Sikeres életmentés: áramütés és öngyilkossági kísérlet

2018. május 1.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint április utolsó napján két helyszínen is sikeres életet mentettek a csepeli mentők és rendőrök.

Az egyik helyszín a II. Rákóczi Ferenc úton található Siemens, ahol nagyfeszültség rázott meg egy helyi dolgozót.

A másik helyszín a Szent István út végén található körforgalom. Ezen a helyszínen egy ember öngyilkosságot próbált megkísérelni, de szerencsére neki is sikerült az életét megmenteni.

Május 1 a munka ünnepe – egy kis történelmi háttér

2018. május 1.

Kultúrport, Jeles Napok

1914. május 1. – felvonulás Budapesten

Manapság május 1-e az emberekben kellemes emlékeket kelt (majális, napsütés, pihenés), de tudjuk-e, hogy a munka ünnepének eredete véres eseményekhez, politikai küzdelmekhez nyúlik vissza.

Az eredendő problémát az jelentette, hogy a XIX. sz. elején a munkások napi 11-14 órát dolgoztak, s csak az 1830-as években vetődött fel először az a gondolat, hogy a munkaidőt csökkenteni kellene. A gondolat a reformok hazájában, Angliában fogant meg, s az értelmiség és a middle class tagjai mellett a gyártulajdonos Robert Owen is támogatta ezt a javaslatot. Folytatás »

Traffipax helyszínek – 2018. május

2018. május 1.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban összegyűjtöttük a 2018. május hónapra várható sebesség ellenőrzési tevékenységeket.

Budapest többi kerületei: klikkeljenek ide,
pest megyei településekre és autópályák ide klikkelve.

A lista a BRFK és az ORFK információi alapján készült. Folytatás »

81 éves Kovács Béla klarinétművész

2018. május 1.

Egressybeni.hu

img_3110

Május 1-én ünnepli 81. születésnapját Kovács Béla klarinétművész, a Vienna Konservatorium Budapest és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola klarinét szakos tanára.

A Wikipédia szerint Kovács Béla Tatabányán kezdte zenei tanulmányait a helyi zeneiskolában: zongorát, majd klarinétot tanult. 1951-ben került a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, Balassa György osztályába; 1956-ban diplomázott. Végzése után a Magyar Állami Operaház zenekarában és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarában volt szólóklarinétos, mindkét helyen 1981-ig. Közben – 1962-től 1972-ig – a Magyar Fúvósötös tagja volt, 1967-től pedig a Budapesti Kamaraegyüttes tagja. Szólistaként és kamara-, illetve zenekari muzsikusként Magyarországon és külföldön is sok helyen fellépett, számos kortárs magyar szerző darabját mutatta be, többeket klarinétművek írására ihletett játéka. Az eltelt időben számos rádió- és hanglemezfelvétele készült. Folytatás »

Traffipax info

2018. április 30.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbi táblázatban megtalálható a mai napra várható sebesség ellenőrzési tevékenység.

Budapest többi kerületei

Pest megyei települések

és autópályák
30
09.00-12.00
Szent István u.
13.00-15.00
II. Rákóczi F. utca
16.00-18.00
Szent István u.

Április 29. – A tánc, táncművészet világnapja

2018. április 29.

StartlapWiki, Mr.gabee, Csepel.info

A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezte a világnap megtartását. Először 1982-ben ünnepelték meg. Az egyetemes táncművészet megújítója, Jean G. Noverre francia balett táncos született ezen a napon.

A táncot új elemekkel, új szabályokkal gazdagította, megteremtette a cselekményes balettet. A pantomim és a drámai mondanivaló került előtérbe a koreográfiáiban.

Müller Péter előadása a Csepel Moziban

2018. április 29.

Mr.Gabee, Csepel.info

Müller Péter József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó tart előadást Csepelen 

  • Helyszín Kultik Mozi – Csepel Pláza
  • Időpont: 2018. május 2., 18:00–20:00
  • Jegyár 2300.,-Ft

Az előadás után lehetőség van vásárolni a könyveiből!

A pesterzsébeti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik

2018. április 28.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság 01200/779/2018. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő 2018. április 18-án 15 óra körül, egy Budapest XX., Kossuth Lajos utcai lakásból az ott lakó nő figyelmét elterelve pénztárcát lopott. A nő 40 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, barna hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete pólót, fekete nadrágot, valamint fekete cipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

Csepeli RETRO majális

2018. április 28.

Mr.Gabee, Csepel.info

Elhunyt Kovács Gyula a Csepeli Fotóklub örökös tagja

2018. április 28.

Mr. Gabee, Csepel.info