Őrizetben a zsaroló

2015. november 13.

POLICE

Zsarolás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. József 31 éves dunavarsányi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. József megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. november 9. és november 11. közötti időben a sértettektől jogtalan haszonszerzés céljából védelmi pénzt követelt. A 31 éves férfi azzal fenyegette meg egy helyi autókereskedés üzemeltetőit, hogy amennyiben nem fizetnek neki havonta 100 ezer forintot, akkor a kereskedésben lévő gépkocsikat felgyújtja.

 A nyomozók – az elsődleges nyomozási cselekmények elvégzését követően – 2015. november 11-én H. Józsefet a lakásában elfogták, előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére. H. József ellen a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Közös versmondás a Magyar Nyelv Napján

2015. november 13.

 Csepel.hu

Közös versmondás a Magyar Nyelv Napján

Pontban 9 óra tíz perckor közös versmondással ünnepelték a Magyar Nyelv Napját az óvodások határon innen és túl november 13-án. Budapesten, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága termében a rákosmenti, terézvárosi, erzsébetvárosi, budafoki és Csepelről, a Gyermekláncfű Óvoda apróságai szavalták Tamkó Sirató Károly: Csigabiga; Kiss Dénes: Labdajáték; Bella István: Mondóka; Fecske Csaba: Tündér és Darázs Endre: Csupa sár című költeményét. Az esemény díszvendége Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet elnöke és Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója volt, a kerületi önkormányzatot Ábel Attila alpolgármester képviselte.

A magyar nyelv napján a kárpát-medencei óvodásokat Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes köszöntötte, aki kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a tömb- és szórványmagyar területeken minél több gyermek elsajátítsa a magyar nyelvet.

Folytatás »

Elkészültek a kerékpárosbarát átalakítások a Petőfi híd hídfőiben

2015. november 13.

BKK

A BKK a Balázs Mór-tervben (Budapest közlekedésfejlesztési stratégiájában) foglaltaknak megfelelően Budapest belső városrészeit fokozatosan kerékpárosbaráttá alakítja át. A dokumentumban meghatározott cél, hogy a kerékpározás részaránya 2030-ra elérje a 10%-ot. Ehhez – többek között – vonzó, biztonságos infrastruktúrát kell kialakítani, hogy a kerékpározást minél többen választhassák a városi közlekedéshez. A belváros kerékpárosbarát fejlesztésének célja továbbá, hogy a MOL Bubi rendszer által lefedett területen mindenhol könnyebben lehessen kerékpározni. A BKK 2013-ban kezdte meg a kisebb forgalomtechnikai átalakításokat, amelyet idén további hét kerületben (I., II., V., VIII., IX., XI., XIII.) folytat. Emellett a komolyabb építési beavatkozással járó fejlesztések is megvalósulhatnak.

A Petőfi híd jelenlegi szélessége nem teszi lehetővé kerékpársáv létesítését, erre a híd néhány év múlva esedékes felújításakor kerülhet sor. Mindaddig, a most elkészült kialakítás megkönnyíti a hídon átkelést azoknak, akik nem akarnak a híd útpályáján kerékpárral közlekedni a jelenlegi forgalmi viszonyok között. Folytatás »

Két novemberi hétvégén megosztva jár az 1-es villamos

2015. november 13.

BKK

Ütemterv szerint az 1-es villamosvonal déli szakaszán is megkezdődnek a felújítási munkák

 

2015. november 14-én, szombaton az első járat indulásától november 15-én, vasárnap az utolsó járat indulásáig, valamint november 21-én, szombaton az első járat indulásától november 22-én, vasárnap az utolsó járat indulásáig az Árpád híd M és Zugló vasútállomás között 1-es jelzéssel villamospótló busz közlekedik a Hungária körúti felüljáró dilatációs szerkezetének javítása miatt.

E két hétvégén az 1-es villamos megosztva közlekedik a Bécsi út/Vörösvári út és a Lehel utca/Róbert Károly körút, valamint Zugló vasútállomás és az Etele út/Fehérvári út között.

Folytatás »

Oszlopnak csapódott egy autó a Soroksári úton

2015. november 13.

HÍRPRESS

Oszlopnak csapódott egy személyautó kedd este Budapest IX. kerületében, a Soroksári út és a Kvassay Jenő út találkozásánál. A gépkocsit vezető férfi elmondása szerint félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje egy másik gépkocsival való ütközést. A manőver következtében elvesztette uralmát a járműve fölött, ami bal elejével egy villanyoszlopnak csapódott.

A másik gépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentést. A jármű vezetőjét kerületünk mentője kórházba szállította.

Megdőlt a hirdetőtábla

2015. november 13.

Csepel.info, Bercsik Károly

12241656_1511169005843415_2670992063631522329_n

Bercsik Károly önkormányzati képviselő arról tájékoztatta a Csepel.info szerkesztőségét, hogy megdőlt a Csepeli Városkép hirdetőtáblája Csepelen a H7-es HÉV csepeli végállomásánál.

A képviselő javaslatot tett a helyreállításra.

III. Továbbtanulási Börze a Nagy Imre ÁMK-ban

2015. november 13.

Csepel.hu

III. Továbbtanulási Börze a Nagy Imre ÁMK-ban

Az előző évek hagyományait folytatva immáron harmadik alkalommal nyújt segítséget a Nagy Imre ÁMK november 12-én kezdődött Továbbtanulási Börzéjével a csepeli általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak. A kétnapos rendezvényre, mely ma délután ér véget, a szülőket is várják. Idén 16 csepeli és közeli kerületek középiskolái, valamint három tanácsadó képviselői adnak tájékoztatást a pályaválasztásban a fiataloknak.

A közművelődés először 2013-ban szervezte meg a börzét, amelyre már több mint ötszáz általános iskolás ellátogatott. „Fontos, egész életükre kiható döntés előtt állnak a diákok, amikor középiskolát választanak” – hangsúlyozta köszöntőjében az eseménynek otthont adó intézmény házigazdája, Tóth Endre intézményvezető.

Folytatás »

44 Egressys a Gladiátorban

2015. november 13.

Egressybeni.hu

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola negyvennégy drámatagozatos diákját választott be Pintér Tibor, az Egressy művészeti vezetője, illetve a Nemzeti Lovasszínház és a Sziget Színház vezetője a 2015. november 28-án és 29-én megrendezésre kerülő Gladiátor giga musicalra, mely a Papp László Sportarénában kerül megrendezésre. Az eseményre a próbák már megkezdődtek!

A Nemzeti Lovas Színház előadásában Magyarországon először bemutatott új látványelemmel, különleges színpadtechnikával, erre a produkcióra képzett mozgás–és táncművészekkel, „21. századi” gladiátorokkal jelenítik meg a 3. századi Római Birodalmat. Az Arénában valódi elefánt, 60 ló, 100 szereplő, köztük lovas színészeink keltik életre a csodálatos ókori világot. Élő ének, lovas látványelemek, római szekerek (bigák), lovas kaszkadőr mutatványok varázsolják Önöket vissza Nikomédiába, a Római Birodalom keleti fővárosába. Folytatás »

Felakasztott embert találtak a Hollandi úton

2015. november 13.

Csepel.info

rend
A Csepel.info és Mr. Gabee információi szerint egy felakasztott embert találtak pénteken reggel Csepelen a Hollandi úton. A halott a Szent István út végén a körforgalomnál jobbra lévő erdős részén találták.

A hírt a kerületi rendőrkapitányság is megerősítette, de később ígértek bővebb tájékoztatást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elmondása szerint a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, bűncselekmény gyanúja, idegenkezűség  nem merült fel. A vonatkozó jogszabályok értelmében bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni. Aki esetleg többet tud, írja meg a fórumba.

Sündisznócska lovagol

2015. november 13.

Csepeli Városkép