Megemlékeztek Csepel kiürítésének megakadályozásáról

Csepel.hu

A csepeliek bátor kiállásáról emlékeztek meg dr. Koncz János főjegyző sírjánál a Csepeli temetőben december 4-én. Hetvenhárom évvel ezelőtt dr. Koncz János és a Szent Imre téren összegyűlt tömeg nem hajtotta végre a nyilasok parancsát a település kiürítéséről.

A főjegyző és felesége sírjánál Németh Szilárd országgyűlési képviselő nevében munkatársa, az önkormányzat részéről pedig Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester helyeztek el koszorút. Borbély Lénárd kezdeményezésére a csepeli önkormányzat hamarosan felújítja dr. Koncz János és családja sírját.

Dr. Koncz János (1880-1973) korának egyik legnevesebb jogásza volt, a közigazgatásban szerzett tudását és tapasztalatát egész Budapesten nagyra értékelték a két világháború között. Az I. világháború után hosszú évtizedekig Csepel főjegyzője volt, irányítása alatt sokat fejlődött a község. Életének sordöntő pillanata volt 1944. november 30-a, amikor a nyilasok szóban közölték vele a falu kiürítéséről szóló parancsot.  A község felelős vezetőjeként ezt megtagadta, ezért két munkatársával együtt letartóztatták. A Gestapo Sváb-hegyi parancsnokságára szállították, ahol december közepéig fogva tartották. Közben december 4-én több ezer ember gyűlt össze a községház épülete elé, hogy megakadályozzák a falu kiürítésének végrehajtását. A tömeg nyomására a kora délutáni órákban megszületett a döntés, hogy a kiürítési parancsot visszavonják.

Dr. Koncz János szakértelmére már nem tartottak igényt a kommunista időszakban, és bátor helytállását és emlékét sem ápolták. Utolsó kívánsága mégis az volt, hogy Csepelen temessék el. Hosszú életének utolsó évtizedeit visszavonultan töltötte családja körében.

Az új önkormányzati vezetés 2013 februárjában döntött arról, hogy tisztelegve az egykori főjegyző munkássága előtt, róla nevezik el a korábbi Gombos teret.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Megemlékeztek Csepel kiürítésének megakadályozásáról” bejegyzésre

  1. Strici szerint:

    Szep tortenet. A kiegeszitest es a folytatast (kovetkezmenyeket) a szerkeszto nem tartja hirnek.
    De vannak akik tudjak es ehez nem kell komcsinak lenni csak csepelinek.

Itt lehet hozzászólni !