Csepel.info, Mr.Gabee
Olvasónktól kapott információk szerint javítják a kerékpárút megkopott festését a Kossuth Lajos utcában szerdán délelőtt.
A fotót köszönjük olvasónknak.
Csepel.info, Mr. Gabee

A Csepeli Mentőalapítvány Facebook oldalának információi szerint elkészültek és átadásra kerültek új pólóik, melyeket a XXI. Kerület – Csepel Önkormányzata által tavaly decemberben megszavazott, vissza nem térítendő támogatásból vásárolt alapítványuk bajtársaik számára.
A több, mint 110 db póló és a hozzájuk tartózó felvarrók elkészítésében a Promix Zrt. segített.
Fidesz.hu
Jól látható, hogy Brüsszel nem mondott le arról, hogy nyugatról ide áttolják az illegális bevándorlókat – jelentette ki Németh Szilárd a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról folytatott parlamenti vitában, kedden.
Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka azt mondta: az új nemzeti politika egyik legfontosabb törvényjavaslatáról van szó, amely az Európára és így Magyarországra nehezedő illegális bevándorlás megállítását, átpozícionálását szolgálja.
Csepeli Nyugdíjas Klub, Mr.Gabee, Csepel.info

Szabó László okleveles építészmérnök vetítéssel egybekötött úti beszámolót tart “Kréta, Szantorini, a minoszi kultúra nyomában” címmel a Kossuth Lajos utca 115 alatt található Nyugdíjas Klubban.
Az előadás február 23-án kerül megrendezésre 15 és 17 óra között. Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Csepel.info, Mr.Gabee

A csepeli Pizza King kocsival rendelkező futárokat, illetve szórólapokat osztogatót keres azonnali kezdéssel.
| FUTÁR:
Szállítási terület: XX. XXI. ker |
SZÓRÓLAPOS:
ápolt külső, |
Jelentkezés és bővebb információ: 20/388-33-13
Csepel.hu
A budapesti olimpia nemzeti ügy volt, ami mögül az ellenzék sunyi módon kihátrált, s pártüggyé silányította a nemes kezdeményezést – mondta Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, amikor arról kérdeztük, hogyan értékeli a kialakult helyzetet.
Az olimpiai pályázatot Budapest nyújtotta be, az ügyben akkor politikai konszenzus volt a fővárosban. A pályázatot annak benyújtásakor az ellenzéki pártok is – egyetlen LMP-s ellenszavazattal – támogatták – fogalmazott a sportvezető politikus. Folytatás »
AUTOVIGATOR
Most azonban nem csupán megáll a drágulás, még némi árcsökkenés is jön. A Holtankoljak.hu információi szerint e hét szerdán literenkénti 2 forinttal csökken a gázolaj, marad azonban a benzin ára. A két üzemanyagért fizetendő összeg így közelít egymáshoz, a dízel literára literenkénti 375 forintra csökken, a 95-ös benziné 373 forint marad. Legalábbis átlagár szerint.
Folytatás »

Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért Facebook oldal jelentette meg a hét fotóját véleményünk szerint, melyen jól látható, hogy egy tanár egész furcsa indok miatt adott egy tanulónak szaktanári figyelmeztetést.
Ahogy a figyelmeztetőben olvasható, azért kapott szaktanárit, mert a gyerekek nem akart szaladni a testnevelés órán.