‘Közlekedés’ kategória archívum

Frontális ütközés a Csepeli úton

2015. január 9. péntek

Csepel.hu

baleset01

Súlyos baleset történt a Csepeli úton ma reggel 8 óra 8 perckor, amelynek következtében egy személygépkocsi frontálisan összeütközött egy Csepelről Szigetszentmiklós felé haladó sárga autóbusznak. Az első jelentések szerint az autóbusz utasai nem sérültek meg, de a személygépkocsi vezetőjét kórházba kellett szállítani.

A baleset előzménye az volt, hogy egy Szigetszentmiklós felől Csepelre haladó sárga autóbusz éppen megállt a két városrész határánál lévő megállóban, mire a járművek folyamatosan kezdték megelőzni. Egy személygépkocsi azonban rosszul mérte fel a távolságot, előzés közben megcsúszott, és nekiütközött egy szemből jövő, Szigetszentmiklós felé tartó sárga autóbusznak. A frontális ütközést már nem tudták elkerülni. A vétkes járművezető súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés valószínűleg egész délelőtt tart, a Csepeli utat teljesen lezárták. A rendőrség a balesetet pontosan tudja rekonstruálni, mert éppen ezen a helyen áll az egyik rendszámfelismerő kamera, amely rögzítette az eseményeket. (tovább…)

Baleset történt a Csepeli úton

2015. január 9. péntek
Police.hu
csepeliut
Egy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze, a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 9-én 8 óra 10 perc körüli időben Budapesten, a Csepeli út és az Almafa utca kereszteződésének közelében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi összeütközött egy utasokat szállító távolsági autóbusszal. A balesetben az autó vezetője és a busz egyik utasa megsérült. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, kerülni a II. Rákóczi Ferenc úton keresztül lehet.

Police.hu

Baleset a II. Rákóczi Ferenc úton

2015. január 8. csütörtök

Csepel.info

A WAZE online térképe is megerősíti a baleset tényét.

A WAZE online térképe is megerősíti a baleset tényét.

A II. Rákóczi Ferenc úton a Tejút utcánál baleset történt. A baleset következtében mindkét irányban torlódás nehezíti az előrejutást. A BKK járataiban menetidő növekedés előfordulhat.

Traffipax a Rákóczi Ferenc úton

2015. január 7. szerda

Mr. Gabee

Traffipax várható Csepelen

Mr  Gabee imént eljutott közleményéből kiderül, hogy traffipax készülékkel ellátott Opel Astra méri a sebességet a II. Rákóczi Ferenc úton a Stop autósiskolánál.

Bűvös számhoz ért a benzinár

2015. január 7. szerda

INDEX

Csökken az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 332-333 forintra, a gázolajé 354-355 forintra mérséklődött.

A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin árát 3 forinttal, a gázolajét pedig bruttó 2 forinttal emelte. (tovább…)

60 éves lenne a Csepel Autógyár – videó!

2015. január 6. kedd

DV TV

60 éves lenne a Csepel Autógyár

A Csepel Autógyár 60. születésnapi kiállításán készítették ezt a kis tudósítást.

Rossz hír a szabálytalankodóknak: napokon belül jönnek a mindent látó traffipaxok

2015. január 5. hétfő

Inforadio.hu, Csepel.info

Az InfoRádió úgy tudja, hogy már tesztelik a rendőrök az új sebességmérőket. A traffipaxok várhatóan már januárban kikerülnek az utakra. Az új eszközökkel nemcsak sebességet tudnak majd mérni a rendőrök, hanem képesek lesznek figyelni a szabálytalan sávváltást, a buszsáv jogszerűtlen használatát, a tiloson áthajtást, de akár a biztonsági öv használatának elmulasztását is pontosan dokumentálni tudják. 

Tavaly májusban két cég nyerte meg az Országos Rendőr-főkapitányság traffipaxtenderét. A rendőrség 160 sebességmérő berendezést vásárolt. Ezek mobil eszközök de a rendőrség több száz fix telepítésű eszköz beszerzését is tervezi. A Csepel.info utánajárt: a rendőrség még nem tette közzé a januári sebesség-ellenőrzések nyilvános időpontjait. Amint ez ismertté válik, azt mi is közölni fogjuk, de addig és az után is számíthatunk az előre nem bejelentett traffipaxokra. (tovább…)

Rendőrt hívtak egy 148-as buszhoz

2015. január 2. péntek

Mr.Gabee, Csepel.info

148-as-busz-wikipedia1

Mr. Gabee információi szerint rendőrök helyszínelnek jelen pillanatban Csepelen, a 148-as autóbusz Nyárfás utcai megállójánál egy CNG-s járműnél.

Akinek bővebb információja van az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumban.

csepel.info

Terelve közlekedik az éjjel a 979-es busz

2015. január 2. péntek

BKK, Csepel.info

979

 

2015 január 02., péntek 9:00-tól – január 03., 00:00-ig a 979-es éjszakai járat közlekedése rendezvény miatt az alábbiak szerint módosul: nem érinti Bajcsy-Zsilinszky út M, Opera M, Oktogon M, Vörösmarty utca M megállót.

Az autóbuszok a Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Izabella utca útvonalra terelve közlekednek. Ideiglenes megállók: Szent István Bazilika, Arany János utca M, Báthory utca (a 9-es busz megállói), Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca), Ferdinánd híd (Izabella utca) trolimegállók, ezen felül az észak-pesti végállomások felé Andrássy út (Vörösmarty utca M) az Izabella utcában, illetve Buda és Csepel felé ezzel szemben létesülő ideiglenes megálló.

Január 1-én jön az éves megyei matrica

2014. december 31. szerda

444, Ematrica.autopalya.hu

M0-ás autópálya körgyűrű Budapest körul (Forrás: BKK)

2015. január 1-től a vonatkozó kormányrendelet értelmében fizetős lesz az M0-ás, emellett a Budapestre bevezető autópályák eddig ingyenes szakaszai, illetve az egyes településeket elkerülő, eddig ingyenes autópálya-szakaszok, kivéve a Megyeri hidat és az oda vezető utakat.

Ezen kívül két fontos dolog változik: egyrészt már az autópályára felhajtáskor meg kell lennie a matricának, vagyis nem lehet azzal időt spórolni, hogy fizetés nélkül felhajt az ember, és valamikor később, már a pályán, de még aznap megveszi sms-ben vagy egy benzinkútnál a matricát. (tovább…)