‘Önkormányzat’ kategória archívum

Rekordszámú résztvevővel rendezték meg a Házas Hétvégét

2025. december 6. szombat

Csepel.hu

Nagy sikerrel zajlott le a Házas Hétvége mozgalom budapesti közösségének idei rendezvénye, amelyet szombaton tartottak a Radnóti Miklós Művelődési Házban. A rendezvény minden eddiginél több érdeklődőt vonzott: mintegy 150 fő vett részt az eseményen.

A vigasságot Némethi Zsolt és Szatmári Ildikó szervezték, akik évről évre szívvel-lélekkel állítják össze a programot. A résztvevők köszönetüket fejezték ki a szervezők példamutató munkájáért és elkötelezettségükért.

Borbély Lénárd polgármester a rendezvény kapcsán hangsúlyozta: a Házas Hétvége mozgalom minden évben rámutat arra, hogy a házasság ma is erős, megtartó érték, amely közösségben megélve még nagyobb erőt ad a pároknak. A polgármester szerint az emberi lét és az együttélés akkor teljes, ha minél több gyermek vállalására is nyitottak vagyunk – hiszen Európa és a magyar nemzet jövője a következő generációkban rejlik.

Borbély Lénárd a szervezők mellett külön köszönettel illette Majtán Olgát, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Csepel Csoportjának vezetőjét a támogatásért, valamint minden résztvevőt, aki hozzájárult az esemény meghitt és különleges hangulatához.

Csepel.hu

Portrét avattak Csepelen a kerület bátor főjegyzőjének emlékére

2025. december 4. csütörtök

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat a délelőtti órákban leleplezte egykori főjegyzője, dr. Koncz János portréját, amelyet leszármazottjai ajánlottak fel a XXI. kerületnek.

A megemlékezésen részt vett a kerület polgármestere is, aki közösségi oldalán hangsúlyozta: „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen értékes hagyatékot őrizhetünk tovább.” Borbély Lénárd kiemelte, hogy a főjegyző nemcsak szakmai tudásával, hanem emberi és erkölcsi helytállásával is példát mutatott. (tovább…)

Tegnap ünnepelték a fogyatékos emberek világnapját az ÁMK-ban

2025. december 4. csütörtök

Csepel.hu

Idén is nagyszabású rendezvénnyel emlékezett meg a kerület a Fogyatékos Emberek Világnapjáról. A december 3-ai eseményt az ÁMK tornacsarnokában tartották, ahol több száz fogyatékossággal élő résztvevő gyűlt össze, hogy közösen ünnepeljenek.

A rendezvényen Borbély Lénárd polgármester hangsúlyozta: ez a nap nemcsak az ünneplésről szól, hanem figyelmeztetés arról is, hogy minden embernek joga van a teljes élethez, függetlenül attól, milyen nehézségekkel kell megküzdenie. (tovább…)

Új egészségprogram indul a „mozgásrecept” jegyében

2025. december 3. szerda

Csepel.hu

Csepel Önkormányzata hivatalosan együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Életmódorvostani Társasággal, ezzel megnyitva az utat a Mozgás Receptre Program csepeli bevezetése előtt. A kezdeményezés alapgondolata szerint az egészség helyreállítása és megőrzése nemcsak gyógyszerekkel, hanem szakszerű orvosi javaslat alapján, személyre szabott mozgással is támogatható.

A program a helyi sportélet és az alapellátás összefogására épül. A Csepeli Sportsziget Program keretében működő sportegyesületek és a kerület háziorvosai közösen teremtik meg annak lehetőségét, hogy a „mozgásrecepttel” érkezők minél több biztonságos, szervezett sportfoglalkozás közül választhassanak. (tovább…)

Kukából mentett fotók: a Csepeli Úttörőtábor építése

2025. december 2. kedd

Csepel.info

Helytörténeti szempontból értékes fényképek kerültek elő egy kikukázott irodai szeméthalomból. A fotók a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményhez fognak kerülni, előtte azonban pár képet megmutatunk 🙂 

1973 májusában készültek azok az épületek, melyek ötven évig szolgálták a csepelieket. Ekkor készült a fotók nagy része is. Az utolsón nincs dátum: a már elkészült Úttörőtábort mutatja az átadás után – vagy a hetvenes években. (tovább…)

Kukából mentett fotók: így épült a Királyerdei Művelődési Ház

2025. december 1. hétfő

Csepel.info

Helytörténeti szempontból értékes fényképek kerültek elő egy kikukázott irodai szeméthalomból. A fotók a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményhez fognak kerülni, ahol kiderül, valóban egyediek-e. Előtte azonban pár képet megmutatunk, például most a Királyerdei Művelődési Ház építéséről. A képek készítői sajnos nincsenek feltüntetve, ahogy sok esetben a helyszín sincs megadva, és az évszám is csak részben ismert. 

A művelődési ház “Királyerdei Politikai Művelődési és Ifjúsági Központ” néven kezdett épülni 1974-ben, de már Rideg Sándor Művelődési és Ifjúsági Ház néven nyílt meg 1975. május 1-jén. A művelődési ház tervezője Csizmadia Nándorné volt, építésvezetője pedig Tuska András. A fotósorozat itt tekinthető meg(tovább…)

Hamarosan fejlesztések indulnak a Széchenyi István utca – Barcs tér környékén

2025. november 24. hétfő

Csepel.hu

Bejárást tartott Borbély Lénárd polgármester a Széchenyi István utca és a Barcs tér közötti területen, ahol hamarosan átfogó közterület-felújítás kezdődik. A helyszíni szemlén részt vett Majtán Olga és Révész Dániel önkormányzati képviselő is, akik a tervezett munkálatokról, a környezet átalakításáról egyeztettek.

Mint megtudtuk, a teljes útszakasz megújul, az útpályát a felújított járdától egyértelműen elválasztják, a gyalogosátvezetések pedig figyelemfelhívó, új burkolatot kapnak. (tovább…)

Elrajtolt a téli szezon: megnyílt a megújult Csepeli Jégpark

2025. november 22. szombat

Csepel.hu

Tegnap hivatalosan is megkezdődött a téli szezon Csepelen: ünnepélyes keretek között megnyitották a teljesen megújult Csepeli Jégparkot, amely idén minden eddiginél nagyobb, látványosabb és élménydúsabb formában várja a látogatókat.

Már a nyitás első napján benépesült a jégpálya: gyerekek, családok és lelkes korcsolyázók próbálták ki az emeletes koripályát, a hangulatos fényalagutat, valamint a 60 méter hosszú jégfolyosót, amelyek különleges téli hangulatot teremtenek a parkban. (tovább…)

Nyugdíjas táncverseny

2025. november 17. hétfő

Csepel.hu

Hatalmas érdeklődés övezte a Királyerdei Művelődési Házban megrendezett hagyományos Csepeli Senior Táncversenyt. Az egész estét betöltő program nyertesei a közönség, győztesei pedig a táncosok voltak: az idei versenyre nevezett tíz páros összesen húsz táncot mutatott be.

A táncművészekből álló zsűri ítélete alapján a 2025-ös táncverseny első helyezettje a most először induló Rodé Klára – Bedő László párosa lett. A több mint háromórás program igazán tartalmas kikapcsolódást nyújtott: a verseny felfokozott hangulatát a virtuóz módon előadott muzsika és tánc – a nyolctagú Rajkó zenekar fiatal néptáncosokkal közös produkciója, és a Csep’ Jazz Dance formáció junior tánckarának előadása – oldotta.

(tovább…)

Új határidők a bérleti jogviszony rendezésére

2025. november 13. csütörtök

Csepel.hu

A szeptemberi képviselő-testületi ülésen módosították az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérbeadását szabályozó rendeletet. A cél, hogy a bérlakásban élők rendezni tudják jogviszonyukat.

A 2025 nyarán hatályba lépett rendelet világos feltételeket szabott arra, ki, milyen módon és díjszabás mellett jogosult az önkormányzati lakás használatára. A lakók jelentős része azonban nem élt a szerződéskötési vagy átsorolási lehetőséggel. A Rákóczi- Tömb lakóinak kevesebb mint fele, a szerződés nélküli lakáshasználók 20 százaléka, az átsorolt bérlőknek pedig 6 százaléka nyújtott be kérelmet. A módosítás révén új határidők léptek életbe, melyek segíti a bérleti jogviszony tisztázását. „A benyújtandó dokumentumok és az eljárás rendje nem változott, csak a határidők lettek hosszabbak, de ez senkit se bátorítson tétlenségre, az aktivitás, az egyéni felelősség továbbra is meghatározó” – hangsúlyozta Sipos-Tóth István Dr., a Csepeli Ingatlanhasznosítási Nonprofit Kft. (CSIHK) ügyvezetője. (tovább…)