Csepeli kézilabda sikerek a Laurencz Sportcsarnokban

2020. szeptember 1.

Csepeli Hírmondó

Szombaton játszották az első hivatalos kézilabda-mérkőzéseket a nemrég felavatott Laurencz László Sportcsarnokban, amelyen a Csepel DSE felnőtt női csapata mind a három mérkőzését megnyerte, míg a férfiak egy győzelemmel és két vereséggel zárták a felkészülési tornát.

A csarnok majdnem megtelt szurkolókkal, akik végig lelkesen biztatták a hazai együttest. A tornán megjelent Laurencz László, a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a csarnok névadója. A sportolók meglepetéssel várták a drukkereket: maguk sütöttek süteményeket, amelyekkel megvendégelték az érkezőket.

Folytatás »

Elhunyt Tótfalusi István író, nyelvész, műfordító

2020. szeptember 1.

csepel.hu

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Tótfalusi István, Csepel Díszpolgára, József Attila-, Füst Milán- és Csepel Örökség díjas író, költő, nyelvész, műfordító. Több mint harminc irodalmi, nyelvészeti, zenei ismeretterjesztő szakkönyv írója, szerkesztője volt.

Felesége Koncz Éva a kerület szülötte, a Jedlik Ányos Gimnázium nyugalmazott magyar-angol tanára, Csepel Örökség díjas. Három gyereke közül ketten középiskolai tanárok, Ágnes lánya műfordító. Öt unokája született.

Folytatás »

Koronavírus: Csepelre is veszélyt jelzett a járványügyi mérés

2020. szeptember 1.

Webbeteg, Csepel.info

Békéscsabán, Budapest déli és központi területein, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Pécsen Székesfehérváron növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében a 35. héten végzett szennyvízvizsgálatok.

A szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését. Vagyis hamarosan a környezetünkben is meg fog növekedni a megbetegedések száma. Folytatás »

Baleset történt a Betű utcában

2020. szeptember 1.

Mr. Gabee, Csepel.info

oznorCO

Mr. Gabee útja során sajnos egy balesetbe futott. Egy Suzuki Ignis és egy Volkswagen Caddy ütközött össze a Betű utcában a Petőfi utcánál.

A baleset feltehetően elsőbbségadás elmulasztása miatt történt.

Fejetlenség a fővárosban: Karácsony biciklisávjai miatt megbénult a város – videón a gigadugó

2020. szeptember 1.

Ripost

Az iskolakezdést az óriási dugó korántsem könnyíti meg, sem a munkába eljutást…

 munkatársaitól most kaptuk a hírt, hogy továbbra is nagy a káosz Budapesten, nagy dugók alakultak ki. A Blaha Lujza tértől egészen a Corvinig a legnagyobb a baj: ott kell a legnagyobb torlódásra számítani. Hasonló torlódások alakultak ki az Oktogontól a Nyugatiig. Folytatás »

Jó hír a hallgatóknak: olcsóbbak az albérletek

2020. szeptember 1.

Ingatlannet.hu

Idén szeptembertől az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebben kezdhetik meg az egyetemi tanulmányaikat. A tavalyi adatokhoz képest csaknem 14%-os csökkenést figyelhetünk meg.

Ez a visszaesés a koronavírus okozta bizonytalan évkezdéssel együtt alacsonyabb árakat, valamint megnövekedett kínálatot eredményezett, már ami az albérleteket illeti. Folytatás »

Díjmentesen visszatéríti a szeptemberre megváltott nemzetközi jegyeket a MÁV

2020. augusztus 31.

MavCsoport, Mr.Gabee, Csepel.info

 A magyar kormány által tegnapi napon hozott nemzetközi utazások korlátozására vonatkozó intézkedések miatt a MÁV-START kezelési költség nélkül visszatéríti a szeptemberre szóló nemzetközi jegyek árát, célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról.

A nemzetközi menetjegyek jelenleg az előírásoknak megfelelően, korlátozás nélkül megválthatók, azokra a vonatokra, amelyek közlekedésében nincs ismert korlátozás. Azonban a járványügyi helyzet és az életbe léptetett kormányzati intézkedések miatt azokat a nemzetközi utazásra szóló menetjegyeket, melyeket augusztus 29-ig váltottak meg az utasok, és az utazási okmány érvénytartama legkésőbb szeptember 30-án megkezdődik, a MÁV-START szeptember 30-ig kezelési költség nélkül visszatéríti, amennyiben az utas lemond az utazásról. Folytatás »

Breaking: egy időre megáll a HÉV

2020. augusztus 31.

Mr. Gabee, Csepel.info


Az alábbiakban a MÁV-HÉV Zrt Facebook bejegyzését olvashatják:

Kedves Utasaink! Ma, azaz 2020. augusztus 31-én 16:00-tól várhatóan üzemzárásig leáll a HÉV közlekedés a H7-es HÉV-en oszlopcsere miatt. Az utasokat pótlóbuszok szállítják majd a Boráros tér és a Szent Imre tér között. A menetrend szerinti közlekedés helyreállításáig türelmüket kérjük!

Folytatás »

Indul a tanév: ezt érdemes tudni a helyközi autóbuszjegyekről és -bérletekről

2020. augusztus 31.

Volanbusz, Mr.Gabee, Csepel.info

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése nyomán a Volánbusz már 2020. augusztus 27-től elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket. Augusztus 20-tól egyes országos autóbuszjáratokon kötelező az elővételi jegyvásárlás és a kiegészítő jegy váltása. Egyes viszonylatokon vasúti bérlettel továbbra is igénybe vehetők a Volánbusz járatai.

A pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása, valamint az iskolakezdéshez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése érdekében, a személyszállítási közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a Volánbusz öt nappal kiterjeszti a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, így ezek már augusztus 27-től érvényesek. A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig – a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan – elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de kéri utasait, hogy lehetőség szerint mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről. Folytatás »

Szeptember 1-jén indul az iskolai tanév, 8 óra után is sűrűn közlekednek a BKK-járatok

2020. augusztus 31.

Mr.Gabee, Csepel.info

A tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok a 2020/21-es tanév első napjától, szeptember 1-től: ez a legtöbb budapesti vonalon a tanszüneti menetrendnél lényegesen gyakoribb járatindulást jelent. Annak érdekében, hogy a munkába és iskolába járók minél kényelmesebben, a járványügyi ajánlások betartását szem előtt tartva utazhassanak, a BKK olyan kínálati menetrendet vezet be a forgalmasabb vonalakon, ami reggel 8 óra után is biztosítja a csúcsidei kapacitást. Ezek a sűrített járatindulást tartalmazó menetrendek segítik a Fővárosi Önkormányzat által javasolt csúsztatott iskolakezdés és rugalmas munkakezdés bevezethetőségét is.

Szeptember 1-jén, kedden indul a 2020/2021-es iskolai év. Ettől a naptól hétköznaponként a tanítási időszakban érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben a fővárosi közösségi közlekedési vonalakon. Ez a menetrendtípus a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban jellemzően sűrűbb járatindulást jelent a nyári tanszüneti menetrendnél. Az egyes járatok menetrendje megismerhető a BKK honlapján a www.bkk.hu/menetrend címen. Folytatás »