Csepel.hu
Augusztus 18-án 18 órakor három nemzet táncosai lépnek fel a Szurkolói Arénában.
A táncosok Mongóliából és Lengyelországból érkeznek, valamint ott lesz a Kis-Csepel Táncegyüttes is.
Csepel.hu
Augusztus 18-án 18 órakor három nemzet táncosai lépnek fel a Szurkolói Arénában.
A táncosok Mongóliából és Lengyelországból érkeznek, valamint ott lesz a Kis-Csepel Táncegyüttes is.
Ripost
Nem követett el bűncselekményt, így nem lehet eljárást indítani az ellen a szlovák fiatal ellen, aki elcsalta otthonról a 11 éves N. Dorottyát. A magát fiúnak kiadó lány azóta is üldözi szerelmével a csepeli kislányt, ami a szakértők szerint aggodalomra ad okot.
N. Dorottya szülei feljelentést tettek, de nem indul nyomozás az ellen a kamasz ellen, aki múlt hétvégén elcsalta a 11 éves kislányukat. Mint a
megírta, a csábítóról később kiderült, hogy maga is lány, és számos dologban hazudott. Folytatás »
tripsinthecity.blog.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
Nincs az az ember, aki ne hallott volna a több mint 120 éves Csepel Művekről. Egy korszak ikonikus gyártelepe volt, ahol sok tízezer ember kereste meg a mindennapi betevőre valót.
Viharos évtizedeket, világégéseket élt túl, s bár egykori fénye igencsak megkopott, még ma is a figyelem középpontjába tud kerülni. Összegyűjtöttünk a legendás gyárról tíz olyan érdekességet, amit csak kevesen tudhatnak. Folytatás »
Mr. Gabee, Csepel.info
Több olvasó jelezte szerkesztőségünkbe, hogy Csepel több pontján nincs áram kedden este Sajnos az áramkimaradás nem karbantartás miatt szünetel.
Bejelentést kaptunk az alábbi környékekről:
Ha Ön is tud olyan helyet, ahol nincs áram, írja meg a fórumba, folyamatosan követjük az eseményeket.
Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee szerkesztőnk megerősített információk szerint 2019. augusztus 31-ei dátummal bezárja kapuit a Csepeli TESCCO-ban található DON-Pepe Pizzéria. Ezt követően várhatóan szeptember első napján nyit meg az új Don Pepe egység a Kossuth Lajos utca 117 szám alatti (egykori Matáv épületben megszűnt Chili Bistro helyén).
A költözés fő oka, hogy augusztus 31-el lejár a TESCO-val kötött bérleti szerződés, amit a Don Pepe nem hosszabbított meg. A szerkesztő információi szerint az új Don Pepe pizzázó kizárólag házhozszállítási tevékenységgel fog működni.
Csepel.info
Bal oldalon fent látható a dátum
Karácsony Gergely arról beszél a csepeli “LOTTO-ház” 12. emeletén, hogy a videóban látható, felújított panelházak “valószínűleg 2010 előtt kaptak erre lehetőséget”. Aztán elbeszélgetnek még arról, hogy a fideszes vezetés mennyire nem csinált semmit.
A gond nem csak az, hogy a “LOTTO-házat” a Google Street View 2013 májusában véletlenül pont felújítás közben fotózta le. Ráadás, hogy nem csak az újult meg 2010 után, hanem a videóban mutogatott összes többi felújított panelház is. Folytatás »
Csepel.info
A kívül-belül megújult Táncsics Mihály utcai rendelőben a megszokott rendelési időben dolgoznak tovább azok a háziorvosok, akik a felújítás idején – ideiglenesen – a gyári rendelőben voltak. A Csepel.info értesülései szerint Dr. Szász Tamás időközben nyugdíjba vonult, így őt egyelőre helyettesítik. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk a doktor úrnak!
A Csikó sétány 9. szám alatti háziorvosi és pszichiátriai szakrendelő, valamint a Táncsics Mihály utcai háziorvosi rendelő még 2017-ben nyert támogatást az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Programjából energiahatékonysági felújításra. Az épületek külső felújítása mellett az önkormányzat saját forrásból a rendelők belső tereit is megújította. Folytatás »
veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
2019. augusztus 16-án (pénteken) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.
Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.
Mr. Gabee, Wiki, Csepel.info
Forrás: Wiki
Az emberek nagyjából 85%-a a jobb kezét használja elsődlegesen a finomabb műveletek elvégzéséhez, mint amilyen az írás, rajzolás, kanállal való evés. A többi 15%-nak pedig a bal keze a domináns. Részben genetikai okai vannak a kialakulásának. Az iskolákban a 20. század közepéig még veréssel is igyekeztek arra szoktatni a gyerekeket, hogy a jobb kézzel írjanak. A balkezeseknek a jobb agyféltekéje a domináns, művészeknél elég gyakori.
A nyugati országokban növekszik az előfordulása. Manapság már szerencsére nem próbálják a pedagógusok sem átszoktatni a jobb kéz használatára a balkezes gyerekeket. Számtalan eszközt, például kávékiöntőt, ollót, konzervnyitót készítenek balkezesek részére. Már a magzati életben eldől, hogy melyik agyfélteke, és így melyik kéz lesz a domináns. A megváltoztatásra tett kísérletek súlyos zavarok kialakulásához vezethetnek, számolási-, olvasási-, írási nehézségekhez. Gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a balkezeseket. A magyar nyelvben sok esetben a bal szót a rosszal azonosítják, gondolhatunk a balsors, balszerencse, baljóslatú, baleset, balfácán szavakra.