Mr. Gabee, Csepel.info
Pénteken találtak egy Samsung Galaxy S8 típusú készüléket Csepelen a Katona József utcában.
A tulajdonosa a telefont átveheti a Katona József utcai háztartási boltban a jelkód beírásával.
Magyar Idők, Mandiner

Budapest, 2018. május 10.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond az ünnepélyes eskütétele után az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. május 10-én. Mögötte Kövér László házelnök.
MTI Fotó: Kovács Tamás
A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor – akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.
Parlamenti beszédében a negyedszer miniszterelnöknek választott Orbán Viktor kifejtette: 2030-ig tervez, és addigra az EU 5 legjobb országa közé kell emelkednie Magyarországnak. A kormány szerinte a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz. Folytatás »
Mandiner
A World Chachán a világ második legszebb városának választották meg Budapestet. A magyar főváros olyan városokat utasított maga mögé, mint Róma, Firenze vagy Párizs.
A Bloomberghez kapcsolódó World Chachán a világ második legszebb városának választották meg Budapestet – számolt be a Növekedés.hu gazdasági portál. Hab a tortán, hogy hazánk olyan világhírű városokat utasított maga mögé, mint Róma, Firenze vagy Párizs. Folytatás »
boon.hu, MTI
Május 10-én van a mentők napja, 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület – hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését.
A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját – hangzott el a Híradóban. Folytatás »
Csepel.hu
Korszerű biztonsági elemekkel felszerelt vadonatúj Dacia Duster típusú gépkocsival bővült a csepeli Közterület-felügyelet gépjárműállománya. A kerületi önkormányzat által, mintegy 3,8 millió forintból vásárolt gépkocsit Borbély Lénárd polgármester személyesen adta át a Felügyelet munkatársainak.
Mint megtudtuk, az autó nemcsak jelentős menetteljesítménnyel rendelkezik, de jól felszerelt is. Mindez pedig minőségi garanciát jelent arra, hogy tovább erősödjön Csepel közbiztonsága. Folytatás »