Brutálisan hozta Peter Sramek Zámbó Jimmyt

2015. november 16.

BLIKK

Klikk a képre a videó megtekintéséhez

Klikk a képre a videó megtekintéséhez

Nem véletlenül hívják a szlovák Jimmynek Peter Srameket. A Sztárban sztár versenyéből ezen a héten Wolf Kati esett ki. A Rising Star előtt Jimmy-dalokkal vált népszerűvé a szlovák énekes, Peter Srámek, akinek teljesült az álmas: a Sztárban sztárban című műsorban példaképe, Jimmy bőrébe bújhatott.

Az átváltozás elképesztőre sikerült, Srámek pedig magára ölthette a Király eredeti ruháját. Peter a műsorban elmondta, annyira szereti Jimmyt, hogy legszívesebben így beöltözve, maszkkal menne haza. A hangi hasonlóság pedig korábban még Zámbó Árpynak is feltűnt, olyannyira, hogy már négy évvel ezelőtt kitalálta, hogy sztárt csinál a fiúból. Az énekeseknek ezúttal két egyéni produkcióban kellett bizonyítania, a sereghajtók ezúttal Wolf Kati és Csobot Adél voltak, a nézők pedig úgy döntöttek, hogy Wolf Kati nem folytathatja a versenyt.

Nicsak, mi épül itt? – Ismét lesz csepeli korcsolyapálya

2015. november 16.

Csepel.info

korcsolyapalya2015-11-16 12.34.23

2011-ben nyitott először téli jégpályát a csepeli önkormányzat, és ezt a remek ötletet azóta is minden évben ismétlik. Idén azonban új helyszínen korcsolyázhatnak a téli sport szerelmesei: a pályát ugyanis a Szent Imre tér Csepel Művek felőli oldalán építik. Lapunk úgy tudja, hogy a tervek szerint büfé is nyílik a pálya mellett, aki pedig nem csak szomjas lesz, hanem meg is éhezik, az hurkát, kolbászt vagy kürtős kalácsot ehet. 

Az önkormányzat célja továbbra is az, hogy a csepeli fiatalok minél szélesebb kínálatot találjanak a kerületben a sportolásra. A csepeli képviselő testület szeptember 24-én döntött a jégpálya építéséről, és a városatyák akkor elfogadták azt a polgármesteri javaslatot is, hogy a kerület nyújtson be pályázatot három új műfüves futballpálya építésére. Ez a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretében valósulhat meg. Az új focipályák lehetséges helyszínei: a Katona József Általános Iskola udvara, a Nagy Imre ÁMK és a Lajtha László Általános Iskola udvara. Folytatás »

Kőbányai zsarolót keres a rendőrség

2015. november 16.

POLICE

Forrás: POLICE

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100-3300/2015. bűnügyi számon eljárást indított zsarolás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2015. szeptember 25-én 3 óra körüli időben egy Budapest X., Gyakorló utcai füves területre hívta a sértettet, majd egy kés felmutatásával kényszerítette arra, hogy több százezer forint értékű óráját átadja neki. Ezt követően ismeretlen helyre távozott.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiról grafika áll rendelkezésre. Folytatás »

Kiadó egy iparcikk árusító a Csepeli Piacon

2015. november 16.

Csepeli Városgazda

Forrás: Városgazda

A Csepeli Piac iparcikk árusító pavilonsorán kiadó egy 6m2-es pavilon 2 m2-es elárusító asztallal. A pavilon zárható, világítással és külön villanyórával ellátott. 

Érdeklődni a piacfelügyelőségen:

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek – üvegek leadása

2015. november 16.

Csepeli Városkép

A kép illusztrácio

A kép illusztráció

A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálatán többen is érdeklődtek, – a szelektív hulladékgyűjtő szigetek megszűnése után – hogy hol lehet leadni az üres üvegeket.

Csepelen 3 darab hulladékgyűjtő sziget maradt:

  • Rakéta utca és a Kozmosz sétány sarkán.
  • Krizantén utca 2. számmal szemben.
  • Vízmű lakótelep 345/B/2. (II. Rákóczi F. 345.)

Továbbá a Fővárosi Közterület – fenntartó Zrt. XXI. Kerületi LakosságiHulladékgyűjtő Udvarában tudják leadni.

  • Elérhetőség: 1211 Budapest, Mansfeld Péter utca 86.
  • Telefonos ügyfélszolgálat: 06-40-353-353

Megértésüket Köszönjük!

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

 

Bubamara

2015. november 16.

CSMOA

Csepeli Munkásotthon műsorára tűzi Ifjúsági bérlet keretében a Bubamara című előadást 2015. november 19-én 13 órától.

A józsefvárosi gimnázium házi színpada máskor is vonzza a fiatalokat, de most különösen sokan gyűltek össze: az új darab szeplőit válogatja ki a színjátszókör vezetője…. Sára is jelentkezik Júlia szerepére, ám amikor fellép a színpadra, a hátába fúródik egy halk megjegyzés: „Júlia fehér volt…” Már nem is tud megszólalni, sebzetten botorkál ki a teremből. Legszívesebben lemosná magáról a bőrszínével együtt a nevét is, mindkettőt: a Sárát, amit a cigányok védőszentjéről kapott, s a másikat még inkább… Bubamara. Katicabogár. Micsoda ostoba név! S milyen szeretettel tudja mondani mégis az anyja meg az egész család… A család, akik miatt évek óta annyi bántás éri. Mert „mások”. S hát lehet-e vigasz, hogy tengerkék szemével oly áhítattal nézi őt az a jóképű fiú a negyedikből… Szerethet-e cigánylány fehér fiút? S ha igen, vajon mit szól ehhez a fiú anyja, az a márványbőrű szépasszony? És mit szólnak a lányok, ha mégis ő kapja a szerepet? Aztán ott van még a bátyja, akinek zenekara van, folyton cigánydalokat énekel, és akit meg éppen az dühít, hogy Sára-Bubamarát képesek megtörni ezek a nagyképű fehérbőrűek… Már csak egy kérdés maradt. Tudunk-e, képesek vagyunk-e élni – mi több: szeretetben élni – egymás mellett? „Nem hiszek a másságban – városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány – cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van.” /Gyurkovics Tibor

A KORMÁNY MEGERŐSÍTETTE HAZÁNK VÉDELMÉT

2015. november 16.

Magyar Idők

rendesz_01

Nincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországot konkrét terrorfenyegetettség érné, a párizsi merényletek miatt azonban a kormány Magyarország védelmének megerősítéséről döntött. A biztonságot szolgáló intézkedésekre közlekedési csomópontoknál, pályaudvarokon és a repülőtéren egyaránt számítani lehet.

A miniszterelnök vezetésével szombaton összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje és megerősített biztonsági intézkedések bevezetéséről döntött. A rendvédelmi lépéseket bejelentő Orbán Viktor miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonságot szolgáló intézkedésekre közlekedési csomópontoknál, pályaudvarokon és a repülőtéren egyaránt számítani lehet majd. Folytatás »

A csepeli Vienna Konservatorium Budapest a Bartók Rádióban

2015. november 16.

Bartók Rádió

10451321_824758360931379_4772386420989946077_n

Korábban beszámoltunk arról, hogy Gyulai Endre Vienna Konservatorium Budapest klarinét szakos növendékei is felléptek azon a hangversenyen, mely 2015. október 18-án vasárnap rendeztek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az eseményen a Concerto Budapest Kamarazenekar kísérte a fellépőket. A Bartók Rádió ennek a koncertnek az első részét 2015. november 15-én délután adta le a rádióban. A második rész november 22-én 15 órától hallgató ugyanitt.

Aki lemaradt az első részről, ide kattintva meghallgathatja.

Szociális vásár

2015. november 16.

Vöröskereszt Csepel

A Magyar Vöröskereszt XXI. ker. Szervezete Szociális vásárt szervez 2015. november 18-án 9.00 – 13.00-ig. A vásáron használt, jó minőségű gyermek, női, férfi ruhaneműt, cipőt, játékot, kínálunk kedvező áron.

Helyszín: Budapest XXI. ker. Ady Endre út 61. Megközelíthető: 148, 35,36, 151-es autóbusszal (Papírgyári megálló) A szervezők várnak minden kedves érdeklődőt!

Felfüggesztik a CAF villamosok közlekedését

2015. november 16.

BKK


20151109caf-utkozott-1es-villamossal[1]

A 2015. november 9-én, hétfő délután bekövetkezett, CAF Urbos 3 villamos balesetét követő szakértői vizsgálatok kiterjednek a sínfék-rendszer és annak vezérlésének rendeltetésszerű működésére is.

Tekintettel arra, hogy a vizsgálat lezárultáig teljes bizonyossággal nem azonosítható be a rendkívüli esemény oka, a BKV részéről üzemeltetésre már átvett rövidebb CAF Urbos 3 villamosok forgalomba adását forgalombiztonsági megfontolásból az üzemeltető ideiglenesen szünetelteti.