Németh Szilárd: „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”

ATV

Németh Szilárd: „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”

A nyilvánosság fórumain egyre több szó esik a bűvös négymillióról. Pontosabban arról, hogy csak akkor lesz érvényes az úgynevezett kvótaellenes népszavazás, ha a levélben voksoló határon túli magyarokkal együtt legalább 4 millió 136 ezer 313-an szavaznak érvényesen.

Október 2-án, vasárnap este minden kiderül, addig is ízlelgessük a véleményeket.

A Fidesz saját csapdájába esett, amikor fölemelte négymillióra a népszavazási küszöböt. Kizárt, hogy négymillió ember elmenjen szavazni kvótaügyben.
Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök (Fejér Megyei Hírlap, 2016. május 9.)

Arra gyúrunk, hogy egy érvényes és sikeres népszavazás eredményét Brüsszelben is többségi állásponttá tegyük.
Németh Zsolt Fidesz-politikus (Vasárnapi Hírek, 2016. augusztus 6.)

A népszavazás egyetlen tétje, hogy sikerül-e a választók felét elcipelni az urnákhoz.
Arató Gergely DK-politikus (Facebook.com, 2016. augusztus 16.)

Ha a baloldali pártok következetesen kampányolnak a bojkott mellett, akkor a népszavazás érvényessége kétséges.
Tóth Csaba politológus (ATV, 2016. szeptember 5.)

Közelében vagyunk az érvényességnek.
Závecz Tibor közvélemény-kutató (ATV, 2016. szeptember 5.)

A népszavazás tétje, hogy a kormánynak ne sikerüljön összehozni a négymillió szavazatot.
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke (RTL Klub, 2016. szeptember 6.)

Legjobb, ha nem engedjük meg neki, hogy érvényes legyen a népszavazás.
Gyurcsány Ferenc DK-politikus Orbán Viktorról (ATV, 2016. szeptember 6.)

Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz.
Németh Szilárd Fidesz-politikus (ATV, 2016. szeptember 13.)

Egy érvényes népszavazás esetén egymásra hárítják a felelősséget, főként egymással lesznek elfoglalva.
Lakner Zoltán politológus a baloldali pártokról (168 Óra, 2016. szeptember 15.)

A referendum eredménye muníciót ad a kormány brüsszeli tárgyalásaira.
Harrach Péter KDNP-politikus (Origo.hu, 2016. szeptember 19.)

Ha gyönge lesz a népszavazás, lenyomnak bennünket, mint a bélyeget.
Lázár János Fidesz-politikus, miniszterelnökséget vezető miniszter (Magyar Nemzet Online, 2016. szeptember 20.)

Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány kevesebb, mint száz százalék.
Orbán Viktor miniszterelnök (Origo.hu, 2016. szeptember 22.)

Sikeres népszavazás esetén hazánk európai pozíciói a mostanihoz képest is erősebbek lesznek.
Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke (Magyar Idők, 2016. szeptember 24.)

Valószínűnek tartom az érvényességet.
Tölgyessy Péter alkotmányjogász (InfoRádió, 2016. szeptember 26.)

Ma inkább azt érzem a zsigereimben, hogy érvénytelen lesz a népszavazás.
Gyurcsány Ferenc DK-politikus (ATV, 2016. szeptember 27.)

A népszavazás érvényességi küszöbén táncolunk.
Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász (Klubrádió, 2016. szeptember 29.)

El kell vinni négymillió választópolgárt az urnákhoz, hogy a kormány migránsügyben érvényes és eredményes akciót tudjon maga mögött.
Borókai Gábor újságíró (Heti Válasz, 2016. szeptember 29.)

Amennyiben a veszprémi választókerületben és az országban a szavazatok száma nem éri el az érvényességi küszöböt, az egyértelmű tiltakozás lesz a kormány ellen, és Orbán Viktor bukását jelenti.
Kész Zoltán veszprémi tanár, független országgyűlési képviselő (Napló, 2016. szeptember 29.)

Ha nem mennének el négymilliónyian szavazni a sok milliárdból dübörgő gyűlöletkampány ellenére, az egyértelműen azt jelzi, nincs meg a szavazói bizalom a kormány mögött.
Szigetvári Viktor Együtt-politikus (Népszabadság, 2016. szeptember 30.)

Mit sem ér a határzár, ha most nem leszünk elegen.
Páva Zsolt Fidesz-politikus, pécsi polgármester (Bama.hu, 2016. szeptember 30.)

Nem tartom feltétlenül lényegesnek, hogy a polgármesterek milyen részvételt tudnak felmutatni. Ennél sokkal fontosabb a nemek és igenek aránya.
Papp László Fidesz-politikus, debreceni polgármester (Hajdú Online, 2016. szeptember 30.)

Orbán minden törvényes és törvénytelen eszközt megengedett kampánystábjának, hogy elérjék a népszavazás eredményességét.
Gulyás Erika újságíró (Népszava, 2016. szeptember 30.)

A népszavazás érvényessége a határon mozog.
Juhász Attila politológus (Magyar Nemzet, 2016. október 1.)

Forrás: ATV

2 hozzászólás “Németh Szilárd: „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    „Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz”
    magyarul:
    Ne is várjuk, hogy a Vezír lemond, ahogy megigérte! 😛 😀

  2. fghfjhgkjhk szerint:

    Ez már biztos nem lesz 50% + 1 szavazat.

Itt lehet hozzászólni !