‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum
2014. július 21. hétfő
Csepel.hu

Összesen tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Szegeden rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.
A vb-n két csepeli sportolóért is szoríthattunk, Papp Cintia és Jankó Zita a női kajak négyes tagjaként bronzérmet szerzett az ifjúsági mezőnyben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. július 21. hétfő
“A margitszigeti Eb pólómeccseit több mint egymillió ember nézi Magyarországon”
Origo.hu, Csepel.info

Impozáns lesz Budapest új ékköve, forrás: MNSK és Origo.hu
Budapesten olyan uszodaegyüttes épül a 2021-es vizes világbajnokságra, amely tökéletesen ki tudja elégíteni egy leendő nyári olimpia igényeit is – jelentette ki Kósa Lajos.
A hét év múlva esedékes vb szervezőbizottságának elnöke a budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy folyik az előkészítő munka, az anyagi források biztosítottak az úszópalota létrehozására a Dagály fürdő mellett.
Vígh László kormánybiztos, az építtető Nemzeti Sportközpontok főigazgatója hozzáfűzte, hogy a közbeszerzési eljárások után a jövő év elején kezdődhet el a megvalósítás, 2016 végére készülhet el a létesítmény, amelyben már lebonyolítható a 2017-es, ugyancsak a magyar fővárosnak odaítélt junior úszó-világbajnokság. (tovább…)
Beküldve a(z) Kormány, Sport, Szabadidő és szórakozás, Vélemény kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. július 21. hétfő
Csepel.hu

Egy kör egy Csepel teherautó platóján, az üllő és a kalapács találkozása és számtalan színes, informatív program repítette vissza az időben azokat a családokat, akik július 19-én, szombaton ellátogattak a Királyerdei Művelődési Házba.
A Királyerdei Művelődési Házban egy napra a kétkezi munka és a mérnöki bravúr került a középpontba. Többek között Csepel teherautók, Pannónia motorkerékpárok, Csepel varrógépek és kerékpárok demonstrálták a 10 órakor kezdődő rendezvényen, hogy a régi idők masinái gyakran lepipálják a modern kor eszközeit, élettartam tekintetében mindenképpen. Ékes bizonyítékokat vonultat fel a Helytörténeti Gyűjtemény Csepel és a gyár című állandó kiállítása is, amely a rendezvény ideje alatt tárt kapukkal fogadta az érdeklődőket. A nagydarab Csepel teherautó pedig nyílt platóval invitálta városnézésre az időutazó felnőtteket és gyerekeket. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Szabadidő és szórakozás, Társadalom, Történelem, Technika kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. július 20. vasárnap
Csepel.hu

Kedves csepeliek!
A tavalyi nagy siker után idén is lesz élménytábor július 21-25-e között (8:00-16:00-óráig) A helyszín idén is a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont (1213 Budapest, Hollandi út 8-10.)
Egy hely, ahol a fiatalok a saját felépített városukban a felnőttek bőrébe bújhatnak és olyan tevékenységekben vehetnek részt, amiket gyermekként nem tehetnének meg.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Oktatás, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. július 18. péntek
Csepel.hu
A tartalomból:
– Felújítják a Kis-Duna-öböl megrongálódott fahídját. A csepeliek egyik kedvenc helye előreláthatólag 3 hét alatt készül el. A továbbiakban a teljes partszakasz világítását is kiépítik: a Kis-Duna-parton a remények szerint így kevesebb lesz a korábban oly sok kárt okozó vandalizmus is.
– Nyár, pancsolás – az apróságok kedvence. Igen ám, de lehet-e medencében fürdőzni az óvodákban kánikula idején? Utánajártunk.
– Drámai pillanatok a Csepel határához legközelebb eső egyik bányatónál, a Kockatónál: egy fuldokló fiatalember segítségért kiabál. Két mentőbúvár veti magát a vízbe, s pár másodperc múlva elérik a szerencsétlenül járt férfit. Szerencsére ez most csak rekonstruált esemény volt, de a bányatavak sok veszélyt rejtenek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Média, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Egy hozzászólás »
2014. július 17. csütörtök
Csepel.hu

Csepel teherautók, Pannóniák, kerékpárok kiállítása a Királyerdei Művelődési háznál.
100 éves körhinta és további gyermekjátékok, interaktív mesterség-bemutatók: kovács, suszter, szabó; kézműves-foglalkozások
Minitúrák Csepel teherautóval
Gasztronómia: sparhelten és gulyáságyúban készült ételek, fánk, rétes és egyéb sütemények, Rizmajer kézműves-sörök, üdítők.
A Helytörténeti Gyűjtemény Csepel és a gyár című kiállítása a rendezvény ideje alatt várja látogatóit!
A részvétel ingyenes!
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. július 17. csütörtök
Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Csepel napján, július 18-án tartandó ünnepi rendezvényeire.
- Helyszín: Szent Imre tér – nagyszínpad
- Program:
- 19 óra: Csepel Díszpolgára és Csepel Örökség díjak átadása – a kitüntetéseket Németh Szilárd, Csepel polgármestere adja át
- 20 óra: Rúzsa Magdolna élő koncert
Szeretettel várjuk Önöket!
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Kultúra, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 34 hozzászólás »
2014. július 14. hétfő
Szurkolói villamossal készült a póló EB-re a BKK
Csepel.info, hatharom.com, Szeretlek Magyarország

Kezdetét vette a 2014-es férfi vízilabda Európa-bajnokság, melyet Budapest rendez. A bajnokságot július 14. és július 27. között játsszák a fővárosban, ahol a szerb válogatott a címvédő, ugyanakkor a tornán komoly esélyekkel szállhat vízbe Horvátország és Montenegró válogatottja, továbbá a házigazda Benedek-legényeket sem szabad lebecsülni.
A nap zárómérkőzésén, 20:30-kor ugrik medencébe a Benedek-csapat, a magyar válogatott első ellenfele a Szirányi Balázzsal felálló Spanyolország lesz. A B csoport erősségének köszönhetően Madaras Norbertéknak kötelező a győzelem, nem csak az első hely, hanem a továbbjutás szempontjából is.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 6 hozzászólás »