Nem egymással, hanem a nincstelenséggel van baja az embereknek
Helyi Téma, Csepel.info
Így mulatnak Kolompárék – Fotó: Hajek Csaba
Megmondja az igazat Kicsi Tyson, akár gengszterrapperként áll a színpadon, akár kávézójában szolgál ki. Szívesen segítene a roma gyerekeknek, de nem hagyják. Közben pedig attól fél, az erőszak eluralkodik az utcákon, mert úgy látja: a cigányoknak elegük van. De a nem cigányoknak is.
– Határozott véleménye van a romaügyekről, amit ki is mond.
– Azt látom: a cigány politikusok feleslegesek, mert nem tudnak semmit tenni. Olyanok kellenének, akik meghallgatják az embereket, megértik, amit mondanak, és tesznek is valamit, mert szívükön viselik a sorsukat. Most hatalmas összegeket emészt fel ez a rendszer, de nem történik semmi. Csak a nagy duma van. (tovább…)