Megsértődött egy KRESZ tábla a Pennynél

2015. november 24.

Járókelő

a Jarokelo.hu egyik felhasználója tette közre a fenti képet, melyen jól látszik, hogy ellentétes irányba áll egy KRESZ tábla Csepelen a Kossuth Lajos utcában a Penny Market előtti szakaszon.

Szerkesztőségünk próbált arra rájönni, hogy hogyan fordult meg a tábla, de nem jöttünk eddig rá. ha tudja, írja meg a fórumba.

Egy ideig nem járt a HÉV

2015. november 24.

BKK

Új utastájékozató vitrinek a H7-es hév vonalán

A BKK információi szerint kedden 17:20-tól hozzávetőleg egy negyven percen keresztül nem közlekedett a Csepeli HÉV.

A közlekedési vállalat információi szerint egy meghibásodott szerelvény volt a vonalon. A forgalom 18 óra magasságában állt helyre.

CD-t készít az Egressy két zenekara

2015. november 24.

Az Egressy nagy sikere a III. Regionális Gitárfesztiválon

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola szimfonikus és fúvószenekara közös CD-t készít 215. december elsején délután. 

A zenekart vezényli Tóth Tamás, a Pannon Egyetem és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára, valamint Biller István, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára.

Nyíregyházát is bevették a csepeli sportlövők

2015. november 24.

Csepel.hu

ottusa

A fővárosi fináléban jeleskedő csepeli sportlövők november 21-én Nyíregyházán, a Diákolimpia országos döntőjében álltak lőállásba, és ismét kiválóan céloztak: három első és két második helyezést érően sütötték el fegyvereiket. Az ország legjobbjait felvonultató versenyen a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületben sportoló Ilosvay Bertina, Pataki Balázs és Geier Dániel is képviselték XXI. kerületi iskolájukat (Jedlik Ányos Gimnázium) nem is akárhogyan.

Ilosvay Bertina a légpisztolyosok 20 sorozatos versenyszámában a szakközépiskolás kategóriában egyéniben a II. helyet szerezte meg, míg csapatban az I. helyen végzett. A fiúknál pedig két csepeli is dobogón végzett: Pataki Balázs egyéniben az I., míg Geier Dániel a II. helyen zárta a viadalt, csapatban pedig a fiúk is elhódították a Diákolimpiai bajnoki címet. Deme Zoltán tanítványai bebizonyították, hogy a fővárosi döntőből nem érdemtelenül kvalifikálták magukat az országos fináléba, ahol sikereikkel tovább bővítették a csepeli sport dicsőséglistáját.

Csepel Öttusa Média

Örökbefogadó nap az Illatos úton

2015. november 24.

2015. november 26-án, szombaton 10 -14 óráig Örökbeadó Napot tartanak az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatnál.

Ha ezen a napon fogad örökbe, a támogatók ismét ajándékokkal és az állat élet kezdetéhez hasznos segítséggel várják a látogatókat.

  • erre az eseményre is vállalja valamennyi, magánszemély által örökbe fogadott kutya ivartalanítását,
  • az Alapítvány, az Örökbeadó Napot megelőzően egészségügyi szűrést végez – a hetekben átadott, több száz szívférgesség és giardia teszter segítségével, a telep állatorvosaival együttműködésben – ez biztosítja a lehetőséget arra, hogy ne kerülhessenek gazdához ezekkel a fertőző betegségekkel rendelkező egyedek.
  • az Örökbeadó Napra 30 db nyakörvet és pórázt biztosít a boldog új gazdik számára térítés mentesen.

Ide kattintva megtekinthetőek azok az állatok, melyeket többek között örökbe lehet fogadni.

Németh Szilárd a Ma reggel vendége volt

2015. november 24.

Hirado.hu

Németh Szilárd a Ma reggel vendége volt

Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának a vendége volt.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

Folytatás »

TEMATIKUS FOGLALKOZÁSOK A CSEPELI JÁTSZÓHÁZBAN – Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink!

2015. november 24.

Csepel.hu

jatszohaz

A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. december végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Folytatás »

Meghívó – Német Nemzetiségi Kulturális- és Táncgála

2015. november 24.

Csepel.hu

images

Kedves Barátaink!

 

A Csepeli Német Önkormányzat és a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete 2015. november 28-án (szombaton) 18.00–02.00-ig Német Nemzetiségi Kulturális- és Táncgálát, valamint Erzsébet és Katalin napi táncos rendezvényt szervez, melyre ez úton szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait. Folytatás »

Pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál és Athénban is

2015. november 24.

kisalföld.hu

Pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál és Athénban is

Pokolgép vagy -gépek robbantak kedd reggel egy szállodánál Egyiptomban, a Sínai-félszigeti el-Arís városban, legalább egy ember meghalt – jelentette az egyiptomi állami tévé.

A hotelban választási bizottsági tagok szálltak meg az állami tévé értesülése szerint.

Folytatás »

Csepeli Mikulásváró

2015. november 24.

Csepel.hu

mikulasvaro_2015

Mikulásváró a Buborék Együttessel december 5-én, szombaton 15 órától a Görgey téren.

 

Szeretettel várunk mindenkit!