Orbán Viktor: A bevándorlásban nincs európai megoldás, nemzetállami szinten kell lépni

2015. november 20.

Híradó.hu

ovnov20

A biztonságnak, a terrorveszély elhárításának elsőbbséget kell adni – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: azokkal az országokkal, amelyekből a migránsok érkeznek háborúban állunk, Európának a menekültpolitikáját ezért újra kell gondolnia. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország egyelőre nem tartozik a terroristák célpontjai közé. Megismételte: a kvótarendszert meg kell hiúsítani, a bevándorlók között vannak terroristák, így ha bevezetnénk a kvótákat, az növelné a terrorveszélyt. Elmondta azt is: Magyarország egyelőre nincs közvetlen kitoloncolási veszélynek kitéve. A miniszterelnök a 180 percben beszélt a paksi bővítésről, az európai migránspolitikáról, valamint a Questor-ügyről is.

Háborúban állunk

Magyarországon annak idején sokan számon kérték a kerítést, most azonban a párizsi terrortámadások kapcsán bebizonyosodott, mi történhet nélküle – mondta a 180 percben a miniszterelnök. A migránsok egy része olyan országokból érkezik, ahol katonai akciókat hajtunk végre, azaz van ellenség, amely akár diverzáns csoportokat is dobhat át a hátországba – figyelmeztetett – figyelmeztetett Orbán Viktor. Ha pedig háborúba állunk, nem lehet ellenőrizetlenül beengedni, sőt beszállítani ilyen tömegeket – tette hozzá. Folytatás »

Álomfejtő rajzok az ÁMK gyermekgalériájában

2015. november 20.

Csepel.hu

egigero7

A rémálmoktól a szép tündérmesékig a való életben megálmodott színpompás rajzok láthatók a Nagy Imre ÁMK és a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériájában. „Az élet álom” címmel nyílt képzőművészeti kiállításon a csepeli és környéki általános iskolások, valamint óvodások mutatkoznak be sokszínű alkotásaikon keresztül.

A tárlatra érkeztek munkák a dömsödi és szigetcsépi Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, Csepelről az Eötvös, Kék, Széchenyi, Vermes általános iskolából és a rendezvénynek teret biztosító művészeti iskolából, valamint a kerületi Zsongás Óvoda és az ÁMK óvoda Delfin és Nyuszi csoportosaitól – tájékoztatta a résztvevőket Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és AMI intézményvezető-helyettese. Folytatás »

Ellopták olvasónk Astrajat

2015. november 20.

Csepel.info, Mr. Gabee

Olvasónk lopott autója

Olvasónk lopott autója

2015.11.16-án 21:30 és 23:30 között ellopták olvasónk OPEL ASTRA típusú személygépjárművét Csepelről, a Kossuth Lajos 168 nal a Zrínyi utca felől található NONO presszó elől közvetlen.

Az autó egy 1993-as evjáratú Opel Astra F GSI. Forgalmi rendszáma: ICP-973. Aki bármit tud az autóról, vegye fel a kapcsolatot a tulajdonossal, vagy hívja a rendőrséget  a 107-es vagy a 112-es hívószámok egyikén.

Baleset történt a Szentmiklósi úton

2015. november 19.

Csepel.info, Mr.Gabee

baleset_illusztracio

Baleset történt Csepelen a Szentmiklósi út és a Vezeték utca kereszteződésében csütörtökön 19 óra magasságában – értesítette lapunkat informatorunk.

Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba.

Előadások a migrációs válsághelyzetről

2015. november 19.

nov24

Németh Szilárd országgyűlési képviselő tisztelettel meghívja Önt a migrációs válsághelyzettel kapcsolatos előadásra.

Előadók: Kontrát Károly miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár és Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője

  •  A rendezvény időpontja: 2015. november 24. (kedd) 18 óra
  •  A rendezvény helyszíne: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Budapest, Szent István út 230.)

 

Terror minden szinten, fegyveres katonák Budapesten

2015. november 19.

Válogatás az elmúlt nap történéseiből

Csepel.info, Origo, Index

Terror minden szinten

Bebizonyosodott az elmúlt hónapok összes aggodalma: az Iszlám Állam az illegális migrációt irányítva, a balliberális politikusok, szervezetek segítségével terroristák tömegeit juttathatta Európába. A terroristák csatlakoztak a nyugat-európai muszlim radikálisokhoz, és több közös támadást is terveztek: már csak az országokon belüli védekezésen és a titkosszolgálatokon múlik, hogy sikerül-e megakadályozni a tömeggyilkosságokat. Abdelhamid Abaaoud, a pénteki támadások kitervelőjének tartott belga férfi meghalt, állítja a francia ügyészégre hivatkozva az AP és a CNN.

Két, terrorizmus támogatásával gyanúsítható férfit fogtak el a magyar rendőrök egy Bukarest felé tartó nemzetközi személyvonaton Lőkösházánál szombaton. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról információink szerint ma, csütörtök délelőtt dönthet a Fővárosi Törvényszék. Korábban az is kiderült, hogy a párizsi terrortámadás egyik résztvevője az illegális migránsokkal átmehetett Magyarországon. Abaaoud holttestét hivatalosan is azonosították, adta ki közleményben az ügyészség. Az ujjlenyomata alapján sikerült megállapítani, hogy a férfi meghalt a szerda reggeli rendőri akcióban.
Folytatás »

HALHATATLANOK KÖZÖTT A LEGENDÁS HATOS!

2015. november 19.

Waterpolo.hu

jeloles

Az International Swimming Hall of Fame, azaz a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet Benedek Tibort, Biros Pétert, Kásás Tamást, Kiss Gergelyt, Molnár Tamást és Szécsi Zoltánt is a tagjai közé választotta.

És igen!

A jelölést elfogadva az International Swimming Hall of Fame, azaz a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet Team Hungary néven tagjai közé választotta a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpián is aranyérmet szerzőBenedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán hatost! Folytatás »

Jogi fórum civileknek a civilekről

2015. november 19.

Csepel.hu

forum3

Harmadjára kötött együttműködési megállapodást a csepeli önkormányzat és a Budapesti Civil Információs Centrum annak érdekében, hogy az információs centrum ingyenes előadásokkal segítse a csepeli civil egyesületeket és szervezeteket – hangzott el azon a civilekkel foglalkozó jogi fórumon, amelyet a polgármesteri hivatalban rendeztek meg november 18-án. A fórumon dr. Benkő Ingrid tartott előadást az információs centrum részéről. Ábel Attila alpolgármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy a civil szervezetek támogatása fontos cél, mert a civilek terheket vesznek le az önkormányzatról és segítik a csepeliek mindennapi életét.

Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő elmondta, hogy civil tanácsnokként koordinálja a civilekkel való együttműködést. Idén ez volt az első jogi fórum, amelyet az információs centrum tartott az érdeklődőknek. A civilek számára lényeges tudnivaló, hogy az új Ptk. szerint az egyesületek és az alapítványok számára kötelező lesz a létesítésükről szóló dokumentumok módosítása 2016. március 31-ig. A jogi fórumon szó volt még az egyesületek fogalmáról, gazdasági tevékenységéről, gyakorlati tapasztalatokról.

Csepel.hu

 

Ezüstérmesek lettek a csepeli birkózók az NB I-es csapatbajnokságon

2015. november 19.

Csepel.hu

csb5

Telt ház előtt, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zajlottak le a felnőtt NB I-es csapatbajnoki döntő visszavágóinak küzdelmei november 18-án. Az izgalmas és remek küzdelmek után végül az összesítésben az ESMTK birkózói nyakába került az aranyérem.

A tavaly ezüstérmes erzsébeti csapat először nyert felnőtt NB I-es csapatbajnoki sorozatot. A csepeli fiúk nagyszerű birkózása ezúttal ezüstöt ért.

Folytatás »

Óriási dugó Csepelen: aszfaltoznak a Kvassay-hídon

2015. november 19.

Csepel.info

tn_csepeli-gyorsvasuti-hid_012

Aki csütörtökön reggel autóval indul útnak Csepelen, torlódásra számítson! Információink szerint ugyanis éjszaka a Kvassay-híd dilatációja egy nehéz tehergépjárműtől megsérült és a szakemberek most javítják; aszfaltoznak. Ebben az időszakban – várhatóan ma délutánig, de legkésőbb péntek reggelig – a sávlezárás miatt lassú haladásra kell számítani.

Információink szerint már az Ady Endre út is áll, valamint az M0-ás autópályán is lassabb a haladás.

Vezessenek óvatosan és türelmesen!

Csepel.info