A bürokraták még a terroristákat is szétosztanák

2016. október 2.

Magyar Hírlap

A bürokraták még a terroristákat is szétosztanák

A mai európai biztonsági helyzetért valakiknek a politikai és erkölcsi mellett a büntetőjogi felelősséget is vállalniuk kell majd egyszer – mondta lapunknak Németh Szilárd (Fidesz), a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke.

– Az ellenzék a Terrorelhárítási Központot támadja, mert nem volt tudomása arról, hogy tavaly nyáron Magyarországon tartózkodtak a későbbi párizsi és brüsszeli támadásokat elkövető terroristák. Mit szól ehhez?
Folytatás »

Németh Szilárd: „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”

2016. október 2.

ATV

Németh Szilárd: „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”

A nyilvánosság fórumain egyre több szó esik a bűvös négymillióról. Pontosabban arról, hogy csak akkor lesz érvényes az úgynevezett kvótaellenes népszavazás, ha a levélben voksoló határon túli magyarokkal együtt legalább 4 millió 136 ezer 313-an szavaznak érvényesen.

Október 2-án, vasárnap este minden kiderül, addig is ízlelgessük a véleményeket.

Folytatás »

Németh Szilárd, a Fidesz alelnökének üzenete

2016. október 2.

Csepel.info

nszszav

Tisztelt Csepeli és Soroksári Barátom!

Ma nem pártokról döntünk, hanem hazánk jövőjéről, arról, hogy Magyarország megmaradhat-e magyarnak. Én már szavaztam.

Szavazzon Ön is!

Üdvözlettel:
Németh Szilárd

Soros ellen nemzetbiztonsági vizsgálat indul!

2016. október 2.

Hir.ma

Soros ellen nemzetbiztonsági vizsgálat indul!

Soros György migránstámogató tevékenysége miatt nemzetbiztonsági vizsgálat indult!

Németh Szilárd kormánypárti politikus a titkosszolgálatokhoz és a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordult a Soros-hálózathoz kapcsolódó és azzal együttműködő szervezetek tevékenysége miatt.

Folytatás »

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

2016. október 2.

Origo

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

A Nemzetközi Birkózó Szövetség döntése alapján Budapest rendezi meg a 2018-as világbajnokságot, jelentette be pénteken Németh Szilárd, a magyar szövetség elnöke.

A Magyar Birkózó Szövetség elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón a sportvezető elmondta, hogy csütörtök este kapták meg Nenad Lalovicnak, az UWW elnökének levelét, melyben a sikeres pályázatról értesítette az MBSZ-t. A sportág csúcseseményének legutóbb 2013-ban volt házigazdája a magyar főváros, ahol a 2018-as vb-re várhatóan október második felében kerül sor.
Folytatás »

Csepeli moziműsor – október 3-9-ig

2016. október 2.

Minden vasárnap megmutatjuk, hogy a következő héten milyen mozifilmeket vetítenek a Csepel Plázában található Kultik moziban.

Az alábbiakban 2016. október 3 és 9 közötti vetítéseseket gyűjtöttük össze. Folytatás »

Kaleidoszkóp

2016. október 2.

CSepel.info, Mr.Gabee

Országos Könyvtári Napok

2016. október 2.

CSMOA

Csepel történelme

2016. október 2.

WM-21 Sólyom

Csepeli Autógyárral kapcsolatos csütörtöki rovatunkat követően Vezér Endre szerkesztőségi email címünkre küldött néhány fényképet, mely a Weiss Manfréd harci járműveit mutatják

A képeket az alábbiakban megtekinthetik: Folytatás »

Nemzeti ügy: bal- és jobboldaliak együtt mondanak nemet

2016. október 2.

Magyar Idők

 

bal- és jobboldaliak együtt mondanak nemet

Különböző világnézetű bal- és jobboldali közéleti személyiségek, egyházi személyiségek és politikusok ma közös jövőnk érdekében összefognak, és nemmel szavaznak.

A Magyar Idők összegyűjtötte, hogy ki miért fog ma nemmel szavazni. A cikket az alábbiakban olvashatják. Folytatás »