Csúcsforgalomban fotózták le a csepeli olvasó munkást :-)

2017. november 24.

Csepel.info

“Email olvasása munkába menet a budapesti reggeli forgalomban” (fotó: Facebook)

A péntek reggeli csúcsforgalomban fényképezték le az Olvasó munkás szobrot, és tették fel a képet a Facebookra. Az alkotás éppen otthonába, a csepeli Béke térre tartott, hiszen véget ért a felújítása. Vele együtt a tér is megújult. Itt kap helyet a szombaton délelőtt 10 órakor átadásra kerülő, Tóth II. József és Czibor Zoltán pályafutásának emléket állító köztéri emlékmű is – értesült a Csepel.info.

“Email olvasása munkába menet a budapesti reggeli forgalomban” – írta a fotót készítő. És legyünk őszinték: a gyerekek többsége ma valóban azt hiheti, hogy tabletet tart a kezében az “olvasó munkás”. A szoborról és történetéről itt írtunk bővebben. Folytatás »

Csepel történelme

2017. november 24.

Mocsár Lajos, Csepel.info, Mr.Gabee

15139550_325286754518200_842858783_n

Fotó: Vezér Béla

Ismét jelentkezünk a Mocsár Lajos által küldött fotókkal, melyen az egykori Tanácsház tér (Szent Imre tér) látható.

Fotót készítette Vezér Béla. A kép a régi iskola lebontott épületének helyét mutatja. Háttérben a Kis Boldogasszony Templomával. Továbbá jobboldalon a fák mögött a Csepeli Országzászló is látható. Az utcán az akkor még balos közlekedésű 21-es busz áll az ott volt végállomásán. A buszon a baloldali ajtó jól látható és a 21-es szám is. Mikor készült a kép ? 1943-ban, amikor a régi iskolát lebontották, majd utána 1944-re felépítették a jelenleg álló Rákóczi Iskolát.

Görög táncház a Radnótiban

2017. november 24.

Városkép, MR.Gabee, Csepel.info

DJ GOLYÓ Katalin napi mulatsága a Retroban

2017. november 23.

Mr.Gabee, Csepel.info

Morvai: fáj az, amit Vona csinál

2017. november 23.

888

Nem biztos, hogy vállalna Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő egy újabb ciklust Vona Gáborékkal, mivel elmondása szerint “csak olyasmit vállalok, ami egyezik az elveimmel.”

A 2006-os rendőrterrort megszenvedő és azután az áldozatoknak jogvédelmet biztosító Morvai a Heti Válasznak adott interjújában kemény szavakkal bírálta az elveinek, értékrendjének hátat fordító Jobbikot. Többek között elmondta, bizonytalan a tekintetben, hogy vállalna-e még egy ciklust a jelenlegi, Vona Gábor-féle Jobbikkal, ugyanis

Folytatás »

Egy csepeli jelenettel reklámozzák a Viszkisről készült filmet

2017. november 23.

Csepel.info, Youtube

Ahogy arról a Csepel.info képekkel és videóval beszámolt, a csepeli Kossuth Lajos utcában forgatták a “viszkis rablóról” szóló életrajzi film egyik akciójelenetét.

Most ajánlójába is bekerült az itt forgatott részlet. Folytatás »

Kis-Duna-parti közvilágítás átadása

2017. november 23.

Csepel.hu

Ezt mondták a pe­dofil ta­nár­ról – másokkal is kikezdett

2017. november 23.

Ripost

Más diákkal is – enyhén szólva – furán viselkedett a békési informatikatanár. A Bors egy családtól úgy értesült: a férfi az ő fiukat is megkörnyékezhette. Legalábbis a srác beszámolójából ez sejthető. Eszerint a pedagógus több korrepetálásra is a lakására invitálta, s előfordult, hogy megpróbálta ölelgetni és puszilgatni. Ha ez igaz, akkor tovább erősíti a férfival szemben megfogalma­zott szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos gyanút.

A 17 éves srác őszintén elmondta, mit tapasztalt Sz.-szel kapcsolatban, hozzátéve: ő ellenállt a megkörnyékezésének. Eszerint felajánlotta neki a pedagógus, hogy segít ledolgozni az öt­ven óra közösségi szolgálatát, ami az érettségijéhez kellett volna. Az­tán ingyen matekkorrepetálást ajánlott neki a lakásán, de furcsának tűnt. Folytatás »

Élelmiszerbank Karácsonyi Adománygyűjtése

2017. november 23.

Csepel.hu

A héten másodszor csökken a benzin ára

2017. november 23.

24

Csökkenti bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült az MTI piaci forrásból szerdán.