Medgyessy feleségének bankszámlájára került a 180 millió egy része

Kocsis az Alstom-ügyről: a baloldal nemzetközi botrányáról van szó

Faktor

a baloldal nemzetközi botrányáról van szó

Gy. Németh Erzsébetnek is köze lehet a pénzekhez

Medgyessyné magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak, azaz 180 milliónak a nagy része, amit a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott az Alstom francia járműgyártótól.

A Magyar Idők a magyar nyomozókra hivatkozva azt írja, hogy a francia vállalat 2007 márciusában és 2008 januárjában két részletben összesen 597 ezer eurót, azaz180 millió forintot utalt az AssistConsult Kft.-nek. Ez a társaság szinte a teljes összeget továbbutalta a volt miniszterelnök családi cégének, az M. P. Európa Tanácsadó Kft.-nek; a pénz nagy részét ezután több évre befektették. Ebből az összegből 2010 januárjában ismeretlen jogcímen több mint kilencmillió forintot utaltak Medgyessyné Csaplár Katalin számlájára. Ezt követte október 29-én további 60 millió forint.

Információik szerint 2011-ben megint 46 millió forinttal lett több pénz a feleség bankszámláján. Medgyessy Péter kedden az Indexnek azt mondta, “a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott, és kilenc ember többéves munkájának az ellenértéke”. Az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt.

Kocsis az Alstom-ügyről: a baloldal nemzetközi botrányáról van szó

Kocsis Máté, a Fidesz budapesti képviselője felszólította a baloldal fővárosi képviselőit, hogy számoljanak el az Alstom-pénzekkel, és adják vissza a budapestieknek. Szerinte Demszky Gábor korábbi főpolgármester, valamint Gy. Német Erzsébet és Horváth Csaba jelenlegi szocialista fővárosi képviselők is érintettek lehetnek az ügyben.

Kocsis Máté azt mondta mai sajtótájékoztatóján: a fővárosi képviselőknek tovább kell foglalkozniuk az üggyel, hiszen a Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő által megkapott összeg nem fedezi az eljárásban említett összeget. Szerinte adódik a kérdés, hogy hol van a többi pénz, és hogy érintettek lehetnek-e korábbi fővárosi vezetők is.

Kocsis úgy fogalmazott:

“Érdekelne minket az is, hogy Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester miért nem szólal meg az ügyben, továbbá Gy. Németh Erzsébet, aki az akkori baloldali koalíciónak volt a frakcióvezetője, érintett-e a dologban, Horváth Csaba, aki a BKV felügyeletét ellátta, kapott-e a pénzből.”

– hozzátette azt is, ha a felsoroltak nem tudtak a korrupcióról, az a „teljes alkalmatlanságukat” bizonyítja.

Kocsis arról is beszélt, hogy „éppen a baloldal korrupciós ügyei miatt” rengeteg elmaradása van a Fővárosi Önkormányzatnak, ez okozza például a Budapesti Fesztiválzenekar költségvetésének csökkentését is.

Több mint 100 millió Medgyessy feleségének a számláján

Tegnap írta meg a Magyar Idők, hogy 2007-ben és 2008-ban Medgyessy Péter családi cégének számlájára majdnem 600 ezer euró érkezett az azóta nemzetközi korrupciós botrányba keveredő francia járműgyártótól, az Alstomtól.

Mai információk szerint ebből az összegből több mint 110 millió forintlandolt Medgyessy feleségének a számláján. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ma azt mondta: „magyar miniszterelnök még soha nem került ilyen korrupciós botrányba.” Szerinte az üggyel az Országgyűlés gazdasági bizottságának is foglalkoznia kell.

Medgyessy tegnap azt mondta: legálisan kapta a pénzt.

Forrás: Faktor.hu

 

5 hozzászólás “Medgyessy feleségének bankszámlájára került a 180 millió egy része” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Kifelejtett egy offshore céget a vagyonnyilatkozatából Mikola István. Ráadásul nem most először. Bár évek óta tagja a liechtensteini társaságnak, sosem számolt be róla vagyonnyilatkozataiban.”
    ,
    Hugyos Máté!
    Ehhez mit szólsz?!
    Ja hogy Ő is csak ember, valahol mélyen! 😀
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20160427-kifelejtett-egy-offshore-ceget-a-vagyonnyilatkozatabol-mikola-istvan

  2. robi szerint:

    Nagy lehet a baj, ha a “nemzeti pénzszórás”-ra válasz helyett egy mindenki által ismert, mára kissé elavasodott sztori kerül elő.

    Kérdés: mit tett az ügyben 2008 óta a- természetesen – független magyar ügyészség, hogy nem történt feljelentés?
    Vagy tán nincs is okuk rá, csak az elmúlt 25 évre oly jellemző magyar korrupcióról van szó, amit megszokhattunk a mindenkori hatalomtól?

  3. Grün Izidor szerint:

    robi!
    Még mindig nem tudjuk ki volt Kaya Ibrahim és Joszip Tot!
    Pedig a Hombárfejű imád a múltban kotorászni! 😀 😛

  4. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Olvasom itt a válaszokat, fantasztikusan mellé tudnak egyesek beszélni a cikkben említett témának, jó kis elterelő irogatás. A demokratikus kormány szegény miniszterelnöke Meggyesy Péter tanácsadóként (felesége is biztosan tanácsadó volt) az Alstromtól kapott egy kis pármilliós (180 milliós) korrupciós pénzt, kíváncsi leszek, hogy a Parlament meghallgatási bizottsága előtt hogyan fognak védekezni.
    Arra is kíváncsi lennék,hogy Simon Gábor kitől kapta a 250 milliót, amit a külföldi bankokba vitt ki csendben elhelyezve, de jó lenne tudni, (soha nem lesz tisztázva, rendesen eltusolták a bíróságaink egy kis pénzbüntivel, és röhög a markába, hogy megmaradt a sok milliója) azt is hogy honnan kapta, vagy kapták az mszp-ések, ki korumpálta le őket, vagy netán a magyar kormánytól, országunktól mentették meg sovány napjaikra, erről sem szól a fáma. Soha nem derül ki az igazság !

  5. Grün Izidor szerint:

    Anikó (Krizantém u-ból)!
    Először is Medgyessy Péter és nem Meggyesy.
    Másodszor nem Alstrom hanem Alstom.
    .
    “kíváncsi leszek, hogy a Parlament meghallgatási bizottsága előtt hogyan fognak védekezni.”
    A Vezíred mondta, hogy a “döglött kutyát nem szoktak fejbe vágni!”
    Kíváncsi leszek a Quaestor ügyre, aminek a Tarsolyából kb. 200 milliárd került a fityesz tarsolyába!
    Vagy a Kuszaszem 260 milliárdos bótjára amihez “égnek a földdel össze kell szakadnia”, hogy Vezír bizalma csökkenjen iránta! Pedig mindenki tudja, hogy az a pénz szegény megmentéssel hitegetett devizahitelesek pénze!
    A szavazatukat leadták és mehetnek a levesbe!
    Ennyit csak az elterelő írogatásról! 😀

Itt lehet hozzászólni !