Csintalan szerint a Közgép tartotta életben a Népszavát

2016. június 2.

Origo

Csintalan szerint a Közgép tartotta életben a Népszavát

Csintalan Sándor egy mai interjúban azt mondta: azért akarta megvenni 2012-ben a Népszabadságot, mert az MSZP „cserben hagyta” a lapot. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is: a Népszavát is a Közgép pénzén “sikerült lélegeztetőn tartani”. 

Folytatás »

CSEFUSZ: Szerencsét és sok futót hozott a 13-as szám

2016. június 2.

Csepel.hu

Futos

Immáron 13. alkalommal került sor a CSEFUSZ (Csepeli Futó Szabadidő és Életmód Egyesület) szervezésében a Tiszta Duna-partért futóversenyre, amit korábban sajnos le kellett fújni, de ezúttal minden, még az időjárás is bőven kárpótolta azokat, akik ezt a programot választották május 29-én.

 A Csepeli Sport Szabadidő és Rendezvény Központba a nyárias időben több, mint ötszázan látogattak el, akiknek jó része próbára is tette magát a különböző távú futóversenyeken, egészen pontosan ovis, kis iskolás és kutyás futás szerepelt a programban, ahol 3, 7 és 10 km-es versenyeket rendeztek chipes időméréssel. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület hagyományosan részese volt az eseménynek, ők ezúttal akadálypályájukkal és a lézeres lövészettel jöttek, de voltak lendületes Fitness programok, személyi edzői és életmód tanácsadás, népi játékok, kézműves foglalkozás, arcfestés, Kométa felvágottakat lehetett falatozni a búzacsira kedvelők pedig a Tonus kenyereit kóstolhatták meg.

Folytatás »

Migráns-terroristákat tartóztattak le Németországban

2016. június 2.

Hirado.hu

Migráns-terroristákat tartóztattak le Németországban

Három embert tartóztattak le – jelentette a Der Spiegel című hírmagazin biztonsági körökre hivatkozva.

A szövetségi legfőbb ügyészség a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve közölte, hogy őrizetbe vettek egy 25, egy 27 és egy 31 éves szír állampolgárt Baden-Württemberg, Brandenburg, illetve Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, házkutatást tartottak otthonukban és kezdeményezték a francia hatóságoknál egy negyedik, 25 éves szír állampolgár kiadatását.

Folytatás »

Találtak egy rendszámot a piacnál

2016. június 2.

Csepeli Piac, Csepel.info

A képen látható rendszámot ma délelőtt találták a Csepeli Piac Táncsics Mihály utca felőli bejáratánál. 

A rendszám tulajdonosa átveheti a rendszámot a piacfelügyelőségen. Érdeklődni a 06-1/427-0836 telefonszámon lehet.

Baleset történt a Csepeli úton

2016. június 2.

Csepel.info, WAZE

baleset_illusztracio

Baleset történt a Csepeli úton a Közlekedés felügyelet (kavicsos tó) előtti szakaszon csütörtökön délben.

Akinek bővebbinformációi vannak az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Szurkoljuk végig közösen az Eb-t!

2016. június 2.

Csepel.hu

CsepSzurkAréna_elfogadott2-page-001_kicsi

Egy hét múlva, június 10-én Párizsban megkezdődik a Labdarúgó Európa-bajnokság. Ezzel egy időben nyitja meg kapuit a Szent Imre téren a Csepeli Szurkolói Aréna. Az ötszáz főt befogadó „ministadion” ad otthont a közös meccsnézésnek, ahol egy 16 nm-es LED-falon nézhetik a mérkőzéseket a labdarúgást szeretők.

Az egy hónapig tartó rendezvényt több alkalommal is kísérő-programok színesítik, örömet és szórakozást nyújtva kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szervezők már a nyitómérkőzésre is remeknek ígérkező, látványos programmal készülnek. Az Eb helyszínét megidéző „francia estet” láthatnak az érdeklődők. Edit Piaf, Yves Montand és Charles Aznavour legismertebb dalai csendülnek fel, és a Moulin Rouge hangulatát villantja fel a tánckar.

Folytatás »

Megjelent a Csepeli Hírmondó júniusi első száma.

2016. június 2.

Csepel.hu

 

cimlap teljes

A tartalomból: Kevesebb lesz a dugó a Corvin-csomópontban. A csepeli városatyák megszavazták azt a közérdekű megállapodást, amely alapján a Metrans szerelvényei a jövőben nem fogják a reggeli és délutáni csúcsidőben használni a Corvin csomópont vasúti átjáróját.

További részletek a lapban.

Folytatás »

Művészeti iskolások kiállítása az ÁMK-ban

2016. június 2.

Csepel.hu

DSC_1891

A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészeti tagozatán tanuló diákok második féléves munkáiból nyílt év végi kiállítás az ÁMK Galériájában június elsején. A képzőművészeti tárlaton most rendhagyó módon Parti Nagy Lajos mesét adtak elő a tanulók Szabó Zsófia pedagógus vezetésével.

 A megnyitón Geisbühl Tünde, a képző- és iparművészeti ág munkaközösség vezetője vezette körbe az érdeklődőket. Elmondta: nagyon változatos technikákkal készültek az alkotások. A gyerekek színes kartonokon sztárokat örökítettek meg, rajzoltak többek között kalózhajókat, városokat, különleges lényeket, párizsi jeleneteket, tájképeket, csendéletet, valamint terveztek szatyrokat és pólókat is.

Folytatás »

Offshore-lovagok az Index mögött

2016. június 2.

Kiket szolgál a hantaportál?

Magyar Idők

hazugsag

A leglátogatottabb magyar internetes újság, az Index tulajdonosi körének története az offshore-ügyek állatorvosi lova. Egy szűkebb baráti, üzleti kör által alapított kiadóból az évek alatt szinte átláthatatlan nemzetközi adóoptimalizáló cégháló lett, amit mostanra off­shore-talanítottak. Az Index mögötti cégügyeket a legnagyobb ilyen ismert nemzetközi vállalkozás, a világ újságainak címlapjain szereplő panamai Mossack Fonseca ügyvédi iroda is intézte.

Az Index.hu Rt. 1999-ben 50 millió forintos törzstőkével indult, Kőrösi Ákos Zsolt és Szőllősi Gábor (összesen 75 százalék), Nyírő András, Gerényi Gábor, Uj Péter és Kéki Balázs (összesen 10 százalék) birtokolták a részvények legnagyobb hányadát, magánbefektetőként pedig Braun Róbert, Reisz Attila, valamint Kövér József és Edward Sanborn szereztek részesedést. Sok más sikeres vállalathoz hasonlóan az újonnan alakult honlapnál is régebbről ismerték egymást a résztvevők. Folytatás »

Véradási helyszínek – június 2.

2016. június 2.

Csepel.info, Véradás, Mr.Gabee
veradas4
Az alábbiakban megmutatjuk, hogy hol várható véradást Csepel környékén 2016. június 2-án.

2016. június 2. 15:00 – 18:00 INFOPARK
véradókamion
1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14.
15:00 – 18:00 Duna-ház
ADIDAS
1097 Budapest Boráros tér 7.