Megnyílt a VIII. Csepel-szigeti és dél-psti biennále

2015. november 7.

Csepel.hu

biennale2

A természethű képektől az új trendekig láthatók alkotások a nyolcadik alkalommal megrendezett Csepel-szigeti és dél-pesti regionális képző- és iparművészeti biennálén, amely a Nagy Imre ÁMK Galériájában november 6-án nyílt meg. A 45 alkotó kiállított 57 munkája közül Insula Danubii – Insula Magna Biennále díjat adott át Ábel Attila alpolgármester Beretvás Csanád szobrászművésznek, Gulyás Anna képzőművésznek, Sztadky Margit festőművésznek és Sz. Varga Irén képzőművésznek. A csepeli és a régióban élő művészek remekműveit Sipos Endre festőművész, művészeti író zsűrizte.

A legelső biennálét 2001-ben rendezték meg az akkori intézményvezető Feith Bence és a Csepeli Alkotó Fórum elnöke, Erdey Kvasznay Éva ötletéből – tájékoztatta a résztvevőket Hollné Farkas Enikő, a kiállítás egyik rendezője. Beszédében hangsúlyozta: a kiállítással a legfontosabb célunk, hogy erősítsük a művészekben a lokálpatrióta szemléletmódot, érzelmileg is támogassuk kötődésüket, kapcsolatukat a térség kulturális életéhez, szűkebb pátriárkájukhoz. Folytatás »

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 7.

2015. november 7.

Csepel.hu

d1web

Csepelt északról és délről bekerítették a szovjet csapatok. Budapesten elültek a harcok, pesterzsébetiek mellett már csak itt működtek a fegyveres ellenállók. Az üzletek árukészlete kifogyott, a gyárakban leálltak a gépek, az iskolákban szünetelt a tanítás. A szovjet repülőgépekről géppuskázók rettegésben tartották a csepelieket. A felkelők légvédelmi ágyúkkal és kézifegyverekkel lőtték a támadó gépeket. A végállomásnál felállított légvédelmi löveggel eltaláltak egy IL-28-ast, a gép a kavicsbánya közelében zuhant le, három tagú személyzete életét vesztette.

Későbbi vallomásában Kőrösi Sándor nemzetőrparancsnok így emlékszik vissza: „Visszamentem az Imre térre, ahol újra tapasztaltam a fegyelmezetlenségeket. Körüljártam a lövegeket, és ismét közöltem, hogy elmegyek, és a továbbiakban Buri fog parancsnokolni. A délelőtt folyamán ismét lőtték a légtérben megjelenő repülőgépeket, és 13 óra körül belelőttek egy IL-28 típusú szovjet harci repülőgépbe. A repülőgépre több löveg is tüzet nyitott, köztük a kieg. parancsnokság környékén felállított 37 mm-es könnyű ágyú is.”

Csepel.hu

Tájékoztatás a budapesti levegő szennyezettségről –  a riasztási fokozat elrendeléséről Budapesten

2015. november 7.

Budapest.hu

szmog_640

A forgalomkorlátozással – a legszennyezőbb, fekete matricás autók közlekedési tilalmával – járó intézkedés vasárnap reggel 6 órától érvényes, majd – további intézkedésig – minden nap 6 órától 22 óráig tart.

A feketematricás autók közlekedési tilalmával járó intézkedés csak akkor nem fog életbe lépni, ha a szombati nap eredményei alapján – egy jelentős javulás eredményeképp – nem lenne indokolt a riasztási fokozat vasárnap hajnali fenntartása, ami a szombati eredmények vasárnap hajnali értékelése alapján fog kiderülni, akkor is figyelembe véve a mérési eredményeken túl az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzéseit is. Folytatás »

Népvándorlás: Svédország megtelt

2015. november 6.

Mandiner.hu

stvmigr01

Már a migránsok is tiltakoztak az ellátásuk miatt

Nem tudja többé garantálni Svédország, hogy minden migránsnak jut szálláshely – közölte a svéd migrációs miniszter csütörtökön. A svéd kormány arra kéri az Észak-Németországban tartózkodó migránsokat, hogy maradjanak ott.

„Nagyon drámai helyzetben vagyunk, ami még drámaibb lett az elmúlt napokban. Az elmúlt héten csökkent a migránsok száma, de az elmúlt napokban újra nőtt a számuk”– nyilatkozta Morgan Johansson svéd migrációs miniszter. A politikus elmondta: Svédország nem tudja többé garantálni, hogy minden migránsnak jut egy szálláshely. Johansson szerint a Svédországba érkező menedékkérők száma nagyobb ütemben nő, mint a menedékhelyeké. A németországi Rostockból kétezer migráns akar átkompozni Svédországba, ez új napi rekordot jelentene. Folytatás »

Műszaki hiba: újraindult a csepeli HÉV

2015. november 6.

Csepel.info

Teljesen leállt a Boráros tér felé a HÉV-közlekedés pénteken reggel 8 óra előtt. A hibát két órán belül elhárították, tíz előtt nem sokkal újraindult a közlekedés.

Felsővezeték-szakadás vagy áramszünet lehetett a leállás oka, információink szerint sorban álltnak a szerelvények a Weiss Manfréd út mellett. A BKK elindította a hiba elhárításáig HÉV-pótló autóbuszokat indított.

MEGHÍVÓ

2015. november 6.

Együtt

12208169_894912167271999_150559078_n

Terelik a 38/138-as buszt

2015. november 6.

BKK info

Társadalmi egyeztetés - A Csepeli Fürdő autóbuszos kiszolgálásának módosítása

A Bkk információi szerint a 38-as, 138-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Csepel hév végállomason található megállóját.

Aki tudja, hogy mi történt, írja meg a fórumba.

I. Kolonics György Alapítványi tábor

2015. november 6.

Kolonics György Alapítvány

Forrás: Kolonics György Alapítvány

Forrás: Kolonics György Alapítvány

Egy héten át uralták a kenusok a Ráckevei-Dunaág csepeli szakaszát! Hiszen első alkalommal került megrendezésre az alapítvány edzőtabora, ahol a legfiatalabb kenus 15 éves volt a legidősebb pedig 27. Elsősorban nem a teljesítménynövelés volt a cél, hanem megismertetni a fiatalokat a régi időkben kialakult kenus eszmékkel, hagyományokkal.

Természetesen a munkáról sem feledkeztünk meg, edzéseket vezényelte Pulai Imre, Horváth Csaba, Hüttner Csaba talakoztak a srácok Zala Györggyel és zárásképpen Wichmann Tamás vendégül látta a csapatot és tartott egy kisebb Kenus Misét.

Szentmisével emlékeztek Szent Imre hercegre

2015. november 6.

Csepel.hu

sztimre6

Szent Imre nap alkalmából megemlékező szentmisét tartottak a belvárosi római katolikus templomban november 5-én. Az egyházi szertartást Kertész Péter és Kispál György plébánosok Harangozó Imre nyugalmazott plébánossal közösen mutatták be Isten házában.

Kertész Péter atya a misén a híveknek arról szólt, hogy azért ezen a napon emlékeznek meg Szent István király fiáról, mert 1083-ban Szent László király november 5-én emeltette fel a herceg testét, ami a szentté avatás egyik fontos része volt. A plébános felhívta figyelmet a templom melletti Árpád-házi királyfiról mintázott szoborra, mely nem csak térdíszítményül szolgál, hanem eszméjét mindenkor tisztelnünk kell. Szent Imre hercegtől bátorságot, alázatot, Isten iránti szeretetet, imádságos lelkületet tanulhatnak az emlékezők – hangsúlyozta a plébános. Folytatás »

Megszűnt az útszűkület a Károli Gáspár utcában

2015. november 6.

BKK, Mr.Gabee, csepel.info

20151106_073723

Fotó: Mr Gabee

A BKK térképéről lekerült az az út szűkület ábra, mely a Károli Gáspár utca Táncsics Mihály utca és a Kossuth Lajos utca között volt. 

Ahogy korábban beszámoltunk róla Csepelen a Károli Gáspár utcában a Kossuth Lajos utca és a Táncsics Mihály utca között félpályás lezárásra kell számítani közműmunkák miatt.