‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Félmaratoni felkészítő futás lesz Pesterzsébeten

2016. augusztus 18. csütörtök

Pesterzsebet.hu

A Wizzair Budapest Félmaratonra fellkészítő futást szervez augusztus 21-én, vasárnap 9 órától a duathlon.hu. A rajt a pesterzsébeti Városháza előtt lesz, az útvonal: Kossuth Lajos utca – Tátra tér – Nyáry Pál utca – Vasút sor – Mártírok útja – Köves út – Szent László utca – Temető sor – Vörösmarty utca – Kossuth Lajos utca

Folyamatos vizes frissítésről a szervezők gondoskodnak. A táv 14 kilométer, de akik csak a felét, 7 kilométert futnának, azokat is várják, mert erre is lesz lehetőség.

Bronzérmesek párbajtőrözőink

2016. augusztus 14. vasárnap

M4 Sport

Bronzérmesek párbajtőrözőink

Bronzérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a tavaly világbajnoki ezüstérmes dél-koreaiak 45-42-es legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol a világranglistát vezető, címvédő franciáktól 45-40-re kikapott. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a vb-címvédő ukránokkal vívott és nyert 39-37-re.  (tovább…)

Szép hétvégét és jó pihenést kívánunk

2016. augusztus 12. péntek

Csepel.info, Mr.Gabee, Időkép

13950836_1138391832885813_185852889_o

Napfelkelte a Hollandi úton

A fenti olvasói fotóval kíván a csepel.info szerkesztősége nagyon kellemes hétvégét és jó pihenést az oldal minden látogatójának.

És most röviden az időjárásról: Hétvégén ismét több lesz a napsütés, és a hét közepi lehűlés után újra melegszik az idő: szombaton 25-27, vasárnap 28-29 fokot is mérhetünk a délutáni órákban. A szél mérsékelt marad.

Ingyenes játszóház a Szent Imre téren – augusztus 13

2016. augusztus 12. péntek

Csepel.hu

Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozások: A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2016. december végéig tartanak.

Helyszín:Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

(tovább…)

Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét

2016. augusztus 11. csütörtök

M4 Sport

Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét

Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét kard egyéniben, miután a Rio de Janeiróban magyar idő szerint csütörtök éjjel rendezett döntőben 15-8-as győzelmet aratott az amerikai Daryl Homer ellen. A magyar vívó négy évvel ezelőtt, a londoni ötkarikás játékokon is a legjobbnak bizonyult.

A Vasas 26 éves vívója a mexikói Julian Ayalát 15-9-re, a fehérorosz Aliakszandr Bujkevicset 15-12-re, a román Tiberiu Dolniceanut 15-10-re, majd a dél-koreai Kim Jung Hvant 15-12 győzte le, a döntőben pedig 15-8-ra verte az amerikai Daryl Homert.  (tovább…)

A harmadik Hosszú-éjszaka – Katinka újabb aranya

2016. augusztus 10. szerda
M4 Sport

A harmadik Hosszú-éjszaka - Katinka újabb aranya

Harmadik versenyszámában, 200 méteres vegyes úszásban is diadalmaskodott Hosszú Katinka, így a magyar csapat negyedik aranyérmét szállította.

Magabiztos versenyzéssel, a futam során végig vezetve, fantasztikus, 2:06:58-as olimpiai rekorddal nyerte Hosszú Katinka a riói olimpia úszóversenyének női 200 méteres vegyes úszás számát.  (tovább…)

Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes

2016. augusztus 10. szerda

M4 Sport

Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.  (tovább…)

Ma 150 éves a budapesti állatkert

2016. augusztus 9. kedd

Csepel.info, Bernicske, zoobudapest.com, manoprogram.hu

Fotó: Bagosi Zoltán

Fotó: Bagosi Zoltán

A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg először a kapuit a nagyközönség előtt. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban az intézmény fennállásának 150. évfordulóját ünnepeljük.

Az idei esztendő tehát jubileumi emlékéve az Állatkert életében, sokféle programmal, rendezvénnyel, eseménnyel. (tovább…)

Születésnapi programokkal készül a 150 éves Állatkert

2016. augusztus 8. hétfő

WeLoveBudapest

Születésnapi programokkal készül a 150 éves Állatkert

A világ egyik legrégebbi állatkertje programokkal és hosszított nyitvatartással ünnepli születésnapját.

A születésnapon, azaz augusztus 9-én kedden az Állatkert a szokásoshoz képest sokkal tovább, egészen este 10-ig tart nyitva, éppen azért, hogy minél többen együtt ünnepelhessenek. A programok öt különböző helyszínen zajlanak majd, reggel 9 órától. Többségük feleleveníti a kert múltját, ezért ne lepődjünk meg, ha korabeli ruhákba öltözött színészek jönnek majd velünk szemben, de lesznek zenés programok, mesekoncertek, bábjáték, bűvészbemutató és sok más érdekesség: Talamba Ütőegyüttes, Bíró Eszter, a Madarak házibuli-zenekar, az „Én állatkertem” címmel színpadi beszélgetésekre is sok kerül Csányi Vilmos etológussal, Dolák-Saly Róberttel és Geszti Péterrel is.

(tovább…)

Július 29. – Strandok Éjszakája 2016

2016. július 29. péntek

furdoszovetseg.hu

Forrás: http://profit7.hu

Július 29-én éjszaka újra kinyitnak a fürdők. Egy holdfényes nyári éjszaka önmagában is romantikus hangulatot biztosít, ám a hazai fürdők és strandok olyan programot kínálnak július 29-én éjszakára, ami a forró nyári napok egyik felejthetetlen élménye lehet azoknak, akik kihasználják a nyitott kapukat az immár hetedik alkalommal megrendezett Strandok Éjszakáján.

A programhoz csatlakozó fürdők száma évről évre növekszik, így a felfrissülni vágyók a fővárosban és az ország számos területén mazsolázhatnak a kínálatból. A lubickoláson kívül a kikapcsolódást és szórakozást igen gazdag paletta biztosítja: aquafitness, lézer-show, retro disco, Ms. és Mr. Strand verseny, éjszakai vízi aerobic, Sumo bajnokság, divatbemutató, koktél-show, különleges masszázsok stb. csak néhány lehetőség a fürdők és strandok egyéni programjai közül. A legtöbb fürdő a Strandok éjszakáján éjfélig, de akár hajnal 2 vagy 4 óráig is nyitva tart. (tovább…)