‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Megszolgálni a megbízatást

2023. október 27. péntek

Csepel.hu

A választók el fogják majd dönteni, hogy visszatérünk-e a 2010 előtti időszakhoz, engedik-e a csepeli közvagyon kijátszását, a Munkásotthon magánkézbe kerülését, a Kis-Dunapart többszintes épületekkel való beépítését, vagy azon az úton szeretnének tovább haladni, amit 2014 óta közösen viszünk – mondta el lapunknak Borbély Lénárd polgármester, akivel a 2019-es önkormányzati választások évfordulóján beszélgettünk az elmúlt év sikereiről, a nehézségekről és a jövőről.

(tovább…)

Továbbra is lehet pályázni az önkormányzati lakásokra

2023. október 20. péntek

Csepel.info

Szakemberek cáfolták a Demokratikus Koalíció vádjait arról, hogy lehetetlenné vált a csepeli önkormányzati lakások pályázata, és vissza kell azt vonni. Hosszú, több órás bizottsági ülésen vették végig a pályázati kiírásban szereplő 24 lakást, és döntöttek arról, hogy az önkormányzat fenntartja a pályázatot.

A Demokratikus Koalíció (DK) csepeli szervezete október 13-án közleményben követelte a csepeli lakáspályázat visszavonását, és ugyanezen okból, a lakáspályázat visszavonása miatt kérte Horváth Gyula, a DK csepeli frakcióvezetője a pályázatokkal foglalkozó bizottság rendkívüli ülésének összehívását is. A bizottság október 19-i ülésén cáfolták a DK szakértőjének vádjait, és nem vonták vissza a pályázatot. (tovább…)

Részben valósul meg a Kis-Duna Liget tervezett fejlesztése

2023. október 18. szerda

Csepel.hu

A Pest Vármegyei Kormányhivatal határozata alapján sajnos nem jöhet létre a Kis-Duna Ligetben az eredetileg tervezett új csepeli pihenő parkerdő és mezítlábas tanösvény – írja a Csepel.hu.

A jogszabályok csapdájába került a helyiek javát szolgáló beruházás, de az önkormányzat nem adja fel, és részben új helyszínen váltja valóra a természetközeli családi élményparkot. Az augusztusi rekorderejű viharban megrongálódott Kis-Duna Liget erdős területének megújításáról pedig egyeztetéseket kezdeményeznek a Kormányhivatallal és az illetékes Erdőgazdasággal. (tovább…)

Először együtt a Csepel SC korábbi sportolói

2023. október 14. szombat

Csepel.hu

Első alkalommal rendezték meg a Csepel SC korábbi sportolóinak találkozóját a Királyerdei Művelődési Házban szeptember 13-án, amelyen csaknem százhatvanan vettek részt. Olimpiai és világbajnokok jelentek meg az eseményen, de természetesen bárki ott lehetett, aki valaha a Csepel SC-ben versenyzett. A tervek szerint ugyanúgy hagyománnyá szervezik a találkozót, mint a Csepel Művek egykori dolgozóinak évente megrendezett összejövetelét.

A sportolókat Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. (tovább…)

Civil kezdeményezés a Kis-Duna-parton

2023. október 13. péntek

Csepel.hu

A Woodapest Egyesület képviselői és önkéntesek kőrisfákat ültettek a Csepeli Kis-Duna-parton, a Kétlyukú-híd közelében október 13-án.

A civil kezdeményezéshez a csepeli önkormányzat is csatlakozott.

(tovább…)

Őszi cserjeakció Csepelen

2023. október 13. péntek

Csepel.hu

Idén ősszel is folytatódott a Csepeli Zöld Sziget Program, melynek keretében őszi dísznövényeket osztottak szét, a programra sikeresen pályázók 24-féle cserje és évelő növény közül válogathattak.

Például: kerti izsóp, törpe őszirózsa, rezgőfű, angol levendula, törpe orgona, aranyvessző, cserjés pimpó is szerepelt a kínálatban.

(tovább…)

Hajókirándulás és közös ebéd az Idősek Világnapján

2023. október 2. hétfő

Csepel.hu

Az idősek világnapján csaknem hatszáz nyugdíjas vett részt azon a hagyományos hajókiránduláson és kicsivel többen az ezt követő díszebéden és műsoros programon, amelyet a csepeli önkormányzat szervezett.

A vendégeket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte.

(tovább…)

Véget ért a nyári szezon a Csepeli Strandon

2023. szeptember 29. péntek

Csepel.hu

Szeptember 22-én volt a Csepeli Strandfürdő utolsó, nyári menetrend szerinti napja, másnap már kezdetét vette az őszi-téli üzem, amely az új nyitvatartás mellett (hétköznap reggel 6-től délután 5-ig, hétvégén reggel 7-től délután 3-ig) egyéb változásokat is magába foglal.

Bíró Gyula strandvezető-helyettes elmondta, az élménymedencét és a gyerekmedencét ősztől nem lehet használni, azokat hamarosan téliesíteni fogják. Az ötvenméteres úszómedence és a termálmedence folyamatosan üzemelni fog, ez utóbbi köré a hideg idő beálltával szélfogó falat telepítenek. Amíg kitart a kellemes, meleg idő, addig a nyári öltözők lesznek használatban, de amint hűvösebbre vált az időjárás, megnyitják a téli, fűtött öltözőket.

(tovább…)

Megújult a Lottóház melletti játszótér

2023. szeptember 27. szerda

Csepel.hu

A környéken élők kérésére és Tóth Sándor, a körzet egyéni képviselője kezdeményezésére tették szebbé, zöldebbé a környezetet.

Borbély Lénárd polgármester az átadáson elmondta, hogy folytatják a parkok, játszóterek felújítását, hogy élhetőbb környezetben lakjunk.

(tovább…)

Parkolókat alakítanak ki kerületszerte

2023. szeptember 7. csütörtök

Csepel.hu

Csepel közterületein az elmúlt hónapokban is folytatódott az új parkolók kialakítása. Van, ahol felfestenek, de akad olyan közterület is, ahol vadonatúj térköves parkolót épít az önkormányzat.

Néhány hónapja a Dunadűlő utcában indultak meg a munkálatok, ahol az elkopott felfestések miatt egyre nehezebben lehetett rendesen parkolni, ezért a lakók kiértesítése után az önkormányzat nekilátott a parkolófestési munkálatoknak, amelynek keretében több száz parkolóhelyet alakítottak ki. (tovább…)