‘Krimi’ kategória archívum

Ékszereket és készpénzt loptak, keresik őket

2017. november 12. vasárnap

POLICE, MR.Gabee, Csepel.info

A csepeli rendőrök a grafikák alapján kérik az állampolgárok segítségét a két férfi azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága 01210/1867/2017. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a két ismeretlen férfi 2017. november 9-én 7 óra 30 perc és 18 óra 30 perc közötti időben két XXI., Csikós utcai lakásba bement és onnan ékszereket és készpénzt lopott el, körülbelül 600 ezer forint értékben.

(tovább…)

13 év börtönt kaptak a szigetszentmiklósi szülők

2017. november 9. csütörtök

Patkánnyal etették és megerőszakolták a gyerekeket

MTI, Origo

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a szülőket a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy megismételt eljárásában szerdán.

A táblabíróság teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely a szabadságvesztés kiszabása mellett 10 évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottakat, valamint megszüntette a szülőknek a három gyermekük feletti szülői felügyeleti jogát”

– mondta Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán. (tovább…)

Már honlapja sincs a Csepel SC-nek

2017. november 6. hétfő

Csepel.info

A Csepel SC Alapítvány egyik látványterve: sportlétesítmények helyett plázát, lakóparkot és idősek otthonát építenének – sport helyett gördeszkázni lehetne, de csak az utcán

“Az oldal karbantartás alatt! Kérjük látogasson vissza később!” – áll a felirat közel fél éve a Csepel SC hivatalos honlapjának helynén – értesült a Csepel.info. A legszomorúbb, hogy ez senkinek sem tűnt fel, az oldal senkinek nem hiányzott.

A Csepel SC Magyarország egyik legsikeresebb sportegyesülete volt fénykorában. A rendkívül értékes ingatlanokkal rendelkező klubot Podolák György MSZP-s parlamenti politikus segítségével, a szintén csepeli és szintén MSZP-s Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkársága idején sikerült kimutyizni egy offshore-cégcsoport kezére – állította már akkor Németh Szilárd képviselő. (tovább…)

Garázdaság a XX. kerületben

2017. november 4. szombat

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Vascsőre hegesztett pengével és karddal támadt haragosára egy testvérpár november 2-án. Mindkét elkövetőt elfogták a készenléti rendőrök.

A rendőröket azért hívták ki 2017. november 2-án délután egy XX. kerületi családi házhoz, mert egy férfi karddal fenyegetőzött. A férfi ott lakó haragosával szóváltásba keveredett, majd egy vascsőre hegesztett pengével felé szúró mozdulatot tett és dulakodni kezdtek, végül megrúgta a sértettet. A támadásban húga mindvégig biztatta, a sértett segítségére siető nőt pedig egy karddal megfenyegette és megrúgta.

(tovább…)

Halálbüntetéssel sújtaná Trump a New York-i terroristát

2017. november 2. csütörtök

MTI, Mandiner

Az elkövető Sayfullo Saipov arra kérte a hatóságokat, hogy kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete lobogóját.

Vádat emeltek szerdán New Yorkban Sayfullo Saipov ellen, aki előző nap Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el. 

(tovább…)

Kigyulladt egy lakás a Kossuth Lajos utcában

2017. november 1. szerda

Csepel.info

Kigyulladt egy lakás szerda este hat óra körül a csepeli Kossuth Lajos utca végén, a Nagy Levinnel szemben – értesült a Csepel.info.

A 8. emeleti lakás erkélye már nagy lánggal égett, amikor olvasónk pár perccel hat óra után lefotózta. Információink szerint az oltást 18:50-re fejezték be a tűzoltók, a katasztrófavédelem honlapján erkélytűzről írtak. (tovább…)

Autókerekedés kapott lángra Csepelen az éjjel

2017. november 1. szerda

Katasztrófavédelem.hu

Tűz volt hajnalban a csepeli LIDL áruházban

Négy habosított vízsugárral oltottak el egy Csepelen kigyulladt autókereskedést a fővárosi hivatásos tűzoltók.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint kedden éjjel  kigyulladt egy autókereskedés Csepelen, a lángok egy száz négyzetméteres szerelőhelyiséget, egy negyven négyzetméter alapterületű kisegítő helyiséget és egy tíz négyzetméteres melléképületet érintettek. (tovább…)

Gyilkosság Csepelen: megölte a barátját, majd feladta magát

2017. október 31. kedd

POLICE, Mr. Gabee, Csepel.info

 

Az 52 éves budapesti P. Ernő 2017. október 30-án 20 óra 30 perc körül bement a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol elmondta, hogy 2017. október 28-án egy Budapest XXI., Ady Endre úti lakásban megölte a 63 éves ismerősét.

A csepeli rendőrök az információt ellenőrizve megjelentek a férfi lakásánál, ahol megtalálták az elhunyt személyt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a helyszíni szemlét és a tényállás feltárását.

Eltűnés miatt keressük Radics Boglárkát

2017. október 24. kedd

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság a 01200/7529/2017. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Radics Boglárka eltűnése ügyében.

A lány 2017. október 24-én XX. kerületi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Radics Boglárka 167 centiméter magas, barna hajú lány, akinek a jobb szemöldöke felett egy régebbi heg látható.

(tovább…)

Veronai busztragédia: a beépített ülések miatt éghettek bent emberek

2017. október 24. kedd

Ripost

A 17 em­ber­éle­tet kö­ve­telő, ma­gyar di­á­kok­kal és kí­sé­rő­ik­kel teli busz terv­rajza és hi­va­ta­los ülés­rendje meg­döb­bentő do­logra vi­lá­gít rá…

A veronai tragédia után mindenki arról beszélt, vajon hányan élték túl, hány diák tudott kimenekülni a lángok martalékából. Kiderült, hogy sajnos 17-en vesztették életüket a buszbalesetben, 25-en pedig megsérültek. Az áldozatok között egy csepeli lány is volt. (tovább…)