NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 27.

2015. október 27.

Csepel.hu

1956-foto

Komoly harc bontakozott ki a Csepel Műveknél. A gyári őrség megakadályozta, hogy a tömeg betörjön, és bár délután két óra után a felkelők majdnem elfoglalták a gyárat, erősítés érkezett negyven ÁVH-tiszt és egy gépkocsizó gyalogsági katonák személyében.

Éjfélre visszafoglalták a forradalmároktól a rendőrség épületét is, hetven embert foglyul ejtettek. Közben ketten is életüket veszítették, egyikük Kupper Béla százados, másikuk egy munkáját végző mentős. Dr. Ulbing István így emlékszik vissza a csepeli eseményekre: „Valaki szerzett a tanácstól egy névsort a sokgyermekes családok névsorával. Kihirdettük, hogy nekik osztunk csomagot. Kellett hozzá papír, spárga, emberek, akik csomagolnak. Természetesen lett ez is, az is. Mikor a harcok szüneteltek, később is osztottunk csomagokat, napokon keresztül. Hosszú sorban álltak a bejárat előtt az emberek. Voltak tumultuózus jelenetek is, néha attól kellett tartani, hogy a sorban álló terhes asszonyok fognak szülni… Özönlött az adomány. Az egyik nap birkanyáj bégetett, másnap libák gágogtak a tornaterem öltözőjében, máskor teherautónyi hal tornyosult a fürdőben. És jött a segítség. Ha birkát hoztak, hentesek vágták, és húst osztottunk. Ha gyümölcs, csokoládé vagy ruhanemű volt raktáron, akkor ez került a csomagokba.”

Csepel.hu

9 évé hagyott itt minket Gregor József

2015. október 27.

WIKI, Mr.Gabee

gregor

9 évvel ezelőtt ezen a napon hagyott itt minket Gregor József (Rákosliget, 1940. augusztus 8. – Szeged, 2006. október 27.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (basszus), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Gregor József vegyésznek készült, de terveibe beleszólt az 1956-os forradalom. Nem akart énekes lenni, de tíz éven át tanult hegedülni. Énekére a rákosligeti katolikus templomban figyelt fel egy zenetanár, amikor Gregor a disszidált kántor helyett énekelt. 1957. február 5-én felvételizett a konzervatóriumba. 1957 és 1959 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulója, de tanulmányait három év után félbehagyta. Folytatás »

Magunkkal hoztuk

2015. október 27.

Csepeli Nyugdíjas Klub

Az Egressy nagy sikere a III. Regionális Gitárfesztiválon

2015. október 30-án Magunkkal hoztuk címmel szemelvényeket láthatunk a csepeli polgárok zenéjéből Csepelen a Kossuth Lajos utca 115-ös szám alatt található nyugdíjas klubban. Az koncert 16 órakor kezdődik.

Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges, melyre a belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Csepeli ősz: Kis-Duna parti panorámakép

2015. október 27.

Csepel.info

Kisduna_reszlet_2015-10-27

A napos időnek köszönhetően az ősz legszebb napjai vannak most Csepelen. Az itt látható képrészletet Ábel Attila alpolgármester kedden reggel készített panorámaképéből vágtuk ki.

Hamarosan fénykép-sorozatot mutatunk be Csepel 2015-ös őszéről. Akinek vannak szép képei, és szeretné a Csepel.info galériájában viszontlátni, nyugodtan küldje el nekünk a Csepel.info@gmail.com e-mail címre! Addig is, az alábbiakban megnézhetik a reggeli panorámaképet (a nagyításhoz a képre kell kattintani): Folytatás »

November közepéig zajlanak a földútjavítási munkálatok Csepelen

2015. október 27.

Csepeli Városgazda

Forrás: Városgazda

Forrás: Városgazda

Az esős idő miatt több napra fel kellett függeszteni a földútjavítási munkát, mert a felázott földúton nem tudnak dolgozni a nagy munkagépek (útgyalu és JCB), a nedves felületet nem tudja a henger megfelelően tömöríteni.

 A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Útkarbantartási csoportja eredetileg október végéig tervezte a földútjavítási munkálatok befejezését, de az időjárási viszonyok miatt ez az időpont kitolódik november közepéig.

Elhagytak egy rendszámot

2015. október 27.

Csepel.info

A kép illusztráció

Olvasónktól kapott információk szerint elhagytak egy LAJ-317-es rendszámot a belváros és Szigetszentmiklós útvonalon.

Aki esetleg tudja, hogy hol találja meg tulajdonosa, jelezheti a debtam73@gmail.com e-mail címen.

Baba-mama klub a Csiliben

2015. október 27.

Csili

20.csili_mk

2015. október 30-án az otthoni balesetek megelőzéséről tart előadást Hargitai Ági védőnő és klubvezető a Csili Művelődési Központban (1201 Budapest Nagy Győry István út 4-6.). Az esemény mottója: ha megtörtént mit tegyünk?

A szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.

2017 nyarától nincs több roamingdíj

2015. október 27.

INDEX

telefon

Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, írja az MTI.

A roamingdíjak két fázisban tűnnek el.

  1. 2016. április 30-tól egy perc beszélgetés és egy megabyte adatforgalom után legfeljebb öt centet számolhatnak majd fel a szolgáltatók, SMS-enként pedig legfeljebb két cent lehet a roamingdíj.
  2. Ezek a díjak pedig 2017. június 15-én végleg eltűnnek.

Folytatás »

Képviselő-testületi ülés október 29-én

2015. október 27.

csepeli_onkormanyzat madártávlatból wikipedia.org

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. október 29-én 17.00 órai kezdettel  rendes ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.).

A meghívó elérhető ide kattintva

 

Német belügyi szervek lázadnak Merkel ellen

2015. október 26.

Merkel: nagyobb szigor kell a védelemre nem szoruló menekültek hazaszállításához

MTI, Pesti Srácok

Német belügyi szervek lázadnak Merkel ellen

Németország nem bír több migránst, pedig még hatmillióan mennének

Német biztonsági szervek belső ellenállása formálódik Angela Merkel bevándorláspolitikája ellen – tudta meg a Welt am Sonntag című német napilap. A szervek rendkívül veszélyesnek tartják a német kormány menekültügyi hozzáállását, és annak belbiztonsági következményeit.

A Lázadás Merkel ellen? című cikkben a név nélkül nyilatkozó, magas beosztású kormánytisztviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy instabilitást okozhat a menedékkérők tömeges beáramlása, s emiatt masszív ellenállás formálódik a belügyi hivatalokban. A tisztviselő szerint aggodalomra adhat okot, hogy a társadalom radikalizálódni fog a ráerőltetett bevándorláspolitika miatt, és a polgári középréteg elfordul a német alkotmányos berendezkedéstől. Folytatás »