Csepel.hu
Május 6-án déli 12 óráig lehet beadni a szociális bérlakásokra a pályázatokat a Csepeli Városgazda Zrt. Katona József utca 62-64. szám alatt található ügyfélszolgálatán. A csepeli önkormányzat idén hat szociális bérlakásra írt ki pályázatot, az egyes lakásokra többszörös a túljelentkezés. A témában lakossági fórumot rendeztek a Rákóczi Kertben április 27-én, amelyen Nagy Ákos, a Csepeli Városgazda Zrt. ingatlangazdálkodási főosztályvezetője és dr. Sánta Ildikó, a Csepeli Városgazda Zrt. jogtanácsosa ismertette a részleteket és válaszolt az érdeklődők kérdéseire.
A legfontosabb tudnivalók közé tartozik, hogy a pályázó legalább három éve bejelentett csepeli lakcímmel rendelkezzék, amelyet lakcímkártyájával vagy az okmányiroda által kiállított hatósági dokumentummal köteles igazolni. A pályázónak, illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának vagy élettársának tulajdonában, haszonélvezetében nem lehet beköltözhető lakás. Az együtt költözők egybeszámított, egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladhatja meg a 71.250 forintot, egyedül költöző pályázó esetében a 85.500 forintot. A jövedelemigazolást a munkáltató által cégszerűen aláírt dokumentummal kell bizonyítani. Ha az igénylő munkanélküli, a munkaügyi központtól kell kérni igazolást arról, hogy a jelentkező valóban az, és együttműködik a hivatallal. Folytatás »









