre olyan munkálatok folynak, melyek zavarják az ott élők nyugalmát.

A magántulajdonban lévő ingatlan területén korábban sok, úgy 50 fát vágtak ki, és a telken folyó munkálatokhoz szolgalmi utat hoztak létre. A környéken közlekedő, hangos, és a port felkavaró billenős teherautók miatt a lakók már tavaly nyáron bejelentést tettek. A panasz szerint a nehéz teherautók 10 percenként jöttek-mentek, ezek hordták az anyagot a terület feltöltéséhez. A telken gyeptégla- és szőnyegüzem létrehozását tervezi a tulajdonos már legalább két éve. Folytatás »

Fosztogatót és rablókat fogtak el a csepeli rendőrök

2021. február 12.

csepel.hu

A csepeli rendőrök néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki január 28-án kifosztott egy idős, kerekes székkel közlekedő nőt a II. Rákóczi Ferenc úton.

Folytatás »

Puff! A Rákóczi hídnak csapódott az uszály – videó!

2021. február 12.

Ripost

Pénteken kora reggel a Dunán az egyik belvárosi híd pillérének ütközött egy uszály.

A Rákóczi híd pillérének ütközött egy uszály pénteken kora reggel a Dunán – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Folytatás »

Úgy szaporodnak Csepelen a kátyúk, mint a gombák

2021. február 12.

Mit kell tenni, ha az autóban okoz kárt a kátyú?

Csepel.info

Szinte minden forgalmasabb csepeli, belvárosba vezető útról jeleztek durva, kerekeket roncsoló kátyúkat. Ezek száma és nagysága a most következő napokban még jobban meg fog ugrani – értesült a Csepel.info. Azt is leírjuk, mit kell tennie annak, akinek  kára lesz ebből. 

A kátyúk a fagypont alatti időjárásban növekednek igazán, viszont éppen fagypont alatt nem lehet azokat tisztességesen kijavítani. Itthon az ideiglenes megoldás terjedt el a fagypont alatti kátyútömésre: rendesen akkor lehet javítani, amikor már hajnali fagyok sincsenek. A legtöbb panasz a Weiss Manfréd útról, a II. Rákóczi Ferenc és Táncsics Mihály utcákról, Csepeli útról, Kossuth Lajos útról érkezett. Ezek fővárosi kezelésűek, ezért a következő önkormányzati ciklusig, 2024-ig nem lesznek felújítva. Reménykedünk abban, hogy legalább a kátyúkat befoltozzák, ha jön az enyhébb idő – jelenleg azonban ez sem biztos. Folytatás »