‘Sport’ kategória archívum

Két éve hunyt el tragikusan Kolonics György

2010. július 14. szerda

MTI, HVG, Csepel.info

Csütörtökön lesz két éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. A szomorú évforduló alkalmából – csakúgy, mint tavaly – fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. Egy résztáv végén rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. Páros társa, Kozmann György és trénere, Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkező mentők sem. (tovább…)

Halmári Attila felülmúlná tavalyi teljesítményét

2010. július 14. szerda

Helyi Téma

A kép illusztráció (fotó: Kajakkenusport.hu)

A Pestszentimrén lakó Halmári Attila a vízisportok szerelmese. Kipróbálta már a kajak-kenut, volt sárkányhajócsapat tagja, legújabban pedig rafting versenyeken ér el kimagasló eredményeket.

Két évtizeddel ezelőtt a rafting, a vadvízi evezés még csak egy jó móka, amolyan csapatösszetartó tréning volt. Ma már viszont kőkemény sport. Mi, magyarok vezető szerepet töltünk be ebben a sportágban, a magyar válogatott tavalyi világbajnoki aranyérme után Európában is a legjobb helyen végzett. Ám nem csak a legjobbak érnek el kimagasló eredményeket. (tovább…)

Szereti a tollasversenyt, mert pörgős és látványos

2010. július 13. kedd

Helyi Téma

A kép illusztráció

A csepeli Soltész Márk nyerte meg az idei amatőr tollaslabdázók villámbajnokságát. A 19 éves fiatalember három éve indul tollas-versenyeken, és tíz éve teniszezik. Mostani győzelmével felülmúlta korábbi teljesítményét, egy évvel ezelőtt a második helyen végzett.

A múlt héten a VIII. kerület egyik tornatermében, kissé fura időpontban, szerda este rendezték meg az amatőr tollaslabdázók 7. budapesti versenyét. – Nekünk bejött ez az időszak – mondta Gábor András, aki minden évben megszervezi a viadalt. – Azért döntöttünk a hétköznap mellett, mert úgy gondoltuk, a vakáción lévő fiatalok a hétvégét biztosan nem akarják egy tornateremben tölteni. Az első időszakban még csoportokba osztottuk a jelentkezőket, ám ennyi résztvevővel egész éjjel játszanánk. Így nálunk egy speciális szabály létezik, és ezzel mindenki tisztában van: aki kiesik, az már mehet is haza, nincs több meccse. Hirtelen halálnak nevezik ezt. (tovább…)

Európa után a világot is meghódították a spanyolok

2010. július 12. hétfő

Nemzeti Sport

Spanyol gólhelyzettel kezdődött a találkozó, majd nagy fölénybe került az Európa-bajnok, de az első tíz perc után kiegyenlítetté vált a játék, és nem is változott ez az első félidőben. Újabb spanyol ziccerrel nyitott a második játékrész, majd Arjen Robben, később David Villa hagyott ki hatalmas helyzetet. Robben eldönthette volna a találkozót, de Iker Casillason nem tudott kifogni. A hosszabbítást a spanyolok bírták jobban, és a végig veszélyes Andrés Iniesta találatával eldöntötték a világbajnokságot.

Hatalmas holland fölényt regisztrálhattunk a mérkőzés előtt – a johannesburgi Soccer City Stadion lelátóin. Igencsak békés hangulatban gyülekeztek a szerencsések, hogy a várva-várt finálé előtt megtekintsék a csaknem kétórás záróünnepséget. Nem hozott különösebb meglepetést az ünnepély, mint ahogyan a két válogatott kezdőtizenegye sem, amelyet már napokkal ezelőtt borítékolni lehetett. A holland nemzeti csapat, az oranje szövetségi kapitánya, Bert van Maarwijk ráadásul máris megdöntött egy vb-rekordot, amióta bevezették ugyanis az állandó számozást, nem állt fel döntőben 1-től 11-ig számozott mezben egyetlen csapat sem. (tovább…)

Nagy változások az új szezon előtt

2010. július 10. szombat

Csepelfc.hu

Az előző szezon egy pillanata

Új vezető edzővel, Nagy Zoltánnal kezdte meg a felkészülést a Csepel FC felnőtt és ifjúsági csapata. Az utóbbi hetekben, hónapokban komoly változások történtek a Csepel FC háza körül.

Tavasszal érkezett a Csep-Gól FC, amellyel szoros együttműködésre lépett a klub az utánpótlásnevelés területén. Mint arról a Märtz János elnök úrral készített interjúban már olvasható volt, a Csep-Gól FC elnöke, Ambruzs József lett a Csepel FC utánpótláscsapatainak szakmai vezetője. Az együttműködés keretében a két klub több korosztályban egyesült, pontosabban a csepp-gólosok átigazoltak a Csepel FC-be. Végre megfordult a trend, és az erőforrások elaprózódása helyett végre az egység felé mozdult el a csepeli futball. (tovább…)

Csepelen talált rá Carinára – együtt kerülték meg a Földet

2010. július 9. péntek

Metropol, Csepel.info

Méder Áron csaknem 55.000 km-t tett meg tavi vitorlással a Föld körül, ami 3 évig tartott (Szabó Géza, alias Rotorman fotója)

Egy fiatalember úgy döntött, hogy a józan ész parancsa helyett a hullámok és Carina hívó szavának engedelmeskedik. Négy éve, ősszel indult útnak, a következő harminc hat hónap javát pedig vízen, de legalábbis hajóközelben töltötte.

Méder Áronnak komoly támogatói és komoly hajója sem volt, mégis megkerülte a Földet hű társával, Carinával – most már elárulhatjuk, hajójáról van szó. A Békét és szelet! című könyvben mindent elmond az útról, amelyről mi is kérdeztük. A Metropol és a Theodora interjúsorozata olyan emberek­ről szól, akik különleges és megismételhetetlen életutat jártak be. (tovább…)

Csepeli evezős a svájci világkupán

2010. július 7. szerda

Sportfórum, Csepel.info

Egy korábbi csepeli evezős siker: az Uglik Szimóna – Kiss Hella egység jutott ki az ifjúsági olimpiára

Az evezős világkupa-sorozat utolsó, luzerni állomásán vesz részt hétvégén a magyar evezős-válogatott. Ficsor László szövetségi kapitánnyal öt versenyző utazott, köztük a müncheni állomásról aranyérmet hozó Galambos Péter.

A világkupán öt magyar könnyűsúlyú versenyző vesz részt: egypárban Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club, edzője: Rapcsák Károly), kétpárban a Dr. Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, edzője: Forró Dezső) és Hajdú Zsuzsanna (Csepel Evezős Klub, edzője: Bene László), illetve a Rácz Róbert (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, edzője: Forró Dezső) és a világ és Európa-bajnok Varga Tamás (Bajai Spartacus Vízügy SC, edzője: Szögi László) alkotta egység. A nevezési listán Galambos futamában 32 induló, női kétpárban 22, míg férfiben 26 egység szerepel. (tovább…)

Még nem tudni, melyik csoportban indulhatnak a csepeli szabadidős kézilabdások

2010. július 2. péntek

Helyi Téma

Az biztos, nem ilyen bajnokságról álmodott Szerényi Lászlóné, a Csepeli Szabadidős Kézilabda Egyesület vezetője. A Budapest bajnokság I/A osztályában szereplő csapata tavasszal szinte a megszűnés szélére sodródott.

Szerény körülmények között, szinte teljesen önfenntartó módon töltik mindennapjaikat a Csepel SC szabadidős kézilabdacsapatának tagjai. Nem dúskálnak a földi javakban, szinte minden költséget a tagok saját zsebből adnak össze, csak a hazai mérkőzések terembérleti díját fedezi az anyaegyesület. (tovább…)

Csepeli apróságok sikere Nyíregyházán

2010. június 29. kedd

Csepelfc.hu, Csepel.info

A Csepel FC hanlapjának tájékoztatása szerint a klub U9es csapata korosztályában megnyerte a 2010-es Jonatán Kupát.

A XXXII. Jonatán Kupa Gyermeklabdarúgó Tornáról bővebben itt olvashat.

Évértékelő – Németh József

2010. június 27. vasárnap

Csepelfc.hu

Nyári interjúsorozatunk első részében a Csepel FC csapatkapitányával beszélgettünk.

Legelőször is arra kérnélek, hogy a saját szemszögedből nézve értékeld a mögöttünk álló szezont.

Nekem személy nem úgy sikerült, ahogy terveztem, sokat voltam sérült. Remélhetőleg a következő szezon jobb lesz, hiszen most már tudom, hogy mi a „nyavalyám”, és azt most már tudjuk orvosolni is. A gerincemmel vannak problémák régóta, de nem gondoltam volna, hogy ez okozza az izomsérüléseket. Szerencsére azonban ez kezelhető, és az utóbbi időben gyúrónk, Hinics Róbert arany keze már sokat segített. (tovább…)