Csepel.info
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Mesék szárnyain” című kiállításának megnyitójára.
Bemutatkoznak: Szerémi Lotti tanárnő tanítványai (tovább…)
Csepel.info
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Mesék szárnyain” című kiállításának megnyitójára.
Bemutatkoznak: Szerémi Lotti tanárnő tanítványai (tovább…)
A Csepeli Munkásotthon bérlet keretében tűzi műsorára a Mikulás manói című előadást.
Igazi Mikulkásváró történet, melyben egy édes kislány szeretett, kedves mesehősökkel álmodik, akik csak neki énekelnek, táncolnak, mókáznak…A varázslatos álom utáni reggelen persze megérkezik a Mikulás ajándékokkal a puttonyában és szeretettel a szívében…
Mandiner
A német cég Szlovákiában már nincs oda annyira a multikultiért, inkább a kisebbségek elnyomásában segít – írják annak a Facebook-közösségnek a létrehozói, amely bojkottra szólít a Deichmann ellen. A cég somorjai üzletéből elbocsátottak egy alkalmazottat, mert magyarul köszöntötte és szolgálta ki a magyar vásárlókat. „Miért nem látjuk az Amnesty International szóvivőjét, ahogy kiáll az elnyomott kisebbségek mellett?” – teszik föl a kérdést.
A Deichmann bojkottjára szólít fel egy szerdán alapított Facebook-közösség, miután a cég somorjai üzletéből elbocsátották azt a magyar eladólányt, aki a magyar vásárlókat magyarul köszöntötte és szolgálta ki, a szlovákokat pedig szlovákul. Amint arról aFelvidék.ma nyomán a Mandiner is beszámolt, a Deichmann szlovák menedzsere azzal indokolta döntését, hogy miután belép valaki a boltba, nem köszönhet az eladó automatikusan magyarul, csakis szlovákul. (tovább…)
Csepel.info
Szeretettel hívjuk, várjuk kedves vendégeinket az Ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra és A Királyerdei Római Katolikus Egyházközség Története I. 1939–1955 című kötet bemutatására
Időpont: 2015. november 28. 16:00
Helyszín: Erdei Éva Galéria (1213 Budapest, Kondor utca 29.)
Vienna Konservatorium Budapest
Nagy sikerrel rendezte meg a Vienna Konservatorium Budapest az NKA támogatásával a Kamarazenei estek koncertsorozat második eseményét 2015. november 18-án, mely a romantika jegyében zajlott. Az eseményen fellépett Suki András zongoraművész, Dr. Iván Ildikó opera és magánénekművész valamint Zs. Szabó Mária hegedűművész. Az est folyamán közreműködött Tóth Mária és Kozma Kristóf korrepetítorok.
Az eseményen részt vett Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, dramaturg, rendező, illetve Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíciójának vezetője
WIKI, Mr.Gabee
Törőcsik Mari 1935. november 23. sületett Pély-en, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Törőcsik Mari a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is. Középiskolába a Sancta Maria Általános Iskola és Leánygimnáziumba járt Egerben. 1954 és 1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt. Születési neve Törőcsik Marián.[3] Ehelyett a Törőcsik Mariann nevet használta, de Fábri Zoltán kérése után, Krencsey Marianne javaslatára „Mari” lett, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék a nevét és hogy ne keverjék őket össze. (Krencseyvel 1957-től kezdve több filmben játszottak együtt). 1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Színházi kiugrására 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékotIglódi István rendezte, a játszótárs Sztankay István volt. Igazi színházi revelációt jelentett mind a „nagyérdemű”, mind a szakma körében. (tovább…)
CSMOA
A Csepeli Munkásotthon műsorára tűzi Ifjúsági bérlet keretében a Bubamara című előadást 2015. november 19-én 13 órától.
A józsefvárosi gimnázium házi színpada máskor is vonzza a fiatalokat, de most különösen sokan gyűltek össze: az új darab szeplőit válogatja ki a színjátszókör vezetője…. Sára is jelentkezik Júlia szerepére, ám amikor fellép a színpadra, a hátába fúródik egy halk megjegyzés: „Júlia fehér volt…” Már nem is tud megszólalni, sebzetten botorkál ki a teremből. Legszívesebben lemosná magáról a bőrszínével együtt a nevét is, mindkettőt: a Sárát, amit a cigányok védőszentjéről kapott, s a másikat még inkább… Bubamara. Katicabogár. Micsoda ostoba név! S milyen szeretettel tudja mondani mégis az anyja meg az egész család… A család, akik miatt évek óta annyi bántás éri. Mert „mások”. S hát lehet-e vigasz, hogy tengerkék szemével oly áhítattal nézi őt az a jóképű fiú a negyedikből… Szerethet-e cigánylány fehér fiút? S ha igen, vajon mit szól ehhez a fiú anyja, az a márványbőrű szépasszony? És mit szólnak a lányok, ha mégis ő kapja a szerepet? Aztán ott van még a bátyja, akinek zenekara van, folyton cigánydalokat énekel, és akit meg éppen az dühít, hogy Sára-Bubamarát képesek megtörni ezek a nagyképű fehérbőrűek… Már csak egy kérdés maradt. Tudunk-e, képesek vagyunk-e élni – mi több: szeretetben élni – egymás mellett? „Nem hiszek a másságban – városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány – cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van.” /Gyurkovics Tibor
CSMOA
A Párizsi éjszakák című előadást tűzi műsorára a Csepeli Munkásotthon 2015. november 18-án 19:00 perces kezdettel.
A párizsi éjszakák számtalan szenvedélyes szerelemről mesélhetnek…! A mi történetünk Nicol és Éric sorsa. Két egyszerű kis ember a monmartre-i bohémok között, szegényesen, boldogságban él, ám kiderül valami ami szétrobbantja a harmóniát. Vad féltékenység, egymást gyötrő és öngyötrő indulatok kavarognak. A párizsi éjszakai élet pikáns erotikája, a mulatók könnyelmű, de segítőkész alakjai még fokozzák akarva-akaratlanul a zavaros eseményeket. Mindez kalandos humorral átszőve, fülbemászó dallamokkal, látványos táncok varázslatával olyan élmény, mintha a néző turista lenne Párizsban.
Csepel.hu
Egy átlagos napon a Nagy Imre ÁMK előterét délután négy körül elárasztják a gyermekükért érkező szülők. November 13. azonban nem tartozott az átlagos napok közé: az aulában az Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar zenélt elsősorban a gyerekeknek, de előadásuk a szülők számára is élvezetes volt. Péntek János karmester hagyományt szeretne teremteni – célja, hogy minden csepeli általános iskolás megismerkedjen a zenekarban használt hangszerekkel.
Az előadást Bánó György, a zenekar egyik tagja tette még érdekesebbé. Az egyes számokat nem csupán felkonferálta, hanem érdekes zene- és hangszertörténeti előadást is tartott, valamint kérdéseivel a gyereket is bevonta a műsorba. A zenekar fellépését elsősorban alsó tagozatosok hallgatták, akik nagyon élvezték a zenét – a zene ritmusára tapsoltak, táncoltak, teljesen felszabadultak. (tovább…)