‘Oktatás’ kategória archívum

Balogh Gábor igazgató világjáró körútra indul

2015. november 25. szerda

Balogh Gábor, az Egressy Béni zeneiskola és Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest vezetője világjáró körútra indul december első napjaiban. Körútja során több olyan országba is elmegy, ahol előadást, illetve konferenciát is tart. 

Körútja során találkozik számos zeneművészeti és színművészeti intézmény vezetőivel.

CD-t készít az Egressy két zenekara

2015. november 24. kedd

Az Egressy nagy sikere a III. Regionális Gitárfesztiválon

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola szimfonikus és fúvószenekara közös CD-t készít 215. december elsején délután. 

A zenekart vezényli Tóth Tamás, a Pannon Egyetem és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára, valamint Biller István, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára.

A néma Zsoltika már angolul beszél

2015. november 23. hétfő

A csepeli roma óvodában jártak az újságírók

ATV

nzsab

„Mi nem küldünk el gyereket csak azért, mert nem cigány” – mondja az ország első cigány nemzetiségű óvodájának vezetője, Debre Krisztina, aki édesanyjától, a legendás cigány tanítónőtől vette át a csepeli Majd Megnövök Óvodát. Ide olyan, nagyon szegény gyerekeket vesznek föl, akiket máshol elutasítanak. Az óvoda 1993-as megalapítása óta felnőtt egy nemzedék, amely szintén idehordja a gyermekeit, vagy már óvónőként dolgozik itt, az iskolások meg visszajárnak. Valamit tudnak az itteniek, mert a rendkívüli lemaradással induló gyerekek között az országos átlagot messze meghaladja az iskolaérettek aránya. A Hetek cikke.

„1993-ban az édesanyám, Debre Istvánné Magdi hozta létre ezt az óvodát. Ő tanítónő volt, és azt látta, hogy az iskolában azok a gyerekek, akik hátrányos helyzetből jöttek, rendkívül sok elmaradással küzdenek. (tovább…)

Nagy siker a Kamarazenei estek koncertsorozat második állomásán

2015. november 23. hétfő

Vienna Konservatorium Budapest

Nagy sikerrel rendezte meg a Vienna Konservatorium Budapest az NKA támogatásával a Kamarazenei estek koncertsorozat második eseményét 2015. november 18-án, mely a romantika jegyében zajlott. Az eseményen fellépett Suki András zongoraművész, Dr. Iván Ildikó opera és magánénekművész valamint Zs. Szabó Mária hegedűművész. Az est folyamán közreműködött Tóth Mária és Kozma Kristóf korrepetítorok.

Az eseményen részt vett Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, dramaturg, rendező, illetve Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíciójának vezetője

A Duna TV az Egressyben forgatott

2015. november 20. péntek

20151119_140140

Szerdán forgatott az Egressy Béni Református Művészeti Kozepiskolában a Duna Televízió. Ezúttal Balogh Roland jazz – gitár szakos tanárral készítettek egy filmet intézményünkben.

Nem ez az egyetlen forgatás volt a hónapban,  hiszen az elmúlt hetekben Balázs Józsefről a HBO készített egy dokumentumfilmet.

Álomfejtő rajzok az ÁMK gyermekgalériájában

2015. november 20. péntek

Csepel.hu

egigero7

A rémálmoktól a szép tündérmesékig a való életben megálmodott színpompás rajzok láthatók a Nagy Imre ÁMK és a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériájában. „Az élet álom” címmel nyílt képzőművészeti kiállításon a csepeli és környéki általános iskolások, valamint óvodások mutatkoznak be sokszínű alkotásaikon keresztül.

A tárlatra érkeztek munkák a dömsödi és szigetcsépi Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, Csepelről az Eötvös, Kék, Széchenyi, Vermes általános iskolából és a rendezvénynek teret biztosító művészeti iskolából, valamint a kerületi Zsongás Óvoda és az ÁMK óvoda Delfin és Nyuszi csoportosaitól – tájékoztatta a résztvevőket Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és AMI intézményvezető-helyettese. (tovább…)

Kitüntették Budapest legsportosabb iskoláit – a Kazinczy is a díjazottak között

2015. november 17. kedd

kainczy
A magyar sport nagyjai adták át egykori iskolájuknak a díjakat

A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) és a Főváros közösen tüntette ki azt a 20-20 fővárosi közép- és általános iskolát, amely a 2014/2015. tanévben a legsportosabb intézménynek bizonyult, azaz a legeredményesebben szerepelt a diákolimpiai versenyeken. A 17 000 budapesti diákot megmozgató sportesemény-sorozaton 380 iskola közül 200 intézmény nyerte el a Fővárosi Önkormányzat mintegy 14 millió forint értékű sportszervásárlási támogatását. A legsportosabb 40 iskolát Kőbán Rita, Kásás Zoltán, Dr. Nébald György és Dr. Kamuti Jenő olimpikonok díjazták az ünnepségen.

A Budapesti Diáksport Szövetség a Fővárossal közösen a Városházán, ünnepélyes keretek között díjazta azokat a budapesti iskolákat, amelyek a 2014/2015. tanévben a legjobban szerepeltek a diákolimpiai versenyeken. A 380 részt vevő általános- és középiskola közül a 200 legsportosabb kapott 14 millió forintos sportszervásárlási támogatást, amelyekből 40 iskolának személyesen is gratuláltak az egykori magyar olimpikonok. Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó, Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Dr. Nébald György vívó olimpiai bajnok és Dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó személyesen is köszöntötték egykori iskoláikat a díjazottak között.

(tovább…)

Nicsak, mi épül itt? – Ismét lesz csepeli korcsolyapálya

2015. november 16. hétfő

Csepel.info

korcsolyapalya2015-11-16 12.34.23

2011-ben nyitott először téli jégpályát a csepeli önkormányzat, és ezt a remek ötletet azóta is minden évben ismétlik. Idén azonban új helyszínen korcsolyázhatnak a téli sport szerelmesei: a pályát ugyanis a Szent Imre tér Csepel Művek felőli oldalán építik. Lapunk úgy tudja, hogy a tervek szerint büfé is nyílik a pálya mellett, aki pedig nem csak szomjas lesz, hanem meg is éhezik, az hurkát, kolbászt vagy kürtős kalácsot ehet. 

Az önkormányzat célja továbbra is az, hogy a csepeli fiatalok minél szélesebb kínálatot találjanak a kerületben a sportolásra. A csepeli képviselő testület szeptember 24-én döntött a jégpálya építéséről, és a városatyák akkor elfogadták azt a polgármesteri javaslatot is, hogy a kerület nyújtson be pályázatot három új műfüves futballpálya építésére. Ez a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretében valósulhat meg. Az új focipályák lehetséges helyszínei: a Katona József Általános Iskola udvara, a Nagy Imre ÁMK és a Lajtha László Általános Iskola udvara. (tovább…)

A csepeli Vienna Konservatorium Budapest a Bartók Rádióban

2015. november 16. hétfő

Bartók Rádió

10451321_824758360931379_4772386420989946077_n

Korábban beszámoltunk arról, hogy Gyulai Endre Vienna Konservatorium Budapest klarinét szakos növendékei is felléptek azon a hangversenyen, mely 2015. október 18-án vasárnap rendeztek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az eseményen a Concerto Budapest Kamarazenekar kísérte a fellépőket. A Bartók Rádió ennek a koncertnek az első részét 2015. november 15-én délután adta le a rádióban. A második rész november 22-én 15 órától hallgató ugyanitt.

Aki lemaradt az első részről, ide kattintva meghallgathatja.

III. Továbbtanulási Börze a Nagy Imre ÁMK-ban

2015. november 13. péntek

Csepel.hu

III. Továbbtanulási Börze a Nagy Imre ÁMK-ban

Az előző évek hagyományait folytatva immáron harmadik alkalommal nyújt segítséget a Nagy Imre ÁMK november 12-én kezdődött Továbbtanulási Börzéjével a csepeli általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak. A kétnapos rendezvényre, mely ma délután ér véget, a szülőket is várják. Idén 16 csepeli és közeli kerületek középiskolái, valamint három tanácsadó képviselői adnak tájékoztatást a pályaválasztásban a fiataloknak.

A közművelődés először 2013-ban szervezte meg a börzét, amelyre már több mint ötszáz általános iskolás ellátogatott. „Fontos, egész életükre kiható döntés előtt állnak a diákok, amikor középiskolát választanak” – hangsúlyozta köszöntőjében az eseménynek otthont adó intézmény házigazdája, Tóth Endre intézményvezető.

(tovább…)