Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbiakban olvasónk levelét közöljük:
Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbiakban olvasónk levelét közöljük:
Csepel.hu
2017. december 4-én tizenhárman kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a polgármesteri hivatal nagytanácstermében.
A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Morovik Attila alpolgármestertől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.
Mr.Gabee, Csepel.info
Tette fel a kérdést egy olvasónk hétfőn késő délután a Csepel Művek területén. Mielőtt bárki azt gondolná, nem egy fekete képet tettünk közzé, hanem olvasónk mellékelte a Központi úti látképet.
Elmondása szerint a Színesfém utcában és a Központi úton napok óta nincs közvilágítás.
“Nagyon hamar sötétedik, ilyenkor még sok forgalom van a gyáron belül. Rengeteg az úton sétáló gyalogos is járda hiányában. Rendkívül balesetveszélyes a rettentően rossz látási viszonyok mellett a közlekedés.”
Csepel.info
Szurkolók Az Állatkínzás Ellen Csepeli csoport koncerttel egybekötött adománygyűjtő rendezvényt tart december 10-én, vasárnap 13:30-tól.
“Ide hozhattok tárgyi (póráz, táp, pokróc) illetve pénzbeli adományokat. A srácok szívesen és szeretettel beszélgetnek minden kedves vendégünkkel és adományozóval. 16 órától várhatóan érkezik hozzánk a Mikulás és marad bulizni is kicsit mert 17 órától a rendezvényt a fellépésével támogató a Macskajaj zenekar is a “színpadra” lép, biztosítva a zenés jó hangulatot :)” Folytatás »
Csepel.hu
A Terrorelhárítási Központ 2017. november 18-án rendezte meg az 5. BUDO- és Küzdősport gáláját.
A sporteseményen a Belügyminisztérium rendészeti szerveitől, az Országgyűlési Őrségtől, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, a Magyar Honvédségtől és az Országos Mentőszolgálattól érkeztek küzdősportolók az egész országból. Folytatás »
Csepel.hu
A csepeliek bátor kiállásáról emlékeztek meg dr. Koncz János főjegyző sírjánál a Csepeli temetőben december 4-én. Hetvenhárom évvel ezelőtt dr. Koncz János és a Szent Imre téren összegyűlt tömeg nem hajtotta végre a nyilasok parancsát a település kiürítéséről.
A főjegyző és felesége sírjánál Németh Szilárd országgyűlési képviselő nevében munkatársa, az önkormányzat részéről pedig Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester helyeztek el koszorút. Borbély Lénárd kezdeményezésére a csepeli önkormányzat hamarosan felújítja dr. Koncz János és családja sírját.
karacsonyszeretlek.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
Budapest, 2015. december 4.
Karácsonyi fényvillamos Budapesten, a Széchenyi rakparton 2015. december 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Az adventi Fényvillamosok alíg pár év alatt váltak az adventi Budapest elmaradhatatlan kellékévé. A villamos először csak egy vonalon járt, most azonban már több vonalon is jár, hogy elvigye a karácsonyi fényeket a téli estékbe.
A normál díjszabással igénybe vehető Fényvillamos hetedik éve közlekedik a karácsonyi időszak alatt. Az UV nosztalgiavillamoson 3500 méternyi fényfüzéren 39 200 hidegfehér és kék színű LED világít, utasterében pedig ünnepi díszítés látható.
Youtube
Mai oktatófilmünket a Filmmúzeumból kölcsönöztük. Noha a benne látható autók ma már muzeális értéket képviselnének, az oktatófilm ma is érvényes.
Csepel Öttusa
2016. december 4-én adtunk hírt, hogy 75 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárfalvi Béla, a Csepel volt kiváló versenyzője és edzője, valamint a Honvéd és több válogatott versenyző edzője.
Béla bácsi 1960-tól 1974-ig volt a Csepel SC öttusázója, válogatott kerettag. Tagja volt 1974-ben a BEK-győztes csapatnak. 1980-ban szerzett edzői oklevelet, 1989-ig a Csepel, majd a Honvéd vezetőedzője lett. Később edző volt ugyanitt, majd vezetőedző a Budapest Honvédnál, ahol klasszis sportolókat nevelt ki. Nyugdíjas életében is aktívan sportolt, triatlonozott és kerékpározott. Salánki Miklós a 74. születésnapján készített interjút vele a Magyar Hírlapban.