‘Gyász’ kategória archívum

Meghalt Kovács József operetténekes

2010. június 26. szombat

MTI, Index

Hosszantartó, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt Kovács József énekes. Az Interoperett alapító-vezetőjét életének hatvanötödik évében érte a halál. Az énekes temetéséről később intézkednek.

Kovács József szakmai tanulmányait 1968-ban kezdte el az Országos Szórakoztatózenei Központban, ahol előadóművészi szakvizsgát tett. 1967-ben tűnt föl a Táncdalfesztiválon, amelyen a Jöjj vissza hozzám kezdetű dallal viharos közönségsikert aratott. Ezután még két évben, 1968-ban és 1969-ben is megnyerte a fesztivál közönségdíját. (tovább…)

Június 16-án vesznek végső búcsút Szabó Kálmántól

2010. június 14. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Szabó Kálmán, csepeli Móra Ferenc Általános Iskola (az egykori Tejút utcai iskola) valamint a Csete Balázs Középiskola testnevelő tanára 2010. június 6-án türelemmel viselt hosszú betegség után 79 éves korában elhunyt.

Szabó Kálmánt diákjai, pedagógus társai kiemelkedő tanárnak, áldozatkész kollégának ismereték. Emberszeretete és odaadása a tanítványainak, felkészültsége, következetessége pedig kollégáinak mutatott példát. (tovább…)

Pénteken búcsúztatják Varga Zoltánt

2010. április 14. szerda

Futballista.hu, Mlsz.hu

Varga Zoltán családja közleményt adott ki az április 9-én, életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt olimpiai bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes, tizenkétszeres válogatott labdarúgó halálával kapcsolatban.

A közlemény és az egykori kiváló csatár – akit a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt., a Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Győri ETO FC is saját halottjaként gyászol – búcsúztatásának részletei az alábbiakban olvashatók. (tovább…)