‘Történelem’ kategória archívum

Csepel 300 éve egy előadásban

2015. november 7. szombat

Csepel.hu

300

Különleges előadást tartott Vezér Endre amatőr helytörténész kerületünk múltjáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karácsony Sándor utcai fiókkönyvtárában november 6-án. Az est folyamán az érdeklődők betekinthettek a helytörténész hatalmas gyűjteményébe, amely a különféle írásos emlékek mellett számtalan régi fényképet is tartalmaz Csepelről.

Az est első felében a 18. századi összeírások alapján kerületünk legrégebbi családjai nyomába eredt az előadó. Vezér Endre maga is az egyik ilyen család, a Versitz-família leszármazottja – már az 1720-as és az 1728-as úrbéri összeírásokban is találkozni lehet az ősei nevével. Kiderült az is, hogy az 1838-as nagy árvíz után alakult ki a mai Csepel utcaszerkezete, ahol a Templom tér, azaz a Szent Imre tér autóbusz-állomás nélküli része volt a település közepe. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 7.

2015. november 7. szombat

Csepel.hu

d1web

Csepelt északról és délről bekerítették a szovjet csapatok. Budapesten elültek a harcok, pesterzsébetiek mellett már csak itt működtek a fegyveres ellenállók. Az üzletek árukészlete kifogyott, a gyárakban leálltak a gépek, az iskolákban szünetelt a tanítás. A szovjet repülőgépekről géppuskázók rettegésben tartották a csepelieket. A felkelők légvédelmi ágyúkkal és kézifegyverekkel lőtték a támadó gépeket. A végállomásnál felállított légvédelmi löveggel eltaláltak egy IL-28-ast, a gép a kavicsbánya közelében zuhant le, három tagú személyzete életét vesztette.

Későbbi vallomásában Kőrösi Sándor nemzetőrparancsnok így emlékszik vissza: „Visszamentem az Imre térre, ahol újra tapasztaltam a fegyelmezetlenségeket. Körüljártam a lövegeket, és ismét közöltem, hogy elmegyek, és a továbbiakban Buri fog parancsnokolni. A délelőtt folyamán ismét lőtték a légtérben megjelenő repülőgépeket, és 13 óra körül belelőttek egy IL-28 típusú szovjet harci repülőgépbe. A repülőgépre több löveg is tüzet nyitott, köztük a kieg. parancsnokság környékén felállított 37 mm-es könnyű ágyú is.”

Csepel.hu

Szentmisével emlékeztek Szent Imre hercegre

2015. november 6. péntek

Csepel.hu

sztimre6

Szent Imre nap alkalmából megemlékező szentmisét tartottak a belvárosi római katolikus templomban november 5-én. Az egyházi szertartást Kertész Péter és Kispál György plébánosok Harangozó Imre nyugalmazott plébánossal közösen mutatták be Isten házában.

Kertész Péter atya a misén a híveknek arról szólt, hogy azért ezen a napon emlékeznek meg Szent István király fiáról, mert 1083-ban Szent László király november 5-én emeltette fel a herceg testét, ami a szentté avatás egyik fontos része volt. A plébános felhívta figyelmet a templom melletti Árpád-házi királyfiról mintázott szoborra, mely nem csak térdíszítményül szolgál, hanem eszméjét mindenkor tisztelnünk kell. Szent Imre hercegtől bátorságot, alázatot, Isten iránti szeretetet, imádságos lelkületet tanulhatnak az emlékezők – hangsúlyozta a plébános. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 6.

2015. november 6. péntek

Csepel.hu

1956(2)

Amint Bolla Dezső monográfiájából kiderül, a nemzetőrségből szervezett századok irányítását Andi József látta el. Ezen kívül gondoskodott a beszerzett lőszer, robbanóanyag és a tankok felgyújtására biztosított benzin tárolásáról.

A szovjet csapatok átvonulásának megakadályozása céljából elkészítette az utak felrobbantásának tervét, és ennek értelmében éjjel járhatatlanná tették a Kikötő utat és a Gubacsi hídról levezető útvonalat. Major nemzetőrparancsnok utasítására a szovjet harckocsik gyár felőli támadásának megakadályozására vasöntvényekkel megrakott vagonokat vontattak a Csepel Művek 1. sz. kapuja mögé.

Csepel.hu

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 5.

2015. november 5. csütörtök

Csepel.hu

megemlekezes10

A csepeli felkelők vezetői a pesterzsébeti felkelőktől lőszerért cserébe sorozatvetőt kölcsönöztek, mellyel Kőrösi főhadnagy irányításával tűz alá vették a tököli repteret. Kovács Sándor nyugállományú vezérőrnagy, Csepel díszpolgára visszaemlékezéséből:

„Két tüzértiszttől – Torencsáktól és Verbától, akik állítólag a 9318. honi légvédelmi bezrednél teljesítettek szolgálatot – elvettük a fegyverét. Este volt, nemzetőr-igazolványuk nem volt, egyenruhában jöttek, fegyverrel. A járőr behozta őket hozzám, megnéztem az irataikat, s mondtam, reggelig maradjanak. Kérdeztem, mi járatban erre? Azt mondták, Kőrösi Sanyit keresik. Mondtam, hogy ő Csepel központjában van, miért keresik? Egyáltalán, hol voltak eddig? Azt mondták, hogy a laktanyában. De azt szétverték, feleltem. Hazudtak akkor is, és később, a tárgyaláson is. Aztán kiderült: egyikük sem mondott igazat. A Szentmiklósi úton egy üres telken állítottak fel egy egységüktől elhozott 85 milliméteres üteget, amely használhatatlan volt, mert nem volt benne ütőszeg, és a műszereket is leszedték róla. Csak egy ember vigyázott rá. Ez a két hazudós a tárgyaláson azt állította, hogy én osztottam be őket az üteg mellé, hogy ha jöjjenek az oroszok, lőjenek rájuk. Nem volt ítélete egyiknek sem.”

Csepel.hu

November 4-e az ÁMK-ban

2015. november 4. szerda

Csepel.hu

amk3

A forradalom leverésére emlékeztek a Nagy Imre ÁMK diákjai és tanárjai is november 4-én. Az intézmény aulájában kialakított emlékhelyen elhelyezte a megemlékezés koszorúit Fráter Béla csepeli 56-os hős, az önkormányzat részéről Ábel Attila alpolgármester és Pintér Józsefné önkormányzati képviselő, valamint az ÁMK részéről Tóth Endre igazgató és az intézményegység-vezetők.

Az ünnepség után számos érdeklődő diák vette körül Fráter Bélát. A forradalom és szabadságharc csepeli hőse részt vett a Sztálin-szobor lábának átvágásában, történetét érdeklődve hallgatták az ÁMK diákjai. Hamarosan rendhagyó osztályfőnöki óra keretében látogat majd el Béla bácsi az iskolába, és nagyobb közönség előtt fog mesélni a forradalomról. (tovább…)

Emlékezés a szabadságharc leverésére

2015. november 4. szerda

Csepel.hu

megemlekezes12

November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 59. évfordulóján tartott megemlékezést a csepeli önkormányzat a Csepeli Temetőben. A forradalom mártírjainak emléket állító kopjafánál minden jelenlevő elhelyezhette a megemlékezés virágait és mécseseit.

59 éve ezen a napon vonult be a megszálló szovjet hadsereg, hogy vérbe fojtsa a nemzet szabadságharcát. A harcok azonban nem értek véget november 4-én: Csepelen például még majdnem egy hétig tartott az ellenállás. Ezekre a vészterhes időkre emlékezett vissza beszédében Kovács Sándor dandártábornok, az 56-os események egyik csepeli túlélője. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 4.

2015. november 4. szerda

Csepel.hu

csepel1956

A szovjet csapatok hajnali négykor megkezdték a főváros visszafoglalását. A csepeli Nemzeti Bizottság értelmetlennek találta a fegyveres harcot, de a nemzetőrség helyettes vezetője, Buri István mégis megszervezte az ellenállást. Nagyjából négyszáz-ötszáz fiatal munkás fogott fegyvert a magyar szabadságért.

Reggel katonák segítségével öt légvédelmi ágyút bevontattak a Szent Imre térre, és harckész állapotba hozták őket. Kiépítették Csepel központjának védelmét: a Tanácsház téren három löveget és egy légvédelmi puskát állítottak fel, egy-egy ágyú jutott az Ady Endre útra és a HÉV végállomásra, a fatelephez. Kora délután szovjet páncélosok vonultak át a Tanácsház téren, majd miután újabb és újabb páncélosok jelentek meg, a felkelők tűzparancsot kértek. A légvédelmi ágyúk egy tankot és egy páncélkocsit kilőttek, az égő ruhában menekülő szovjet katonákat a forradalmárok lelőtték. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 3.

2015. november 3. kedd

Csepel.hu

1956 fotó3

A gyári munkástanács döntött, és felfüggesztették a sztrájkot. Időközben a forradalmi események tragikus fordulatot vettek: a szovjet csapatok több ezer járműből álló konvoja a főváros felé közeledett. Ezen a napon tartóztatták le Maléter Pált és társait Tökölön. Miután az a hír terjedt el, hogy Csepelen lőnek, a Malinyin tábornok vezette szovjet delegáció más úton jutott el Tökölre.

Kotroczó Vince egykori csepeli diák emlékezik: „Malétert és társait egy tárgyalás közben letartóztatták Tökölön. Anyám kikísért a kapuba – egyébként sosem tette – s ott állt, amíg láthattam. Arra jött egy dzsip, fiatalok ültek benne. Leintettem őket, s felugrottam. „Mit csináltok?” – kérdeztem. „Kézigránátot élesítünk” – jött a válasz. „Megpróbálhatom én is?” „Hát, persze!” És megmutatták, hogyan kell. Nem mentünk a főúton, inkább a Kossuth Lajos utca felé kerültünk. Közben megtanultam, hogyan kell összerakni és eldobni egy kézigránátot. Nem volt bonyolult. Mire az Imre térre értünk, már alig bírtam lépni, annyi éles kézigránát volt nálam. A téren az egyik fiú nyakában két karabély volt, az egyiket elkértem, egyszerre úgysem tud kettővel lőni, ő viszont kézigránátokat kért cserébe.” (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 2.

2015. november 2. hétfő

Csepel.hu

1956lessing10

A csepeli szempontból eseménytelen napon szervezéssel telt az idő forradalmár körökben. A gyárakban a munkástanácsok, a lakóterületeken a nemzeti bizottságok bajlódtak feladatkörük tisztázásával.

Csepelen megalakult a Forradalmi Ifjúsági Szövetség is. A nemzetőrség tagjai pedig megelégelték a Nemzeti Bizottság tagjának is megválasztott idős Szente Károly és fia, Szente István szélsőséges magatartását, és mindkettőjüket letartóztatták. (tovább…)