Mi lesz, ha Tarlós leállítja a HÉV-eket?

2015. december 19.

INDEX

csepeli-hev_kvassaizsilip, bhév.hu

Tarlós István már többször is fenyegetőzött azzal, hogy a főváros lepasszolja az agglomerációs járatokat, sőt az egész BKV-t az államnak, ha nem segítenek neki a veszteséges mamutcég finanszírozásában. A parlament kedden lényegében úgy döntött, hogy az állam nem segít, sőt kötelezte a fővárost, hogy a veszteségeket maga fedezze az általa beszedett iparűzési adóból. Ha Tarlós beváltja korábbi fenyegetését, jövőre 350 ezer agglomerációs lakos vakarhatja a fejét, hogyan jusson be a lakóhelyéről Budapestre.

A főpolgármester érvelése egyszerű: a BKK és a BKV 26 agglomerációs település 350 ezer lakosát szállítja járatain, ami évente 12 milliárd forintba kerül (összesen 16 milliárdba, amit részben ellensúlyoz a 4 milliárdos jegybevétel). A közlekedési cég a főváros álláspontja szerint úgy nyújtja ezt a szolgáltatást, hogy semmilyen törvény nem kötelezi rá, ráadásul részben ezért veszteséges a fővárosi tömegközlekedés.

Folytatás »

Traffipax riasztás

2015. december 19.

BRFK, Mr.Gabee

Így védekezhet a szupertraffipaxok ellen

 

A BRFK tájékoztatása szerint az alábbi időpontban lesznek mérések december 19-én kerületünkben

09.00-11.30 XXI. kerület Csepeli u.
13.00-15.30 XXI. Ker. II. Rákóczi Ferenc út
16.30-18.30 XXI. kerület Hollandi út

 

Bennégett egy férfi a kigyulladt szigetszentmiklósi parasztházban

2015. december 18.

INDEX

tuzolto_kocsi

A katasztrófavédelem csütörtök este közölte, hogy tűz volt egy szigetszentmiklósi parasztházban. AFelsőtagutcai, körülbelül 130 négyzetméteres ház teljes terjedelmében égett. A városi tűzoltók hamar eloltották a tüzet, aztán elkezdték kiszellőztetni és átvizsgálni az épületet.

Odabent egy holttestet találtak, mondta el az MTI-nek a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője, Csámpai Attila. A középkorú férfi megégett. A tűz okát még vizsgálják.

Orbán Viktor: teljes az egyetértés a schengeni határok védelme ügyében

2015. december 18.

Hirado.hu

Orbán Viktor: teljes az egyetértés a schengeni határok védelme ügyében

Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.

A kormányfő sajtótájékoztatóján leszögezte, kormánya álláspontja továbbra is az, hogy az unió külső határainak védelme nélkül nem működhet a schengeni rendszer. Orbán szerint ez nem sikerült Görögország déli határainál, s ez húzódik meg az európai uniós állandó part- és határőrizeti szerv felállítását célzó bizottsági javaslat mögött is.

Folytatás »

Karácsony az ÁMK-ban

2015. december 18.

Csepel.hu

kar4

Az iskola apraja-nagyja, szülők, tanárok gyűltek össze december 18-án délben a Nagy Imre ÁMK aulájában, hogy megtekintsék a 4. b osztály betlehemes műsorát. A kedves előadásra Boross Adrienne készítette fel a gyerekeket, és a nézők között Tóth Endre intézményvezető mellett jelen volt Kispál György atya is. A műsor után a gyerekeket az aulában felállított karácsonyfa alatt narancs és szaloncukor várta. A karácsonyi készülődés délután adventi gyertyagyújtással folytatódott, ahol a szülők is kaphattak egy-egy csésze forró teát.

Csepel.hu

Strandról, költségvetésről, adócsökkentésről döntöttek

2015. december 18.

Csepel.hu

testuletidec

A december 15-i, utolsó önkormányzati ülésen döntöttek a képviselők a 2016-os költségvetés elfogadásáról. Döntés született a Csepeli Strand további üzemeltetéséről és a nyugdíjasok kedvezményeinek fenntartásáról is, amire csak Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció képviselője szavazott nemmel. Aznap az Országgyűlés is összeült: ott adócsökkentésről döntöttek, amit Németh Szilárd támogatott, Szabó Szabolcs viszont nem.

A 2016-os költségvetés vitájánál Borbély Lénárd elmondta: az önkormányzat olyan tartalékokkal fog rendelkezni, hogy minden feladatát el tudja látni. Így jövőre is folytatódik a nevelési és oktatási intézmények felújítása. Kiemelt figyelmet kapnak a gyermekek és az idősek, segítik a rászorulókat, és a kulturális élet is színes lesz. A költségvetést a Fidesz-KDNP frakció támogatta, Szenteczky János, Borka-Szász Tamás és Takács Mónika ellenzéki képviselők hiányoztak, a többiek tartózkodtak vagy nemmel voksoltak. A költségvetésben kormánydöntések, fővárosi döntések valamint a Csepeli Munkásotthon önkormányzati kézbe kerülése még változásokat hozhatnak. Folytatás »

Ünnepi hangulat a Szépkorúak Klubjában

2015. december 18.

Csepel.hu

nyugdijasok2

Karácsonyi ünnepséget tartott december 17-én délután a Szépkorúak Klubja a csepeli Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. Az ünnepségen a karácsony mellett öt névnapos klubtag is okot adott az ajándékozásra.

Az alkalomra Ábel Attila alpolgármester egy nagy tortát hozott, melyet mérete miatt Sárdi Jenővel, a klub elnökével közösen helyezett el a rendezvényteremben. Köszöntőjében az alpolgármester Borbély Lénárd polgármester üdvözlő üzenetét olvasta fel, aki azért nem tudott jelen lenni az ünnepségen, mert megszületett harmadik gyermeke. A torta mellett rengeteg süteménnyel és élő zenével mulatott egész este a klub tagsága.

Csepel.hu

Nem tudta eldönteni, hogy merre folytassa újtát

2015. december 18.

Mr.Gabee, Csepel.info

20151217_190246


2015. december 17-én egy Opel Astra típusú személygépkocsi vezetője nem tudta eldönteni, hogy merre folytassa útját (balra vagy egyesen) ebből kifolyólag felhajtott a Corvin csomópont egyik járdaszigetére, és valósággal átgázolt a jelzőtáblán.

Szerencsére az incidens nem akadályozta a Corvin csomópont forgalmát. Aki tudja, hogy pontosan mi történt, írja meg a fórumba.

Karbantartót keres az ÁMK

2015. december 18.

ÁMK, Mr.Gabee

allas

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Nagy Imre Általános Művelődési Központ pályázatot hirdet KARBANTARTÓ munkakör betöltésére.

Az állással kapcsolatos információt az alábbiakban olvashatnak:

Folytatás »

Elhagytak egy kulcsot a HÉV végállomáson

2015. december 18.

Csepel HOL-MI, Mr.Gabee

12249859_1652899688314548_8201492543991984114_n

A Csepel HOL-MI facebook csoport tájékoztatta a csepel.info-t hogy a képen látható kulcsot találtak csütörtökön a H7-es hév csepeli végállomásán.

Aki tudja, hogy pontosan ki vesztette el, vagy éppen olvasónk között van a tulajdonosa, vegye fel a kapcsolatot a megtalálóval IDE vagy IDE kattintva.